Szétverte a jégeső a villányi szőlőket. A borvidéken szinte minden ültetvényt megtépázott a vihar. Ugyan a szőlősgazdák többségének volt biztosítása, ez a fogyasztókat és a 2009-es felhozatalt vajmi kevéssé vigasztalja.
Kapronczai Balázs (Polgár Családi Pince) tájékoztatása szerint leginkább a villányi dűlők kaptak, a Kopár legalább 40%-ának annyi. Az Ördögárok kapott még sok jeget, ott is közel olyan súlyos a helyzet, mint a Kopáron. A Nagyharsányi terület nem szenvedett olyan súlyos károkat a tegnap esti viharban, a palkonyai területek azonban szintén kemény jeget kaptak.
Nem túlzottan jók a kilátások, foglalta össze a helyzetet Kapronczai Balázs. Szekszárd eddig megúszta, mondta a Borműhely Pálos Mikije.
Ahogy az Időkép.hu oldalt elnézzük, ma meg Sopron kapott rendesen, olyan hurrikánok voltak, amiket eddig csak amerikai filmekben lehetett látni.
Tavaly július végén a jég a pannonhalmi szőlőültetvények felét tarolta le. A történelmi borvidéken jégverés több száz hektáron teljesen tönkre tette a termést. Számítások szerint ott több száz milliós volt a kár.
Ebben a témában még:
6. hegyaljai 2009-06-19 10:19:51
A természetes hozamkorlátozás nem jár együtt 40-50 %-os lombfelület csökkenéssel. Az ilyen mértékben jégvert szőlő hajtásai a sérülés miatt nem tudnak annyi tápanyagot szállítani, kevés az asszimiláta a bogyónövekedéshez és az éréshez a hiányzó levélfelület miatt. Még a fürtzáródás előtt a fürtök belseje fakórothadással, botrytisszel fertőződik, amit nem lehet onnan kitakarítani a legdurvább szerekkel sem. A maradék bogyók felfúvódnak, híg levet termelnek. Ennyit a minőségi kilátásokról.
Ami a szüret utáni kommunikációt illeti, ott várhatóan az lesz a kimagyarázkodás, hogy tulajdonképpen azt a táblát, aminek a borát kóstolja a kedves vendég, azt nem is érintette a jégverés. Egyébként a piaci igényeket, a megrendeléseket a top borászok könnyedén teljesíteni fogják szőlőfelvásárlásból.
5. Stevie Kraft 2009-06-13 11:38:41
Természetes hozamkorlátozás…
4. gelencsér 2009-06-12 15:43:38
majd figyeljétek meg, a szüretre senki nem fog erre emlékezni és legendás, nagy évjáratnak fogják ezt az évet is titulálni, szignifikánsan nem fog kevesebb bor készülni a nagyoknál. max kicsit több szőlőt kell idén felvásárolniuk.
3. Shyr Kahn 2009-06-12 14:19:53
Akinek nem volt biztosítása: részvétem. A 2009-es villányi & soproni borokat meg előre foglalni érdemes…
2. ogri 2009-06-12 07:38:40
Egerszalókon is borsó nagyságú jég esett.
1. vazzze 2009-06-11 21:21:27
akkor most mi lesz? bock, günzer, tiffán – ők jutnak eszembe először, mint érintettek.