// bejegyzés

Isszuk

Misebor helyett

Amikor vakkóstolón járok, mindig elgondolkodom rajta, hogy mennyire kiváló műfaj ez a borok megismeréséhez vezető úton. Ilyen kóstoló után felbontani egy üveg bort és meginni egészen szürreális élmény, sőt pazarlás, de legalábbis fura. Másfelől olyan nem-borisszákat is be lehet játékos módon vezetni a mi borissza világunkba, hogy egyetlen fordulóban mutatod be a borok elfogulatlanul ítélt sokszínűsége mellett a pontozást, a borhibákat, a kóstolt fajta jellemzőit és erényeit. Egri, Szekszárdi és Villányi Cabernet franc-ok vakkóstolója volt a Borkápolnában.

Szóval a vakkóstoló a szívem csücske, hát még az ilyen következetesen lebonyolított vakkóstoló. Emelte az est fényét Lelovits Tamás, a Tóth és Tóth Borászat ifjabbik tagja, Gaborják Csaba a Herold Pincétől és Németh János szekszárdi gazda is. Az izgalmakat észak és dél összecsapása fokozta, hiszen a négy-négy egri és szekszárdi bort öt villányi követte. Cabernet franc vakkóstolón utoljára mintegy három éve voltam a Maligánban és érdekesség, hogy ott is összefutottunk V&F kollégával az amuva-tól (nagyon hasonlóan vélekedve az akkor mindenkit leköröző 2004-es Turay franc-ról).

2009_10_misebor1

Házigazdánk a Borkápolna volt. Bár a hely neve nem ismeretlen a borszerető közönség előtt, azt én sem tudtam, hogy a pár méterre innen állt Regnum Marianum lerombolása után a szerzetesek a szomszéd pincében folytattak “underground” tevékenységet, innen a név. Az ember azt várná, hogy rögvest előlép I. István pápa, vagy esetleg Diocletianus katonái, de szerencsére a borisszákat nem üldözik és a hatalmas üzlet mögött (ahol egészen ritka tételekkel és kisebb pincészetek boraival is találkozhatunk) elhelyezkedő nagy pincehelyiség(ek) tágas teret nyújtottak a több mint harminc érdeklődőnek.

Az est folyamán mind a négy vendég megszólalt, leginkább a cabsav-hoz mérve a fajtát (nem vetkőztük még le teljesen a 90es évek divatját, muszáj a tesóhoz mérni szegény francit). Ahogy figyeltem őket a sor kóstolása közben, Tóth Sándor volt az, aki elsőre megismerte a saját borát, de Lelovits Tamás is nagy biztonsággal tippelt. Ilyen mondatokat hallottunk tőlük:

Tóth: Debrő az egri borvidékhez tartozik, de éghajlatilag melegebb, a sauvignon mellett semmiképp nem másodhegedűs a franc.

A Síkhegyen van mindkét fajtából egy-egy hektárjuk, a franc kevesebbet terem, rendre kettővel magasabb mustfokkal. Debről aranykora a 20-as évek volt (ezt tükrözi a bor cimkéje is), amikor az etalonnak számító éttermek a tokaji mellett kínálták a debrői borokat. Ezt a száz éves tradíciót próbálja feléleszteni a pince, a “debrői” életben tartásával.

Németh János: Szekszárdon otthonra találta a fajta, a merlot után egy héttel szüretelik (majd további három hét elteltével a sauvignon-t). Mire ez utóbbi beérik, már november elején járunk. Az öreg tőkék jobban teljesítenek, mint a fiatalok.

Lelovits Tamás: a Cabernet franc a közelmúlt felfedezése – eddig főleg házasították a fajtát. Behízelgőbb, gyümölcsösebb bort ad, mint a sauvignon, amely férfiasabb, markánsabb és nem mindig érik be. A franc azonos metszésmóddal 20-30%-al kevesebb, de magasabb érettséggel szüretelhető. Az idei telepítés már 2/3 arányban franc és csak 1/3 arányban sauvignon.

Gaborják Csaba: boruk 28-30 éves ültetvényről származik, csak a 2005-ös évben hozták ki fajborként, máskor házasítják (Armoiries, Wappen), jelenleg a nagy térköz miatt jelentős területeket újraültetnek.

2009_10_misebor2

A borok neve után feltüntettem a Borkápolna által a 0,75-re megadott árakat és saját pontszámomat is, így talán a “megéri-e?” kérdésre az olvasó is könnyebben választ talál.

Tóth és Tóth Debrői Cabernet Franc 2007

Elsődleges ízek és illatok dominanciája. Alkoholos melegség, kissé nyers tannin. Harsány, piros gyümölcsök, lecsengésben csak a meleg marad. Két literes kiszerelésben is kapható, olcsón. Ez a formátum gasztro jelleggel akár működhet is. Mivel csak egy hektárjuk van, ugyanez van abban is. (1390Ft) 81 pont.

Sike Tamás Egri Cabernet Franc 2005

Bíbor, az előzőnél mélyebb szín, sötét maggal. Éretlen alapanyag és túlterhelt tőkék siráma hallik, sok ribizlis jegy és markáns savak. A lecsengése nagyon rövid. Azt hittem ez lesz a legolcsóbb bor a sorban, de csalatkoztam. (3090Ft) 79 pont.

Hadobás Pince Egri Cabernet Franc 2007

Fiatalos szín, lilás reflexekkel. Illatában tinta, szilva és egy kis illó. Fanyarkás, vegetális bor, egyszerű szerkezettel. (990Ft) 78 pont.

Gál Tibor Egri Cabernet Franc 2005

Egy ligával feljebb játszik, mint az előzőek, bár a leleplezésnél kiderült, hogy árban is. Nehezen nyílik, illatában a fa hatása mutatkozik. Szikár bor, sok meggyel és erőteljes mineralitással, jó savakkal. (3790Ft) 83 pont.

Nos, úgy tűnt Egernek annyira nem vág profiljába a fajta, de rossz, vagy kellemetlen élmény azért senkit sem ért. Szekszárd viszont kellemesen egységes képet mutatott minden szempontból.

Tüske Pince Szekszárdi Cabernet Franc (Baranya-völgyi) 2006

“Szintet léptünk”: illatában földes jegyek, keserű csoki, ízében alkohol és markáns tanninok, valamint jól érezhető szekszárdi jelleg. Meleg, szinte mediterrán tónusok szederrel. A közönség egyik kedvence is volt, tartotta magát a visszakóstolások során is. (3990Ft) 87 pont.

Németh Családi Pince Szekszárdi Cabernet Franc 2007

Lakkos-gyógyszeres illat mögött tüzes bor, jól érezhetően meleg évjáratból. Egyszerű, de szerethető. (3650Ft) 83 pont.

Németh János Szekszárdi Cabernet Franc 2007

Először igen fülledt (valaki még káposztás hordót is kiáltott) és konyakos illattal nyitott, ezért hagytam egy jó fél órát szellőzni a pohárban. Megérte. A 16% körüli alkohol visszahúzódott, mögötte egy nagyon érdekes fűszer kavalkád bontakozott ki. Talán babérlevél és édesfűszerek, szinte kékfrankos-jelleggel. Fűtő, meleg alkoholja később már nem ront az összképen és bár kicsit a savai lágyak, a visszakóstoláskor egyértelműen a legjobbak között tartottam számon. (3250Ft) 85 pont.

Mészáros Pál Szekszárdi Cabernet Franc 2006

Élénk és meleg bor, sok alkohollal, de savai nem igazán teszik mögé az ívet. Meggyet és némi vegetalitást éreztem benne. Idősebbnek tűnt, mint három év és már picit lefele tart. (3990Ft) 84 pont.

Minden szekszárdi borban ott volt egy kis darab Szekszárdból, a gazdák nagyon különböző, mégis hasonló felfogásából. Engem most ők nyűgöztek le legjobban, a villányi stílust ötből csak két bor (Lelovits és Maul) tudta megfelelően alkalmazni a fajtára.

Kemendy Villányi Cabernet Franc Válogatás 2003

Válogatás-váltogatás, másik vidék, láthatóan idősebb versenyző. Kávé, palackbuké. Nyilvánvaló öregedés, különösebb fajta vagy egyéb jelleg nélkül, rövid lecsengéssel. (2450Ft).

Maul Zsolt Villányi Lator Cabernet Franc 2006

Az est egyik legszebb bora a Tüske mellett. Nagyon határozott, férfias, kissé még vad tanninokkal, sok gyümölccsel (meggy, aztán később feketeribiszke) és izgalmas fűszerességgel, sok alkohollal. Még fekhet, szerintem szebb lesz, de már most is tud örömet okozni bőven. (3590Ft) 86 pont.

Lelovits Pince Villányi Cabernet Franc 2006

Vanília a hordóból, aszalt szilva a szőlőből. Pörkölési aromák, test. Élénk, de érett tanninok, érett az alapanyag is. Kissé direkt, de pont ez tetszik benne. Szép bor. (4990Ft) 87 pont.

Herold Pince Villányi Cabernet Franc 2005

Kissé zárkózott, zárt illat, ami később sem adja magát. Rövidebb lecsengésű bor sok édességgel, kicsi test és egyszerű szerkezet, egy nehezebb évjárat szülötte. (2190Ft) 84 pont.

Kovács-Gressly Pince Villányi Cabernet Franc 2003

Kapor és bors, légiesen könnyed, szinte testetlen, bőven túl a csúcsán. (2450Ft) 83 pont.

2009_10_misebor3

Tanulság a kóstolt tételek után: Szekszárd nagyon jó úton halad, Villány hozta az elvárhatót. Igazán nagy bort nem kóstoltunk, kicsit vágytam is valami izgalomra az est után. A fajta még mindig a szívem csücske és annak minden szépségét megmutatja ez a négyes: Tüske, Maul, Lelovits, Németh János.

Ajánljuk:

Ebben a témában még:

Quo vadis kadarka?
A bordíva a magyarokról
Mesternégyes Lionelnek
Vinitaly 2011 flash
Fantasztikus furmintunk
Áldott hely Badacsony
Bőségszaru

Törzsasztal

4 hozzászólás ehhez: “Misebor helyett”

  1. Nem olvastam végig minden leírást, csak érdeklődnék, hátha valaki tudja a választ: Sike Tamás miért nem képes arra, hogy hagyja beérni a szőlőt? Az eddig tőle kóstolt borok egytől-egyig éretlenek, zöldek, kocsányosak voltak…

    Lelo pedig szerintem az egyik legtehetségesebb villányi borász, a 2008-as Shiraz hatalmasat fog szólni.

    Írta: Lackó | október 13, 2009, 10:05
  2. Nem értem, hogy miért Franciska lenne a kistesó, hiszen a Szovika genetikailag a CF-SB-ból származik.

    Azért mert többet termelnek belőle, még nem feltétlenül lesz Ő a kisebb. Sőt, mondhatni egyenrangúak, bár biztosan az elfogultságom a fajta iránt befolyásolja a véleményemet.

    Mindenesetre a Tüske érdekel.

    Írta: Berkut | november 25, 2009, 23:01
  3. Mármint a CS-ból többet termelnek, miért lenne a CF a kistesó…

    Írta: Berkut | november 25, 2009, 23:03
  4. Nem kistesó, hanem tesó!
    Genetikailag is, ahogyan írtad.

    (“muszáj a tesóhoz mérni szegény francit”) – kishazánkban olyan szintű CS-divat volt (és van), hogy általában elkerülhetetlen az összevetés

    Mellesleg a CF jobban megtalálta magát nálunk IMHO, a CS nem mindig tud beérni.

    Írta: Fater | november 26, 2009, 08:34

Hozzászólás

Kérlek, jelentkezz be a hozzászóláshoz!



Legutóbbi hozzászólások

  • BZoltan: @ hegyaljai: Miért nem kérdezed meg Jamiet magát: http://www.wineanorak.com/wine blog/ Biztos szívesen...
  • hegyaljai: Javaslatom: aki leírja, hogy “oxigén management” azt ki kell közösíteni! :)
  • Kántorbandi: @ hegyaljai: :) persze, hogy az: ahogy írtam: próbáltam kitalálni, mire gondolhatott. amit a vörösekről...

borravaló tv