// Rólunk
Dr.Nemtudomka
Valójában tudomka, aki megjárta az összes mérvadó borászati és kulináris kiadványt a piacon. Egyszer, amikor egy szőlőben ülve a Rajna-völgyben arra panaszkodott, hogy milyen nehéz a borújságíróük dolga, válaszként ezt kapta: “Az élet harc!” Azóta is ebben a tudatban él.
Fater
Egy jogász, aki nagyon szereti a borokat. Először kommentelt a Borravalón, aztán kóstoltunk vele, majd megkértük, hogy írjon már nekünk, mert rengeteg helyen megfordul. Szerencsénkre igent mondott.
Kántorbandi
Szekszárdon született, innen a borok szeretete. A szőlőbe vagy a pincébe menekül, ha unja a pénzügyeket, vagy magát. Ilyen sokszor van.
Stevie Kraft
Ifjú történész, aki pár év alatt olyan sokat mozgott Somlótól Tokajig, hogy releváns ismertségre tett szert. Felsőfokú WSET-vizsgája után Londonba helyezte át bázisát, hogy a diploma-kurzust is elvégezze. Jelenleg sommelier egy puccos étteremben, hogy fedezze tanulmányait.
Zafirka
Badacsonyban született, multikulti környezetben nevelkedett, aztán kitárult előtte a borok világa, ő pedig elhatározta, hogy beveszi. Most is éppen ostromolja a WSET diplomakurzusán, miközben néha megosztja élményeit a Borravalón.

Dr.Nemtudomka

Valójában tudomka, aki megjárta az összes mérvadó borászati és kulináris kiadványt a piacon. Egyszer, amikor egy szőlőben ülve a Rajna-völgyben arra panaszkodott, hogy milyen nehéz a borújságírók dolga, válaszként ezt kapta: “Az élet harc!” Azóta is ebben a tudatban él.

Fater

Egy jogász, aki nagyon szereti a borokat. Először kommentelt a Borravalón, aztán kóstoltunk vele, majd megkértük, hogy írjon már nekünk, mert rengeteg helyen megfordul. Szerencsénkre igent mondott.

KaberNet

Egy valódi android, nem él másnak csak a bornak. Állandóan a neten van, valójában csak ott létezik. Mindent lát, elolvas, megnéz, kipróbál. Ő a boros nagytestvér, ő mi, és mi ő vagyunk.

Kántorbandi

Szekszárdon született, innen a borok szeretete. A szőlőbe vagy a pincébe menekül, ha unja a pénzügyeket, vagy magát. Ilyen sokszor van.

Stevie Kraft

Ifjú történész, aki pár év alatt olyan sokat mozgott Somlótól Tokajig, hogy releváns ismertségre tett szert. Felsőfokú WSET-vizsgája után Londonba helyezte át bázisát, hogy a diploma-kurzust is elvégezze. Jelenleg sommelier egy puccos étteremben, hogy fedezze tanulmányait.

Zafirka

Badacsonyban született, multikulti környezetben nevelkedett, aztán kitárult előtte a borok világa, ő pedig elhatározta, hogy beveszi. Most is éppen ostromolja a WSET diplomakurzusán, miközben néha megosztja élményeit a Borravalón.

Legutóbbi hozzászólások

  • BZoltan: Remélem nem probléma, ha mégoly kicsi szereplőként is, de megosztom itt veletek a pult másik oldalának az...
  • ldr: Igen, az is lehet egy megoldás, hogy az ember kis hátizsákban visz magával némi sajtot meg kenyeret, és meghúzza...
  • Kántorbandi: @ldr: az árképzéssel abszolút egyetértek, sajnos nagyon drága sok minden. emellett ez a legnagyobb ilyen...

borravaló tv

Archívum