// bejegyzés

Hírek

Pirosban, kékben jobban ízlik a bor

Egy új német tanulmány szerint a borok íze nem csak a fajtán, területen vagy készítési módon múlik. Állítólag az is befolyásolja, hogy milyen ízeket érzünk, hogy milyen színű a szoba, amelyben épp vagyunk.

Német tudósok azt találták, hogy azoknak jobban ízlett a kóstolt bor, akik piros, vagy kék megvilágítású szobában ittak, mint azoknak, akik zöld, vagy fehér szobában tették ugyanezt, tudósít a The Telegraph.

A kutatók az alanyoknak ugyanazt a pohár rajnai rizlinget adták, és különböző színű szobákba ültették őket. Ezt követően értékelő lapot töltettek ki velük. A piros és kék szobákban ülők édesebbnek értékelték a bort, és átlagosan 1 euróval többet adtak volna palackjáért, mint a fehér és zöld szobában ülők.

redroom470

A mainzi Johannes Gutenberg Egyetem kutatója, Dr. Daniel Oberfeld-Twistel elmondta: az már ismert tény volt, hogy a bor színe befolyásolja, hogy milyen ízeket érzünk. A világítás vagy a környezet színének ilyen hatására azonban eddig még nem derült fény.

A kutatók szerint a piros és kék világítású vagy alapszínű terek pozitív hatással vannak az emberek kedvére, innen származik az ízlésbeli különbség. Korábban a kutatók azt vizsgálták, hogyan hatnak bizonyos zenék a bor ízére.

Ajánljuk:

Ebben a témában még:

A Semmelweis Egyetem borai
Békás bornak híg a leve
Új világrekord született
Poseidon érlelte pezsgők
Szemünket Koreára vessük
Fordulóponthoz értünk?
2011 Szekszárdon

Törzsasztal

Nincs hozzászólás ehhez: “Pirosban, kékben jobban ízlik a bor”

Hozzászólás

Kérlek, jelentkezz be a hozzászóláshoz!



Legutóbbi hozzászólások

  • BZoltan: @ hegyaljai: Miért nem kérdezed meg Jamiet magát: http://www.wineanorak.com/wine blog/ Biztos szívesen...
  • hegyaljai: Javaslatom: aki leírja, hogy “oxigén management” azt ki kell közösíteni! :)
  • Kántorbandi: @ hegyaljai: :) persze, hogy az: ahogy írtam: próbáltam kitalálni, mire gondolhatott. amit a vörösekről...

borravaló tv