Úgy tűnik, aki hosszabb távra nagyon jó befektetést keres, az megtalálja az idei Bordeaux en primeurben: a jelek arra utalnak, hogy száguldani fog az árfolyam, és a 2005-ös évjáratot is felülmúlja majd, elsősorban a kínai keresletnek köszönhetően. Spekulánsok már rágerjedtek a témára, mi most szólunk: itt az alkalom.
Azt tudjuk, hogy a bor jó befektetés, számtalanszor írtunk róla. Azt is tudjuk, Stevie Kraft beszámolójából, aki az En primeur bemutatón járt, hogy a 2009-es évjárat nagyon jó lesz. Persze, nem csak onnan, megszülettek a nagy nemzetközi pontok is (illetve itt). A Decanter arról számolt be , hogy a 2009-es évjáratból a piacra került tételek közül sokan már a sokat emlegetett 2005-ös szint fölé drágultak.

A Duhart Milon (en primeur kibocsátási ára ára 22 font palackonként) pl. már 72%-al a 2008-as ára, és 46%-al a 2005-ös ára fölött jár, a pomeroli Chateau Gazin (ez 45 fontért jött ki) 58%-al a 2008-as, és 41%-al 2005-ös ára fölött van. A sauternes-iek között is nagy az áremelkedés, a Suduiraut pl. 45 fontért került a piacra, a 2008-as 30 fonthoz. ill. a 2005-ös 35 fonthoz képest. További árak itt.
Áremelkedés tehát van, de ez nem jelenti azt, hogy a vevők elmaradoznának, sőt, mondta Simon Quinn, a Bordeaux Wine Investments-től. Egyelőre a kisebb és közepes méretű chateau-kat veszik, leginkább persze azokat, akiknek a pontszámai 90 körül alakultak. Nem véletlenül nem írtunk nagyobb chateau-kről eddig, hiszen a jelenleg is tartó és ma záró Hong Kong-i Vinexpo végén dől majd el, mit gondol az ázsiai piac, amely úgy tűnik, leginkább befolyásolja idén az árakat.

Hogy az ázsiai piac mennyire fontos, azt mutatja az a röpke felmérés, amit a decanter.com végzett. Felvásárlókat, kereskedőket és vendéglátósokat kérdeztek meg arról Hong Kong-ban és más kínai nagyvárosba, hogy mit gondolnak a 2009-es bordeaux-i árakról.
Simon Zsao, a sanghaji Ruby Red Fine Wines tulajdonosa szerint spekulánsok hajtják majd fel az évjárat értékét, maguk a fogyasztók nem vásárolnak majd sokat egyelőre.
A szintén sanghaji Marcus Ford (Wine Way Shanghai) véleménye ugyanez volt, és hozzátette azt: a spekulánsok leginkább a vörösborok iránt megnövekedett kínai keresletre apellálnak, a 2009-es évjáratra pedig ki van élezve a kínai piac.
Michael Ma felvásárló és borbefektető azonban nem ért ezzel teljesen egyet: szerinte nem lesz olyan erős kereslet a kínai piacon, ha az árak túlzottan elszaladnak. Szerinte az ilyen jellegű spekulációs árfelverés veszélyes, és a kínai vevők sem hülyék.
A pekingi Les Millesimes Wine Club tulajdonosa, Helen Ku szerint ugyan ár-érzékenyek a kínai vevők is, de általánosan elfogadott már az, hogy a 2009-es évjárat legalább olyan jó, mint a 2005-ös, 2000-es, vagy 1982-es, így aztán sokan lesznek, akik magas árat hajlandók adni érte.
Robert Parker szerepéről is kérdezték a kínaiakat, hogy mennyire elfogadott az ítélete. A kép vegyes volt, egyesek szerint nagy nemzetközi szakértőnek tartják és odafigyelnek rá, mások szerint Kínában nincs különösebb reputációja, inkább a régen jelenlévő nagy brit házak szakértőire hallgatnak.

És, hogy mit vesznek majd leginkább? A 1er cru-ket mindenképpen, különösen a Lafite-ot, a top kategórián kívül pedig kb. 15 pincét, a többit nem kíséri majd nagy figyelem. Hogy mi lesz az a 15, azt senki nem tudja még – nyilván a Vinexpo Hong Kong is alakít rajta. Pár tipp a kínai szakiktól: Carruades de Lafite, Le Petit Mouton, Léoville-Las-Cases, Léoville-Barton, Léoville-Poyferré, Cos d’Estournel, Palmer, Pontet-Canet, Montrose, Lynch-Bages, Calon-Ségur és La Mission Haut Brion.
Ajánljuk:
Lassan ki jonnek a tobbiek is az arakkal, a kovetkezo par napban, de legkesobb hetben tobbet tudunk.
Csak egy erdekesseget emelek ki a Suduirautnal hogyan nezz ki az ar lebonta.
A legtobb borkereskedo (ubond es ex VAT) £640 adja a 12 palackot. A bekereulesi ar 54EUR kornyeken volt, ami azt jelenti, hogy az arres nagyon alacsony 8%alatt van (a “egeszseges profit normalis korulmenyek kozot /nem en primeur/ 37+%) sokan elszamoltak magukat…de hat minden befektetesnek meg kell terulnie es az arak az elso kikialtas utan (2nd tranche) mar csak dragabbak lesznek…
Kristian
Kösz, ez szemfelnyitogató. Csak, hogy mindenki értse, hogy működik az árazás, akár már nálunk is:
http://www.masterofwine.hu/2010/05/magyarorszag-valasza-az-en-primeur-re.html