// bejegyzés

Gondoljuk

Különleges évjárat lesz, de milyen?

A Napi Gazdaságban olvassuk, hogy a borfogyasztók vélhetően nem a gyenge évjáratok közé sorolják majd a 2007-est, de a borászoknak most nem akármilyen feladatot jelent megfelelni a szakmai igényeknek. Kicsit kételkedünk, hogy így lesz – mármint a fogyasztók részéről.

Idén gyakorlatilag három héttel korábban van a szőlő vegetációs időszaka a szokásoshoz képest, írja a Napi Online. Az Oportó már szinte teljesen beszíneződött Villányban, a Csabagyöngye szürete pedig a héten elkezdődik, ahogyan valószínűleg rögtön az Irsai Olivér szürete is beindul. A korai érés oka a hőség mellett az, hogy nem volt igazán kemény a tél. Ez különben nem ismeretlen folyamat a magyar szőlészek-borászok előtt: 2000-ben, illetve 2003-ban szintén ehhez hasonló volt az időjárás – emlékeztet a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) főtitkára. Horváth Csaba felhívja a figyelmet arra, hogy ez a helyzet speciális felkészülést kíván meg a borászatoktól.

Az egyik legfontosabb, hogy az idén „vezérszempontként” nem a cukortartalmat kell nézni, hanem elsősorban a szőlőben lévő sav mennyisége határozza meg a szüret időpontját. Ha valaki minél magasabb cukortartalmú mustot szeretne, könnyen lehet, hogy szinte teljesen elbomlik a sav a nagy melegben. A 35 Celsius-fok feletti hőségnapokon a növény nemhogy tápanyagot nem raktároz el, hanem a meglévő szerves anyagait, a bogyóban lévő savakat égeti el. A bornál pedig az alkoholtartalom, a savtartalom és a zamat hármasának kell egyensúlyban lennie. Amennyiben a sav hiányzik, a bor “gerinctelen, lágy, nagyon nehezen eltartható, hamar elvénülő” lehet. Azt ugyanakkor még nem lehet tudni, hogy az egész évjáratra igaz lesz-e ez, mert ha jön egy nem túl hosszú, de csapadékosabb időszak, az a közép- és késői érésű fajtáknál, a kékszőlők esetében akár különleges minőséget is produkálhat. A korábbi tapasztalatok alapján a fogyasztók vélhetően nem a gyenge évjáratok közé sorolják majd az idei esztendő terméséből készült bort – áll a Napi Online cikkében.

Pár megjegyzés ehhez:

- Azok a borászok, akikkel mi beszéltünk (Takler, Vesztergombi, Sárosdi, Mészáros, Sebestyén és a szekszárdiak zöme) szerint már eleve probléma az, hogy a nagy meleg miatt a cukorképződés is megállt. Lehet figyelni a savat, jó cukorfok nélkül nem lesz azonban jó évjárat.

- A fogyasztók mi alapján ítélnék már jónak az idei évjáratot? Egyáltalán milyen fogyasztókról van szó? Mert a hardcore nagyáruházban vásárlónak fogalma sincs az évjáratról, aki meg komolyabban veszi a dolgot, nyilván nem most ítéli meg, hogy milyen évjárat lesz, hanem akkor, amikor kóstolja. Az meg majd jövő év harmadik negyedében lesz legkorábban a vörösöknél. Akkor majd döntünk.

- Ahogy nekünk elmondták, most lesz izgalmas pár olyan terület, amely eddig csak úgy elvegetált a jó dűlők mellett – akinek árnyékosabb, nem épp a legjobb fekvésű területen van Cabernet Sauvignonja, Francja, esetleg Merlot-ja, az nem járt olyan rosszul velük – lehet, hogy olyan dűlő selectionök lesznek a 2007-esből, amilyenekől eddig még nem hallottunk?

Kántorbandi

Korábban:

Kiberszimat segíti majd a borászokat

Rákóczi rendszeréhez tér vissza Szepsy

Akkor most mi van?

Kunsági cseszegi

Ajánljuk:

Ebben a témában még:

Csúcsra tör a Királyudvar
Duennium és Bogyólé
Azok a fránya gombák!
Nem akarom így befejezni
A legdrágább burgundi
Rágógumi a borban
A Dipak Das szituáció

Törzsasztal

1 hozzászólás ehhez: “Különleges évjárat lesz, de milyen?”

  1. 4. KaberNet 2007-08-10 07:22:13

    Kedves Bocsó!
    Gratulálunk! Megnyerted az év legbugrisabb kommentje díjat! Ráadásul még vetted a fáradtságot is, hogy beírj! Ez aztán a teljesítmény. :)

    3. paleszka 2007-08-09 16:13:06

    Ez egy igen elmes hozzaszolas egy borral foglalkozo oldalon.

    Talan olvashatnal tobbet.

    2. Bocsó 2007-08-09 15:51:54

    Ki nem szarja le, milyen lesz az idei bor

    1. vargabalint 2007-08-08 11:36:10

    És hál istennek jön is egy kis eső: http://www.accuweather.com/world-forecast-15day.asp?partner=forecastfox&traveler=0&locCode=EUR|HU|HU037|BADACSONYORS&metric=1
    />

    Írta: korábbi hozzászólások | augusztus 10, 2007, 07:22

Hozzászólás

Kérlek, jelentkezz be a hozzászóláshoz!



Legutóbbi hozzászólások

  • BZoltan: @ hegyaljai: Miért nem kérdezed meg Jamiet magát: http://www.wineanorak.com/wine blog/ Biztos szívesen...
  • hegyaljai: Javaslatom: aki leírja, hogy “oxigén management” azt ki kell közösíteni! :)
  • Kántorbandi: @ hegyaljai: :) persze, hogy az: ahogy írtam: próbáltam kitalálni, mire gondolhatott. amit a vörösekről...

borravaló tv