// bejegyzés

Hírek

7 millió forintos konyak

37 ezer dollárért, azaz csaknem 7 millió forintért kelt el egy palack Vieux Cognac egy párizsi aukción. Az 1788-ból származó italért befolyó összeget a felkínáló étterem jótékonyságra fordítja.

Egy 1788-as palack Café Anglais Vieux Cognac Clos du Griffier még abból az évből származik, amikor XVI. Lajos és Marie Antoinette még vígan mulatott Versailles-ban, és bár egy évük volt hátra a nagy változásig, a fejük még a nyakukon volt vagy öt évig.

Az aukciót a szebb napokat is látott párizsi étterem, a Tour d’Argent, az ezüst torony étterem tartotta. Minden évben van ott egy pinceleltár, amikor izgalmas tételek kerülnek kikiáltásra, a bevétel egy része jótékonyságra, egy része pedig a tulajoknak és felújításokra megy. A nemrég végződött kétnapos aukción több mint 2,2 millió dollár folyt be, közölte a lebonyolításért felelős Piasa.

1788_470

Az egész világról érkeznek érdeklődők a licitre, melyen 12 kispalack 1989-es Chateau Haut Brion is gazdára talált 8900 dollárért, míg hat palack 1988-as Vosne-Romanée 9300 kelt el, tudósít az AP hírügynökség. Konyakból sem csak egy palack ment el, a történelmi évjáratból volt még két másik, ezekre 31 ezer, ill. 27,3 ezer dolláros licit érkezett.

Az aukció célja az volt, hogy a patinás étterem meg tudjon szabadulni  432 ezer palackot számláló gyűjteményének egy részétől, portfoliótisztítást hajtottak végre, hogy fel tudják újítani a készleteket. A Notre Dame-ra néző étterem egykor a francia gasztronómia fellegvára volt, a három Michelin-csillagból kettő azonban elpárolgott, miután az egykori tulajdonos Claude Terrail 2006-ban elhunyt. Az éttermet most fia, a 29 éves André viszi, sokkal kevesebb sikerrel. Egy ebéd menü mintegy 18 ezer forintba, míg kóstolóval egybekötött vacsora menü 43 ezer forintba kerül.

A 427 éve alapított étterem az első palack konyakból befolyó összeget az Association Petits Princes-nek, egy beteg gyerekekről gondoskodó segélyszervezetnek adományozta.

Ajánlott bejegyzések:

Törzsasztal

1 hozzászólás ehhez: “7 millió forintos konyak”

  1. Kis helyesbítés: mivel Vieux konyakról van szó, ezért készítése időpontjában ugyan tényleg még virított a királyi páros, de ez a kategória a VSOP és az XO közötti érlelést jelenti, ezért kb. 5 évig kell minimum érlelni piacra dobás előtt. Így aztán már fejveszetté vált a híres pár, mire ezzel koccintott valaki…

    Írta: KaberNet | december 10, 2009, 16:29

Hozzászólás

Kérlek, jelentkezz be a hozzászóláshoz!

Legutóbbi hozzászólások

  • BZoltan: Remélem nem probléma, ha mégoly kicsi szereplőként is, de megosztom itt veletek a pult másik oldalának az...
  • ldr: Igen, az is lehet egy megoldás, hogy az ember kis hátizsákban visz magával némi sajtot meg kenyeret, és meghúzza...
  • Kántorbandi: @ldr: az árképzéssel abszolút egyetértek, sajnos nagyon drága sok minden. emellett ez a legnagyobb ilyen...

borravaló tv

Archívum