
A franciák szerint rákot okoz a bor
A Francia Rákkutató Intézet a párizsi egészségügyi tárca megbízásából vizsgált borokat. Adataik szerint aki naponta mindössze 125 milliliter bort iszik, annak is 168 százalékkal nagyobb esélye van a száj- és torokrák kialakulására. A kutatók arra figyelmeztetnek, hogy a napi borfogyasztóknál sokkal gyakrabban alakulhat ki még nyelőcső- és bélrák is. A kutatók ezt azzal magyarázzák, hogy a borban található etanol rákkeltő acetaldehiddé alakul ál, ami pedig károsítja a sejtek örökítőanyagát, a DNS-t. Magunk részéről döbbenten állunk a dolog előtt, nem értjük és gyanakodunk. Tekintve, hogy mostanában egyre több cikk jelenik meg a borokban található antioxidánsok sejtekre gyakorolt jótékony hatásáról. (De ígérjük, hogy utánanézünk ennek a dolognak.)
Bordeaux 20 százalékkal visszafogja a CO2 kibocsátást
A bordeaux-i borkereskedelmi szervezet, a CIVB az európai horizontális politikával összhangban 20 százalékkal tervezi a széndioxid kibocsátást 2020-ig. A szervezet döntését egy kilenc hónapi tartó tanulmány előzte meg. A tanulmány megállapította, hogy a világ vezető bortermelő régiója 203 ezer tonna széndioxidot bocsát ki évente, amelynek nagy része a palackok és kartondobozok előállításából, illetve a traktorok kibocsátásából adódik.
40 évig szoktattuk rá őket…
Arany- és ezüst érmeket nyert három magyar bor a Prodexpo 2009 élelmiszeripari kiállításon, amelyet a moszkvai Krasznaja Presznya kiállítási központban rendeztek. A távirati irodához most eljutott hír szerint Bock József 2005-ös Syrah bora és a Monte Tokaji Aszu Esszencia 2002-es bora a legjobb termékek sorában aranyérmet, a Nyakas pincészet Budai Chardonnay Barique 2005-ös bora ezüstérmet nyert.
(MTI)
Aludjon ászokhordóban!
Hollandia. De Vrouwe van Stavoren Hotel. Négy boroshordó. Komolyan. A hordókat Svájcból hozták, és alakították át szobákká, korábban 14 500 liter francia boszolé pihent bennük, most minden hordó egy két fős szoba, amely kicsi ugyan, de egyedi, az biztos. A szobákhoz persze fürdőszoba nappali csatlakozik. Ami nagyon érdekes, hogy a hordók mind a mai napig árasztják a bozsolé illatot. Egy hordóban töltött éjszakáért 74-119 eurót kell fizetni, de szezontól függően 75 százalékos kedvezmény is van. Télen például már 18 euróért is ki lehet venni a hordókat, ami lássuk be, nagyon kedvező ár.

Korábban:
London jelenti: Obamára szavaztak a borászok
London jelenti: elfüstölhet az ausztrál bor, díjnyertes rab-borok
London jelenti: partigyilkos honatyák, lengyel borászok
8. picurek 2009-03-02 19:04:37
http://www.jobbklikk.hu/index.php?Cikk=598#komment
7. kántorbandi 2009-02-27 11:00:22
atrox: már miért ne döbbenne meg? hiszen eddig pont az arányok alapján mondták, hogy véd – napi kb. egy pohár, most meg azt mondják, hogy ez is káros lehet. olvass figyelmesebben. a megdöbbentő pedig pont az, amit Shyr Khan is mond. tiszta káosz ez az egész.
6. atrox 2009-02-26 11:10:23
Lehet, hogy az acetaldehid növeli a rák kialakulásának kockázatát, de a bort az emberiség évezredek óta fogyasztja, nem hiszem, hogy a mostanság tömegesen megjelenő rákos megbetegedéseket erre kellene fogni. Miért nem beszélnek inkább a modern élelmiszeripar vívmányairól, amelyek sokszorosan rákkeltőbbek a bornál?
A cikk írójának nem kellene megdöbbenten állnia, nagyon sok olyan dolog van, ami egyszerre produkál két merőben ellentétes hatást, minden rosszban van jó, és minden jóban van rossz. A fránya arányokra kell figyelni.
5. kb 2009-02-26 11:08:55
és ez is persze, amiről mi is írtunk korábban:
http://www.webmd.com/cancer/news/20080326/red-wine-antioxidant-fights-cancer
4. kántorbandi 2009-02-26 11:05:03
na, ezt nézzétek:
http://www.cancer.gov/cancertopics/factsheet/red-wine-and-cancer-prevention
3. Kántorbandi 2009-02-26 10:58:24
igen, elég furcsa. ráadásul nem is beszélnek a többi alkoholról, melyek nyilván sokkal veszélyesebbek a kutatás szerint. gyanús nekem ez, amolyan lobbi dolognak nézem.
2. Shyr Kahn 2009-02-25 15:42:32
Én csak azt nem értem, hogy a bor egyik legnagyobb – ha nem a legnagyobb – tradíciókkal rendelkező hazájában, ahol nem mellesleg a gazdaság húzóerejéről is van szó, miért kell lejárató kutatásoknak megjelenni, miért kell korlátozni a borportálok láthatóságát az országon belül. Mi hasznuk van ebből? Ez így kívülállóként nagyon nagy hülyeségnek tűnik. Mit akarnak ezzel elérni? A francia borfogyasztás és eladás csökkenését? Állítólag már az éttermeket kezdik tönkretenni (átlagosan 20-50%-al kevesebb francia jár étterembe az tuóbbi években)… most a borok jönnek? Szóval mi a franc van?
1. hegyaljai 2009-02-25 13:43:56
Végy 200 méter mélységből 99,99 %-os tisztaságú dolomitport. Add oda ezt két kutatócsoportnak, 1-1 millió USD kíséretében, azzal a feladattal, hogy bizonyítsák be azt, hogy az anyag, mérgező, rákkeltő, férfi potencia csökkentő, illetve jótékony hatású, rákmegelőző, férfi potenciál növelő. Mindkét helyről meg fogja kapni a megrendelés szerinti eredményt. Még a dolomitporról is. Pláne egy olyan bonyolult anyadról mint a bor. :)