// bejegyzés

Bor&Design

Ki, mibe firkál?

Az évek és a tapasztalat bebizonyította, hogy jobb, ha az embernél van valami rendszer, állandóan van valami, amibe firkál, ha nem akar teljes káoszt boros jegyzeteiben. Erre rájöttek mások is. Két füzetet ajánlunk, mindkettő jópofa, ergonomikus, és kellenek nekünk.

Próbálkoztunk mindennel: voltak a retró és divatos iskolai füzetek, de azok hamar elnyűvődtek. Jöttek az újságíróknak és amerikai rendőröknek kitalált „flip out” noteszek, de azoknak elvesztek a lapjai. Voltak kényszerhelyzetek, amikor pincében, felragasztásra váró címkék hátoldalára jegyzeteltünk, melyek közül pár elkallódott, nagyon megnehezítve később a hiányzó részek kitöltését. Volt diktafon, ami nem vált be, pedig jó ötletnek tűnt. Még okostelefonunkra telepített Tasting Buddy is volt, de az meg nagyon szívta az aksit, ezért nem tudtuk jól kihasználni. Aztán a sima, fekete, fehérlapos Moleskine mellett kötöttünk ki, abból gyűlik a polcon, mindent szépen belejegyzünk, könnyű visszakeresni, évszámozunk, dátumozunk, jó.

Amellett, hogy a legendás jegyzetfüzet, „Hemingway, Picasso és van Gogh jegyzetfüzete” duma óriási marketingfogás, főleg, ha megnézzük, hogy a Moleskine-t 1997-ben alapították. Na, jó, azt mondják ők hozták újra köztudatba az addig csak névtelen fekete füzet néven futó (muhahaha) cuccot.

A Moleskine nagyon divatos ma, minden valamirevaló managernek van, akinek nincs, az nem számít, sőt, akinek nincs, az nincs is. Ennek ellenére, szuper kis cucc, nagyon jó használni. Rá is jöttek arra, hogy szépen lehet szegmentálni ezt a terméket, van kockás, csíkos, sima, flip out, határidős, abc-s, stb. Minden van. Olyannyira, hogy mára már van Moleskine Wine Journal is.

moleskine_wine_journal

Ezt arra eszelték ki, hogy redukálja a jegyzetelési időt, és átláthatóbbá tegye a jegyzeteket. Valljuk be, ez bornál hasznos. Mindennek megvan a helye: fajta, palack, kóstolási benyomások, 5 csillagos pontozás. Még nem próbáltuk, itthon nem láttunk, de könnyen beszerezhető.

scout_book_wine

Akinek túl sikk a Moleskine, és nem akar az elsöprő divathullámnak fejet hajtani, van megoldás: itt a 33 Books Wine Scout borkóstoló füzete. Na, ebben már ízkorong és színskála is helyet kapott, plusz egy csomó olyan kis adalék, amely a zöldfülű avagy kissé szórakozott jegyzetelőket segíti, pl. tannin, feltapadás vagy lecsengés dobozka. Jópofa design, látszatra nem olyan maradandó, mint a Moleskine, és csak 33 bor fér bele, de elsőre használhatóbbnak tűnik. Az is lehet, persze, hogy a leghasználhatóbb a sima fehér lapos füzet, amit eddig is használtunk.

Ti hogyan/mibe jegyzeteltek? Van rendszeretek?

Ajánljuk:

Ebben a témában még:

Jó bornak is kell cégér 2.
Duennium és Bogyólé
Ihaj, csuhaj, dizájngasztró!
Jó bornak is kell cégér 5.
A Füleky pince lett a legjobb
Vinitaly 2012 képekben
A róka ruhája

Törzsasztal

Nincs hozzászólás ehhez: “Ki, mibe firkál?”

Hozzászólás

Kérlek, jelentkezz be a hozzászóláshoz!



Legutóbbi hozzászólások

  • BZoltan: @ hegyaljai: Miért nem kérdezed meg Jamiet magát: http://www.wineanorak.com/wine blog/ Biztos szívesen...
  • hegyaljai: Javaslatom: aki leírja, hogy “oxigén management” azt ki kell közösíteni! :)
  • Kántorbandi: @ hegyaljai: :) persze, hogy az: ahogy írtam: próbáltam kitalálni, mire gondolhatott. amit a vörösekről...

borravaló tv