Nem új hír, mégis közöljük, mert érdekes, és elment mellettünk, mint a pécsi gyors: az egyik legnagyobb amerikai áruházlánc, a Costco és a Tokaj Kereskedőház Zrt. 10 évre szóló, évi legalább 2,5 millió dolláros üzletet kötött.
A tokaji borvidék állami tulajdonú pincészete 2001-es évjáratú, díszdobozos csomagolású, 3 puttonyos aszút fog az áruházláncnak szállítani, évente 250 ezer palackot. Ez az Egyesült Államokba irányuló éves magyar borexport 10 százaléka. A Costco jelenleg nem forgalmaz magyar terméket, és hogy legyen képünk arról, mekkora: 2007-ben a világ vezető kiskereskedelmi lánca lett a minőségi borok forgalmazása terén. (2009-es árbevétele elérte a 71 milliárd dollárt.)
Kiss István Kerház vezető a távirati irodának Washingtonban elmondta: kétmilliós tételük van a 2001-es 3 puttonyos aszúból, ami el is fog fogyni. Eztán évjáratot váltanak. A Costco 15-20 dollárért (3200-4300 Ft) fog kínálni egy fél literes palackot. A Kerház közben már piacbővítésen spekulál, tárgyalnak például a Walmarttal is.
“Ez egyfajta reklám, egy kellően jó termék ahhoz, hogy az amerikaiak általánosíthassanak és azt mondják, a magyar bor egy jó bor” – mondta Kiss István, mégpedig azért, mert a palackokat különleges, kimondottan Amerikának szánt díszcsomagolásban fogják szállítani. “Nagy a felelősségünk, hiszen reményeink szerint a mi boraink fogják megnyitni a kaput a többi magyar bor előtt” – fogalmazott a Tokaj Kereskedőház Zrt. igazgatója. Bizony nagy, és nagy a kockázat is, elég, ha elolvassuk ezt itt.
Az Egyesült Államokba irányuló magyar borexport 3,9 millió dollárt, mintegy 2,5 millió palack bort tett ki tavaly – mondta el az MTI-nek Tóth Attila washingtoni mezőgazdasági attasé.
Két kérdésünk van:
- Ki mit gondol az árazásról?
- Tudja valaki milyen lesz ez a díszdoboz?
Ajánljuk:
Nagy hír, ez sokat jelent. A Slukkban szivesen látnám a lekóstolást. :)
rohanok, veszek egyet! a slukkban amerikai áron nézem majd az ár-értéket. :)
Ez egy nagyon jó hír szerintem, és remélhetőleg a kerházat is abba az irányba nyomja, hogy javítson az átlag minőségen.
Érdekes ez a díszcsomagolás szöveg…. Én eddig úgy tudtam, hogy ez a tradicionális lesz:
http://www.hungarian-wines.co.uk/images/tokaji-aszu.jpg
mivel azt mondta az amerikai kereskedő, hogy neki azért ez kell, mert ezt dobja ki a google elől, ha az amerikai átlag polgár rákeres….