a) vagy tényleg be vagyunk rúgva,
b) vagy agyunkra ment a Tokaj-szám.
A Viasat 3-on átpörögve ugyanis hirtelen egy üveg aszút láttunk (nem, nem kettőt…), amit Dr. Joel Fleischman szopogatott együtt egykori és látens csajával, Maggie O’Connellel egyetemben Alaszka közepén Holling kocsmájában.
A látvány annyira bizarr volt, hogy nem is tulajdonítottunk neki jelentőséget, legalább 14 szekundum telt el, amíg leesett az a bizonyos, és odáig jutottunk, hogy most vagy tényleg meghülyültünk, vagy azonnal fényképező után kell nyúlni.

A mellékelt ábra szerint az utóbbi történt. A képen tisztán látszik, hogy a pilótacsaj előtt egy igazi tokaji palack álldogál, már majdnem teljesen üresen (vagyis benyalós), még az OBI trikolorja is ott figyel (istenem, ha ezt megtudják…) a nyakán, lefosom a bokámat, ha lehet ilyet leírni.
Most akkor merengjünk el azon, hogy miként a ráncos, beteg öreganyámba’ kerülhetett oda? Nos, azt kevéssé hiszem, hogy egy amerikai importőr szponzorálta meg ily módon a műsort mamut-forgalomra számítva, azt meg még kevésbé, hogy az AMC ilyen remekül tette volna a dolgát a kilencvenes évek elején, de a Reneszánszból se nézem ki, hogy már akkor összedobtak rá néhány tízezret, persze dollárban.
Valószínűleg inkább egyszerű megoldás van a rejtélyre: magyar volt a kellékes…
A Borravaló ezúton is arra buzdítja kedves olvasóit, hogy küldjék el saját hasonló tévés-boros élményeiket, vagy kommenteljék ide alant.
Korábban:
Fekete arany és Rolling Stones bor
Ha Oscar-gála, akkor sztárborok
Ebben a témában még:
6. guvatgenya 2008-04-21 01:22:00
Talán az OBI körgallér-miatt. Ki volt adva a csávónak, hogy valami olasz bort szerezzen ócsóér, osztán ezt találta a tufa amerikai kellékes… pirofehérzöld, nemde?
5. KaberNet 2008-04-18 12:19:49
Kedvesek,
elsiklotok a lényeg felett. nem az a kérdés, hogy miért ne lehetne ott tokaji, hanem az, hogy a csillió bor közül, amit szlopálhattak volna, éppen a tokajit választották. értitek már?
4. kis mili 2008-04-18 09:48:14
És nem is Alaszkában forgatták, hanem a Washington Állambeli Roslyn-ban. Miért nem lehetne ott tokaji.
3. Climber 2008-04-17 22:16:06
Én nézem ezt a sorozatot, de nem tűnt fel. :D Vagy nem láttam azt a részt.
2. Rookie 2008-04-17 13:53:17
Azért nem rossz poén! :)
1. luddendorf 2008-04-16 20:44:32
Tokajit az USA-ban mindenutt lehet venni,40 dollar korul egy palackkal..Szal egyalytanam nem nagy doilog hogy van Alaszkaban..