// bejegyzés

Slukk!

Dűne Imrehegyi Nektár 2009

Ismét egy vidám nyári bor, pedig e borongós őszi – sőt téli – hangulatban már elő akartam kaparni valami durván koncentrált alkoholtól fűtött vörös cuccot. Aztán mégis emellett döntöttem.

Olyan ez a bor, mintha egy csapat óvodással együtt énekelnénk azt, hogy „süss fel nap…” Én bízom az esőtánc erejében is, ebben miért ne bíznék. A nektár először semmit nem mondott nekem, fantázianévre gondoltam, csak később esett le, hogy a fajta a Kocsis Irma Csabagyöngye és az Irsai Olivér keresztezése, ami ebben a kontextusban elég pajzánul hangzik.

A Béla Borászat Imrehegyi sorozatából már többel is találkoztam, írok még róluk. Röviden: ahogy ez a bor, a többi is szépen elkészített, kedves, nagyon jó ár-érték arányú. A 2009-es nektár világos citrom színű, illatában édes fehérszirmúak és gyümölcsök törnek elő, erőteljes csemegeszőlős jeggyel és a végén marcipánnal.

A savak diszkrétek, de az alkohol is csak 11,5%, amely valódi nyakalható nyári cuccá avanzsálja. Könnyed a test is, ízben édes alma, körte, alapvetően gyümölcs domináns, súrolja a félszárazságot. Nagyon üdítő: fröccsnek pl. teljesen almafröccs hatása van. Nem komoly cucc, de tetszett, 2,5 csillag.

Ajánljuk:

Ebben a témában még:

Small Hill Red 2008
Alvaro Palacios Camins Del Priorat 2008
Laphroaig 10 years old
2HA Olaszrizling 2009
Sacha Lichine La Poule Blanche 2010
Béres Tokaji Édes Szamorodni 2007
Vylyan Bogyólé 2011

Törzsasztal

Nincs hozzászólás ehhez: “Dűne Imrehegyi Nektár 2009”

Hozzászólás

Kérlek, jelentkezz be a hozzászóláshoz!



Legutóbbi hozzászólások

  • BZoltan: @ hegyaljai: Miért nem kérdezed meg Jamiet magát: http://www.wineanorak.com/wine blog/ Biztos szívesen...
  • hegyaljai: Javaslatom: aki leírja, hogy “oxigén management” azt ki kell közösíteni! :)
  • Kántorbandi: @ hegyaljai: :) persze, hogy az: ahogy írtam: próbáltam kitalálni, mire gondolhatott. amit a vörösekről...

borravaló tv