// bejegyzés

Hírek

500 literes kisfröccs

Szombaton eljön az igazságtétel napja: helyére kerül a populáris kultúrában a fröccs, oda, ahol az őt megillető hely van. Budapest, június 20. szombat, Városháza Park: Fröccsünnep.

500 literes kisfröccsöt láthat, sőt, nem csak láthat, de ihat is az, aki most szombaton kilátogat a budapesti Városháza Parkba, reggel tíztől este tízig. Egy zenével fűszerezett fesztivál keretében ugyanis elkészül a világ legnagyobb kisfröccse, egy erre a célra elkészített 500 literes pohárban.

A dolog Guinness-rekordkísérlet lesz, ami azt jelenti, hogy a fröccs szépen belekerül a Guinness-nagykönyvbe, és ezzel örökre bevésődik a nemzetközi történelembe.

Merthogy a magyar történelembe és irodalomba már bele van ivódva, jól. Krúdy, József Attila, Móricz Zsigmond, a nagy irodalmi nevek közül, hogy csak párat említsünk, vagy olyan fröccs-nevek, mint a Magyar-Angol (6 deci bor 3 deci szóda), vagy a Lámpás (1,5 liter bor + 0,5 liter szódavíz – aki ilyet ivott, Babay József szerint lámpással kereshette a józanságát.) Mit nekünk, ti alko-pop italoknak e-ktől hemzsgő nyája, ha itt a fröccs?

Szóval fröccs: kicsi, nagy, hosszú, rövid, fehér, rozé, vörös. Egy a lényeg: próbáljuk ki, igyunk egyet (vagy többet) szombaton, hallgassuk meg a fellépőket, és nézzük meg, hogyan készül el a világ legnagyobb kisfröccse. Minden infó itt: www.egyjofroccs.hu, érdemes kis időt eltölteni a honlapon.

Korábban:
Nem jött be a meztelen Paris Hilton
Mission impossible 2: Tengelic újratöltve
Must a Szigeten

Ajánljuk:

Ebben a témában még:

Még mindig mindent ver a bor
Dupláztak a kínaiak
Pannon Bormustra díjak
Brit bor, vagy angol bor?
Kóddal nyit a Vylyan
Robbantott az armagnac
Megszólal a London Tokaj

Törzsasztal

1 hozzászólás ehhez: “500 literes kisfröccs”

  1. 8. kántorbandi 2009-06-22 09:44:33

    Hát ez SIKERÜLT!!! :D

    7. kabernet 2009-06-19 05:21:10

    nem értem: miért lenne már titok?
    ott a linkelt honlap, kattints a sünre.

    6. vabank! 2009-06-18 17:27:51

    Állítólag lesznek kiállítók. Kik lesznek ott? Miért titok ez?

    5. kabernet 2009-06-18 12:12:14

    hát te magad mondtad ki: a sajtó ugrik rá. egyrészt ez jó dolog. másrészt a guinness akkor is nemzetközi dolog, ha duplaszaltót ugrasz hátrafelé. a miskolciak nagyon jók, örülök nekik, de megjelenésben sajnos még itthon sem országszerte ismertek. a fröccsünnep csak egy pillére az egész kampánynak, ahogyan a baszom nagy pohár is. valami pedig attól lesz kultúrált, ahogy csináljuk a dolgokat, amilyen szellemben. ha pedig rekordot akarsz felálítani, ami nem magyar betegség, akkor sajnos a legtutibb dolog erre a guinness.

    4. gelencsér 2009-06-18 11:55:19

    Komolyan attól lesz kulturált fröccsfogyasztás, hogy csinálnak egy baszom nagy poharat? A miskolci fröccsfesztivál enélkül is tök jól működik négy éve már. Szokásos magyar betegségnek tartom ezeket a Guinness-rekordokísérleteket, bár tény, hogy a sajtó ugrik rá.

    3. kabernet 2009-06-18 10:38:28

    miért szánalmas gelencsér? szokásos módon csak köpködni tudsz. na ez a szánalmas.

    2. gelencsér 2009-06-18 09:04:46

    És tényleg 60 milliót eltapsol a bormarketing kht egy ilyen faszságra? Guinness rekord, de szánalmas.

    1. bori 2009-06-17 20:51:06

    hajrá fröccs, szombaton ott a helyünk. pénteken meg pécsett, a top25 kóstolóján: http://www.bama.hu/helyi-ertek/egyeb/egybol-huszonot-legjobb-boraink-kostoloja-239715

    Írta: korábbi hozzászólás | június 22, 2009, 09:44

Hozzászólás

Kérlek, jelentkezz be a hozzászóláshoz!



Legutóbbi hozzászólások

  • BZoltan: @ hegyaljai: Miért nem kérdezed meg Jamiet magát: http://www.wineanorak.com/wine blog/ Biztos szívesen...
  • hegyaljai: Javaslatom: aki leírja, hogy “oxigén management” azt ki kell közösíteni! :)
  • Kántorbandi: @ hegyaljai: :) persze, hogy az: ahogy írtam: próbáltam kitalálni, mire gondolhatott. amit a vörösekről...

borravaló tv