// bejegyzés

Zene-bora

Zene-bora X: A nevem Wilson, de hívjatok csak Big Daddy-nek!

Blues volt, méghozzá a legjobb fajtából, az öregnéger-egyszálgitár leosztásból. Big Daddy Wilson játszott az A38-on. Magasra nőtt a gyapot, mindenkit jól otthagyott a nője, nagyi a templomba ment, mi pedig megint kis feka srácok voltunk szalmakalapban, meg kantáros farmerban.

Odvas nagy közhellyé kopott (koptatták?!?) Hendrixnek az a mondása, hogy  a bluest könnyű játszani, de nehéz érezni. “Blues. It’s easy to play, but hard to feel” – idézni csak pontosan, szépen. Na de, hogy miért nehéz érezni, azt az ilyen koncerteken lehet megtudni. Namost a blues az olyan, hogy az alap tá titi titi titá titi-t bármelyik gitáros le tudja prüntyögni, aki már túl van a Sex Pistolson.

Amikor viszont egy öreg feka felmén a színpadra, ottan felmetszi a mellkasát, és kibuggyantja a szívét, meg ami még ottan van, na onnantól következik a “nehéz érezni” kitétel. Mert kevesen tudják ezt – mindazt, amin keresztülmentek – olyan hitelesen előadni, hogy az embernek a hideg futkosson a hátán, vigyorogjon össze- vissza, és azt érezze, hogy aki odafönt játszik a színpadon kalapban-napszemüvegben, és éppen arról énekel, hogy magas a gyapot, az az igazat mondja.

Big Daddy Wilson ilyen. A mediawave-esek jóvoltából, már többször járt Magyarországon, és most az A38 fedélzetén ült le a ritmusládájára. “Azt akarom, hogy érezzenek az emberek. Kézen akarom őket fogni, hogy hazajöjjenek velem, Észak-Karolina földútjaira” – ez áll a honpapján, és éppen ezt tette a fedélzeten is. Blues is, meg gospell, soul, funky, sőt néha egy kis country. Hogy összetörték a szívét, hogy ki kell bírni, hogy küzdeni kell, meg hogy mekkora jó arc a nagyanyó, aki éppen templomba megy. Tessék megnézni/hallgatni. (Ez nem az A38-as felvétel, de gy önzetlen kameratulajdonos jóvoltából hamarost a YouTube-on lesz az a koncert is, Big Daddy-re és Budapestre tessék keresni.)

És hogy milyen is ez a zene? Hát piszok egyszerű, de nagyon bonyolult is. A gitáron Ripoff Raskolnikov kísért, aki egy virtigli osztrák, mégis úgy néz ki, mint Neil Young egy másnaposabb reggelen. Nagy Szabolcs zongorázott, úgy ahogy azt egy szétcsúszott kupleráji reggelen illik (Stevie Kraftnak erről nincs közvetlen élménye, de ilyennek képzeli a dolgot, sajátos fényviszonyokkal, és elhangolt zongorával).

Wilson úr pedig, nos van az angolban egy szó, jelesül az, hogy smooth. Úgy kell kiejteni, hogy szmúúúúúd, jól elhúzva, kicsit megrezegtetve az ú-t. A szó elsősorban azt jeleni, hogy simára csiszolt, átvitt értelemben barátságos. De ez így nem elég. A smooth azt jelenti, hogy a maximális mesterségbeli tudással a létező legfinomabb, és legkellemesebb módon megcsinált valami. Na éppen ilyen Big Daddy Wilson dala: mélyről jön, benne van minden, ami kell, és olyan, mintha simogatna. Ottan ül a nagy feka bluesman a színpadon, és árad belőle a szeretet és a megértés mindenki iránt. Ilyen.

Azt tudjuk, hogy a déli feketék leginkább kukorica alapú konyhát visznek. Cornbread , csak hogy a legnyilvánvalóbbat említsük. Minekután Dr.Nemtudomka legutóbb kivesézte az A38 koncertbor kínálatát, ezért most mást ajánlok. Nem is igen lehet a blueshoz bármi mást mondani, olyan egyértelműen adja magát a whiskey (figyelem, a “kulcs” az amerikai írásmódban van…). Viszont nem mindegy, milyen.

Tehát ott tartunk, hogy a kis feka szurtosképű kölkök játszanak a porban, a nagyobbak meg szedik a gyapot. Az árpa meg a tőzeg, amelyek a Highland whisky alapanyagai lennének, nem terem meg erre. Ami van, az kukorica és juhar, ebből kell gazdálkodni.

Az amerikai whiskey-ket a hagyományos skót whisky és ír whiskey rajongók hajlamosak lesajnálni sőtmitöbb cukros löttynek titulálni, pedig csak a megfelelő alkalommal kell őket fogyasztani, mint például egy efféle blues-koncert. A skót whisky ehhez túl durva és karcos volna.

Érlelődik a Jack Daniels

Amerikai whiskey-ből hagyományosan kétféle van. Az egyik a Bourbon (Kentucky állam azonos nevű megyéjéről kapta a nevét), a másik a Tennessee whiskey . Előbbit 51 százalékban kukoricából készítik, és a helyi karsztvizet használják hozzá, ebben nincsen túl sok oldott fém. Amerikai fehértölgy-hordókban érlelik, ettől (no meg a kukoricától) egy plusz édes ízt kap a szesz.

A Tennessee whiskey is éppígy készül, azzal a különbséggel, hogy ezt a lepárlás után még átszűrik juharfából égetett faszénszűrön. A juhar amúgy is cukros, és ettől a whisky egy karamellás pluszt kap. Ilyet, konkrétan Jack Danielst kortyolgatott Stevie Kraft Pelogival, és Peloginéval, miközben a bluest hallgatta. Olyan illata van, mint egy alabamai gospel-kórusnak, miután lezavarták a vasárnapi éneklést.

Stevie Kraft

Korábban:

Zene-bora IX: Harnoncourt Lopunk az Illés-klubban – Vörös buliborok

Szellem a palackban 1.

Kell a tömény, palackozott szellemek 2.

Zene-bora VIII: szmokinghoz edzőcipő

Ők mondják meg, mit igyál

 

Ajánljuk:

Ebben a témában még:

Tokaji, körömpörkölt, nemjuci
Borszerda és jazz
Egy zenemű, több bor
Metálos borok
Magasfeszültségű borok
Tűzes bor és pusztító sör
A világ legkeményebb bora

Törzsasztal

1 hozzászólás ehhez: “Zene-bora X: A nevem Wilson, de hívjatok csak Big Daddy-nek!”

  1. 8. pelogi 2008-02-14 09:50:45

    http://www.youtube.com/results?search_query=big+daddy+budapest&search_type=

    7. Zsuzsi 2008-02-11 22:59:53

    Nagyon jól megfogalamazta ez a cikk azt, amit ott a hajón ettől az embertől kaptunk. Olyan torka van, hogy hihtetlen…
    Nem tudja valaki hol lehet megvenni a Cd-jét ? Nem találom sehol :( Pedig a honlapján belehallgattam és csak egy valamit éreztem, de azt nagyon erősen : “ez kell nekem!!!!!”
    És persze a legjobb az volna ha még sokszor hallahtnánk élőben!!!

    6. pelogi 2008-02-08 10:07:48

    Voltatok már olyan blueskoncerten, ahol a Flip flop and fly-t 13 percben adták elő, és még akkor is csak nehezen sikerült befejezni, újabb és újabb értelmetlen köröket virgázva, már már a repetitív zene (minusz Glass) határait, vagy legalább a jóérzés határait súrolva?
    Hát itt ilyen nem volt. Jól előadni egy bluest baromi nehéz, de befejezni jól még nehezebb. Zseniális volt.

    5. KaberNet 2008-02-06 20:49:37

    RULES FOR THE BLUES

    1. Most Blues begin, “Woke up this morning.”

    2. “I got a good woman” is a bad way to begin the Blues, ‘less you stick something nasty in the next line, like “I got a good woman with the meanest face in town.”

    3. The Blues is simple. After you get the first line right, repeat it. Then find something that rhymes … sort of: “Got a good woman – with the meanest face in town. Got teeth like Margaret Thatcher – and she weigh 500 pound.”

    4. The Blues are not about choice. You stuck in a ditch: You stuck in a ditch, ain’t no way out.

    5. Blues cars: Chevys and Cadillacs and broken down trucks. Blues don’t travel in Volvos, BMWs, or Sport Utility Vehicles. Most Blues transportation is a Greyhound bus or a southbound train. Jet aircraft and state-sponsored motor pools ain’t even in the running. Walkin’ plays a major part in the blues lifestyle. So does fixin’ to die.

    6. Teenagers can’t sing the Blues. They ain’t fixin’ to die yet, now that the Vietnam war is over. Adults sing the Blues. In Blues, “adulthood” means being old enough to get the electric chair if you shoot a man in Memphis.

    7. Blues can take place in New York City, but not in Hawaii or any place in Canada. Hard times in St. Paul or Tucson is just depression. Chicago, St. Louis, and Kansas City still the best places to have the Blues. You cannot have the blues in any place that don’t get rain.

    8. A man with male pattern baldness ain’t the blues. A woman with male pattern baldness is. Breaking your leg cuz you skiing is not the blues. Breaking your leg cuz a’ alligator be chompin’ on it is.

    9. You can’t have no Blues in an office or a shopping mall. The lighting is wrong. Go outside to the parking lot or sit by the dumpster.

    10. Good places for the Blues:

    a) highway
    b) jailhouse
    c) empty bed

    Bad places:
    a) Ashrams
    b) gallery openings
    c) Ivy League institutions
    d) golf courses

    11. No one will believe it’s the Blues if you wear a suit, ‘less you happen to be a’ old black man, and you slept in it.

    12. Do you have the right to sing the Blues? Yes, if:

    a) you’re older than dirt
    b) you’re blind
    c) you shot a man in Memphis
    d) you can’t be satisfied.

    No, if:

    a) you have all your teeth
    b) you were once blind but now can see
    c) the man in Memphis lived.
    d) you have a retirement plan or trust fund.

    13. Blues is not a matter of color. It’s a matter of bad luck. Tiger Woods cannot sing the blues. Gary Coleman could. Ugly white people also got a leg up on the blues.

    14. If you ask for water and Baby give you gasoline, it’s the Blues. Other acceptable Blues beverages are:

    a) bad wine
    b) bad whiskey or bad bourbon
    c) muddy water
    d) black coffee.

    The following are NOT Blues beverages:

    a) mixed drinks
    b) kosher wine
    c) Snapple
    d) sparkling water

    15. If it occurs in a cheap motel or a shotgun shack, it’s a Blues death. Stabbed in the back by a jealous lover is another Blues way to die. So is the electric chair, substance abuse, and dying lonely on a broken down cot. You can’t have a Blues death if you die during a tennis match or getting liposuction.

    16. Some Blues names for women:

    a) Sadie
    b) Big Mama
    c) Bessie
    d) Fat River Dumpling

    17. Some Blues names for men:
    a) Joe
    b) Willie
    c) Little Willie
    d) Big Willie

    18. Persons with names like Sierra, Sequoia, and Rainbow can’t sing the Blues no matter how many men they shoot in Memphis.

    19. Make yer own Blues name (starter kit):

    a) name of physical infirmity (Blind, Cripple, Lame, etc.)
    b) first name (see above) plus name of fruit (Lemon, Lime, Kiwi, etc.)
    c) last name of President (Jefferson, Johnson, Fillmore, etc.)

    For example, Blind Lime Jefferson, or Cripple Kiwi Fillmore, etc.

    20. I don’t care how tragic your life: you own a computer, you cannot sing the blues. You best destroy it- with fire, a spilled bottle of Mad Dog, or get out a shotgun. Maybe your big woman just done sat on it. I don’t care.

    21. Presbyterians, Episcopalians, Lutherans and Quakers cannot have the blues. Baptists, Methodists, lapsed Catholics, AME and AME Zion adherents and any member of any Holiness sect can. Jews cannot, although they can be in a New York state of mind that is a distant cousin to the blues. Muslims can have the blues but generally don’t.

    22. Cotton and wool make good blues clothing. Lycra does not.

    23. Shoes with tassels are not blues shoes. Other dress shoes are, as long as they got holes in ‘em from walkin’ so far to try to find that no-good, sorry woman what left you. If you own a pair of Air Jordans, you cannot have the blues.

    24. Bluesmen and -women play guitar, bass, drums, acoustic pianos and Hammond B-3 organs. They do not play synthesizers, cellos, trombones (except in New Orleans) or flutes. Sound men and club bartenders can have the blues. Booking agents cannot.

    25. Reporters and editors can have the blues, if they’re wearing their fedoras. Ad sales reps and Web-page designers cannot no matter what they wear. Photographers still working in film can have the blues; those working digitally cannot.

    26. Football, basketball and minor-league baseball players can have the blues. Major-league baseball players cannot, nor can hockey, golf or soccer players at any level.

    27. Engineers can’t have the blues. ‘ceptin’ train engineers, of course.

    :) kántorbandi

    4. Stevie Kraft 2008-02-06 18:52:42

    Ezek szerint a Blues tanszéken kicsapják a hallgatókat egy 20-25 évre “nehéz körülmények közé” aztán lehet vizsgázni, gitárból, meg összetört szívből… plusz whisky

    3. kisfröccs 2008-02-06 18:31:05

    ” Ha nem éltél meg nehéz napokat, nem tudhatod, miről szól a blues” Muddy Waters

    2. Rookie 2008-02-06 15:22:27

    Király vs Mamba

    Korunk négere már cukornád ültetvényen dolgozik Dél-Afrikában, ahol lakik a Zöld Mamba, aki minden tizedik munkást halálra mar.

    A cukornádültetvény mentén nagyobb hangfalakból szól a blues. Érdekes módon, amikor Gery Moore tép a húrokba, a zöld mambák ezerrel támadnak, de BB King altatólag hat rájuk (M`Bata Hírügynökség).

    1. Angyal Bandi 2008-02-06 14:58:38

    Blues RulZ! Ital nélkül tanuláshoz is ajánlom, de pia + blues = sírva mulat a Magyar … még ha gyapotföldön nem is járt soha.

    Írta: korábbi hozzászólás | február 14, 2008, 09:50

Hozzászólás

Kérlek, jelentkezz be a hozzászóláshoz!



Legutóbbi hozzászólások

  • BZoltan: @ hegyaljai: Miért nem kérdezed meg Jamiet magát: http://www.wineanorak.com/wine blog/ Biztos szívesen...
  • hegyaljai: Javaslatom: aki leírja, hogy “oxigén management” azt ki kell közösíteni! :)
  • Kántorbandi: @ hegyaljai: :) persze, hogy az: ahogy írtam: próbáltam kitalálni, mire gondolhatott. amit a vörösekről...

borravaló tv