// bejegyzés

Hírek

Két üveg bor ingyen

Idén négy borszerda lesz, derült ki szerdán egy sajtóbeszélgetésen. A szervezők a tavalyi nagy sikeren felbuzdulva 2010-ben négy tematikus borszerdát és egy kapcsolódó gasztronómiai versenyt szerveznek a Közösségi Bormarketing Alap támogatásával.

A tavalyi eseményen 437 vendéglátóhely vett részt, több mint 90 százalékuk utóbb úgy nyilatkozott, hogy megint csatlakozna. A szervezők most remélik, hogy idén még több étteremben ihatják majd fél áron a magyar bort a vendégek az összesen négy borszerdán. Vagyis, ha jól meggondoljuk, két üveggel ingyen hajthatunk le idén, ami nem semmi.

Nem is kell sokat várni: az első borszerda jövő héten, június 30-án lesz, ami a focivébé szünnap. Ennek középpontjában a magyar fajták állnak, ahogy minden borszerdának meglesz a maga tematikája. Különbség idén az, hogy nem csupán a magyar borok, hanem minden bor féláron lesz a csatlakozott helyeken: persze a magyar borok kiemelten szerepelnek a kínálatban. (Dr. Róna Ivánt – Magyar Turizmus Zrt. – is idézhetném, aki a sajtóbeszélgetésen így fogalmazott: „a bor hazai magyar hungarikum!”)

Idén menüverseny is lesz, erről és a részletekről bővebben itt.

A négy borszerdát a bormarketing alap támogatásával 36 millió forintos médiakampány kíséri, hogy a csatlakozó éttermekben minél több vendég foglaljon asztalt ebéd- és vacsoraidőben. A második borszerda augusztus 25-én a könnyű fehérborokról szól, szeptember 30-án a testes fehérek és a könnyű vörösek állnak a középpontban, végül november 10-én az újborok kerülnek terítékre.

A szervezők a tavalyihoz hasonlóan idén is fölveszik a kapcsolatot a taxitársaságokkal és a sofőrszolgálatokkal, hogy a borszerdák vendégei kedvezményesen utazhassanak haza az éttermekből. A rendezvényhez árengedményekkel csatlakozhatnak a borral foglalkozó kis- és nagykereskedések, a pincészetek, valamint a nagy kereskedelmi láncok is.

Kedvcsinálónak érdemes megnézni a tavalyi gerilla kampány kisfilmjeit

Ajánlott bejegyzések:

Törzsasztal

1 hozzászólás ehhez: “Két üveg bor ingyen”

  1. A tavalyi borszerda atom volt! Egyik haverom az esküvőjére vásárolt be aznap az egyik résztvevő kereskedőnél. 150 ezerért 300 ezer forintnyi bort vitt el… :)

    Idén én is ezt fogom csinálni!

    Csak a mennyiség!!! :)))

    Írta: Rookie | június 25, 2010, 14:08

Hozzászólás

Kérlek, jelentkezz be a hozzászóláshoz!

Legutóbbi hozzászólások

  • ldr: Igen, az is lehet egy megoldás, hogy az ember kis hátizsákban visz magával némi sajtot meg kenyeret, és meghúzza...
  • Kántorbandi: @ldr: az árképzéssel abszolút egyetértek, sajnos nagyon drága sok minden. emellett ez a legnagyobb ilyen...
  • ldr: Jómagam két évvel ezelőtt elhatároztam, hogy többet nem megyek a “nagybetűs Borfesztiválra”....

borravaló tv

Archívum