Bor, mámor, Golden Valley

Egy kedves barátunk (és borravaló olvasó) ellátogatott Erdőbényére, az első ott megrendezett borfesztiválra. Szállást alig talált, pedig bőven időben elkezdett keresni, néhány pincébe is beengedték, végül úgy döntött: jövőre sem hagyja ki. Bacsi szubjektív beszámolója az erdőbényei bor-fesztiválról.

Így enyhe ellenérzéssel, de töretlen lelkesedéssel indultam útnak. A táj lenyűgöző; Erdőbénye ugyanis a Zempléni hegység dél-keleti oldalán található, ahol az Aranyosi-völgy kettévágja a Zempléni-hegységet egy kisebb déli és egy nagyobb északi hegyvonulatra. A völgy miatt itt is bőven találunk déli tájolású lejtőket- hasonlóan a Zemplén dél-keleti részére eső mádi- és tállyai dűlő-fekvésekhez. Az egyébként is gazdag növényvilág kiváló búvóhelyet jelent az állatok számára, ezért a vidéken koncentráltan az összes magyarországi vadat megtaláljuk. Az Aranyos-völgy kiváló fekvése másokat is megihletett már, de ne rohanjunk a dolgok elébe.

A település kifejezetten rendezett és bájos, ahogy az egy világörökségi helyszínhez illik. A jelenlegi válságra is csak a minden 10-15 házon olvasható ELADÓ felirat emlékeztet. A program kifejezetten család-barát, és egyáltalán nem tolakodó, nem vásári, hanem finoman festi alá a borra szomjazó tömegek zarándoklatát. A kisváros főutcája megtelt parkoló autókkal, és a bolyongó emberek lassan megtöltötték a pincészetek kertjeit. Az egyes helyszíneken szinte észrevétlenül rendeződtek át az emberek és rengeteg ismerőssel, borbaráttal lehetett össze- összeakadni.

Mivel alapvetően kulináris eseményről van szó, nagyszerűen bevált az a kezdeményezés, hogy ismert gasztro-bloggerek (Fűszer és Lélek; Chili & Vanilia; Lorien – konyhai partizán; Horasz konyhája; Malackaraj.blog) állítottak össze egy külön menüsort (friss kukoricapüré erdei gombával, zöldségleves juhtúrós gombóccal, őzpörkölt, juhtúrós sztrapacskával, rozmaringos pácban érlelt báránysült mazsolachutney-val, mákos-mézes bobájka, aszúban érlelt aszalt szilvával) a borok élvezetének teljessé tétele céljából. Ezt fogásonként külön-külön és egy helyen egészben is meg lehetett kóstolni az egyes pincészetekben.

Egy kissé megtörte az illúziót, hogy a tömeges vendéglátásra vonatkozó jogszabályok értelmében nem főzhettek maguk a „mesterszakácsok”, hanem kimérési engedéllyel rendelkező ipari konyhák készítették el a fogásokat a bloggerek receptjei alapján. Így nem minden sikerült olyanra, mint azt a rajongók és maguk a receptgazdák várták, de ez nem csorbította a jelenlévők lelkesedését. A bloggerek személyesen is ott voltak az egyes pincészetekben, fogyasztottak, szóba elegyedtek a rajongókkal, és minden dicséret kijár nekik, mert nagyon közvetlenek és kedvesek voltak. A pincészetek nagyobb hányadában már déli 12 órára teljesültek a tervezett forgalmi tervek. Remélem az egyébként kétkedő borászatok – pl. Béres – is elégedettek voltak a fogyasztással!

Becslések szerint kb. 2500 ember vehetett részt az első erdőbényei-borfesztiválon. Ez szerintem nagyon szép szám, pláne egy induló rendezvény esetében. Lévai Katalintól FeLugossy Lászlón át Rutkai Boriig sokan képviseltették magukat a pesti közéleti- és művészvilágból. A számok tükrében a szervezők mindenképpen elégedettek lehetnek a hírveréssel, és a jelenlévők is elégedettek lehettek a rendezvény lebonyolításával. A helyszín tökéletesen alkalmas volt egy bebarangolós, le-leülős, megpihenős, kóstolgatós, beszélgetős falu-partira. A tömeg alapvetően eloszlott az utcákon, kertekben, alkalmi kocsmákban, pincékben, ezért az esemény légköre meghitt tudott maradni. Nem éreztem azt a zsúfolt, sürgető-, hajtó-hatást, ami más fesztiválok alkalmával belengi az étert. Már pedig kell némi nyugalom, és intimitás ahhoz, hogy teljesen át tudjuk adni az aromák és illatanyagok kortyolgató élvezetének.

Jelen beszámolóban nem fogok bele az egyes megkóstolt tételek értékelésébe, ugyanis azt gondolom, nem ez az olvasó valódi örömforrása, hanem inkább hangulatokat villantok fel az egyes helyekről. A borokat bárki meg tudja kóstolni a boltokban vagy Erdőbényén. Épp azért érdemes a pincészetekbe ellátogatni, hogy mindenki kialakíthassa a saját ízlelőbimbóira alapozott véleményét. Az hogy nekem akkor, épp abban a társaságban mi jött be, az teljesen érdektelen a fesztivál szempontjából. Tehát a teljesség igénye nélkül kukkantsunk be néhány helyi pincészetbe.

Sikerült az elején szépmetszésű  kóstoló-poharat szereznem, mert a később jövőknek már csak logo-mentes poharakat adtak. A legnagyobb tumultust a legismertebb név háza táján tapasztaltam. Homonnánál kígyózó sorok vártak mind a borkóstolóra, mind a fent említett menüre. Fárasztó nap lehetett ez Attilának, bár ő maga bűbájosan előzékeny volt mindenkivel. Úgy látszik megtette a hatását a többéves következetes, kitartó marketingmunka. Mert nem elég „pusztán” a borkészítés tudományát kitanulni annak, aki komolyabb babérokra vágyik, vagy egyszerűen ebből a tevékenységből akar hosszútávon megélni. Ezeknek óhatatlanul meg kell merítkeznie a hírnév- és márkaépítés alkímiájában is. Ma már a jó bornak is kell cégér és Attila nagyon jól tudja ezt. Ezért nem is volt meglepő, hogy Jakab Zoltán a Homonna rezidenciában kínálta mind Attila, mind a saját borát. Jakab nevű borából mindösszesen 500 palackkal készített, talán a „kismértékben gyógyszer, nagymértékben orvosság” Hofi szlogen bölcsességét követve, ugyanis Jakab Zoltán civilben egy neves amerikai gyógyszercég igazgatója, így nyilván ő is ért valamicskét a marketinghez. Saját bevallása szerint inkább műkedvelő-borász, de azért ügyesen használta ki a Homonna körül kialakult felszíni áramlatokat. De ez így kettőjüket elnézve rendben is van, hiszen sokan nem tudnak egész évben úgy törődni a tőkékkel, ahogy azok megérdemlik. Ezért aztán Homonna gondozza a Jakab szőlejét, hasonlóan a Csite-Vissy pincészet szőlőihez, amiket szintén ő felügyel. Attila ügyes, állhatatos, nem is az a kérkedő fajta. A bátyja azonban olyan szigorú arckifejezéssel járt-kelt a fesztivál területén, hogy szinte megrettentem tőle, pedig siheder kora óta ismerem őt is.

A Csite-Vissy borkertjében került egyébként megrendezésre a borszakírói-kerekasztal. Alapvetően kedélyes beszélgetés hangzott el, amin egyáltalán nem érintették a valóban kényes és sürgető témákat (például a decemberig határidős világörökségi-terület fejlesztési tervével kapcsolatos kérdéskört). Egyébként volt meggy- és ribizli-szörp is, valódi szódával a kisgyermekeseknek, és nem sértődtek meg azon sem, ha valaki fröccsöt rendelt.

A következő pincészet, H Bardon, nagyon jó kis borokkal volt jelen, és kissé éttermi hangulatú esküvői sátruk ellenére nagyon kifinomultan kapcsolódtak be a rendezvény életébe. Nem kóstoltam bele az ételeikbe, de illatra meglehetősen ínycsiklandozóak voltak. A boraikat természetesen nem hagytam ki, némelyik élményszámba megy.

Aztán kivonatoztunk – a fesztivál kisvasútszerű minibuszával – a faluból a Béres-borászat rezidenciájára. Azért is jó szó ebben az esetben a rezidencia kifejezés, mert térérzetében is egy valóban nagyvonalú, kortárs építészeti, de modernsége mellett is befogadásra termett, a környezetébe szervesen beleillő épületegyüttes fogadja a borrajongót. Ez a színvonalú megjelenés bárhol megállná a helyét a világon Dél-Amerikától Franciaországig. Lenyűgöző a hely, ugyanakkor csodálatos panorámát, boridillt nyújt a teraszon helyet foglaló vendégeknek. Tökéletes helyszíne a „leveszem a lábáról” hétvégéknek, ahol a kiszemelt hölgynek itt és most kell megadnia magát, legyen bármennyire előkelő is sznobsága. Így családosan is megkapó a hely, ám a személyzet nincs ehhez a pörgéshez szokva.

Rendesen megváratnak minden rendeléssel, lehet, hogy ezzel is a „genius loci pacifico-t”, a hely nyugalmas szellemét akarják megidézni. Az mindenképpen dicséretes, hogy itt is pazar gasztronómiai kiegészítők társulnak a borokhoz. Sőt, mivel a borok jelentős része desszertbor, logikus a kóstolók desszertfogással való kiegészítése. Ezt a taktikát máshol nem tudtuk ennyire tisztán tetten érni, de ha valaki egyszer úrnak született – vagy annak érzi magát-, azt kötelezi az etikett. Mindenesetre az étcsokoládé torta tejcsoki habbal, mentával és őszibarackkal kegyetlenül bejött. Jól csúsztak rá a nedűk. Kár hogy már 15.30-ra elfogyott. A beszállítókra azonban jobban oda kell majd figyelni, mert a feleségem hosszúlépése csak felvizezett borrá sikeredett. A késői szüretelésű boromban több buborék volt, mint ebben a fröccsben. Már pedig a buborékok teljes hiánya igencsak csökkenti a frissítő élvezeti értékét. Aztán a pincér az orrunk előtt készítette el a következőt, és láss csodát a buborékok, valóban 10 másodpercen belül nyomtalanul eltűntek a pohárból, mintha ott sem lettek volna. Persze az is lehet, hogy ez is a show része volt, és súlyos pénzekért kellett a produkció titkát megvenni Weisz Erik Houdini unokáitól, hogy előttünk bemutathassák. Összességében mégis kihúzott tartásban, egyenesebb gerinccel és kissé leesett állakkal hagytuk el a Béres haciendát.

Engedve az ellentét-vonzás erőmezejének behúzódtunk a Karádi Szilvia és Berger Zsolt Romkocsmájába. A hely még két héttel a rendezvény előtt is inkább egy bombatámadást elszenvedett és nylonnal izolált helyiségek kidőlt bedőlt házikójára emlékeztetett. Ám a rendezvény napjára az egyik legjobb hangulatú, igazán bensőségesre sikeredett ex- és enterieur lett. A kert és az épület bármely pontján szívesen időztek kisebb nagyobb társaságok. Leginkább itt éreztem, hogy sikerült megteremteni a baráti beszélgetésekhez szükséges miliőt. A zenei aláfestéstől a falakat díszítő Pascal Leeman (az Őskaján Chefje) festményekig minden nagyon jól szolgálta a társaságban való feloldódást. Gratulálok a pincészetnek a szervezésért! Bár azt ígértem, hogy nem terhelem az olvasót saját borélményeimmel, de itt valóban meg kell jegyeznem, hogy kiváló száraz furmintot és szamorodnit sikerült kóstolnom. Spontán módon, és észrevétlenül a legtöbb időt itt töltöttük. Ebben azért Pascalnak is volt némi érdeme, mivel az alábbi fogásokat tálalta elénk: padlizsán kenyér, paprika emulzióban; paradicsom és cukkíni, zöld fűszerekkel grillezve; hideg rókagombás saláta és egy üveg ásványvíz (mindezt 1100 Ft-ért!). Aztán persze az aszús kenyeret aszalt gyümölcsökkel sem sikerült elkerülni ultrarövid baráti unszolásra. Nehéz volt innen felállni.

A Vivamus Borház klasszikus pincéjében mutatta meg magát a nagyérdeműnek. Ők egy, a Balatonfelvidéken és Erdőbényén is érdekeltséggel rendelkező borászat, akik ide természetesen csak a tokaji boraikat hozták. Talán a legszélesebb skálát felvonultató kiállítók voltak, de itt (és ez egyáltalán nem rajtuk múlt) már csak egy könnyedebb Sauvignon Blanc-t kóstoltam meg.

Az Ábrahám borászat egy érdekes kezdeményezés, mivel két merész fiatal filozófus növendék pár éve átvette a bírtok menedzselését és ügyes bajos dolgainak irányítását a szülőktől. Ábrahám Enikő és Péter Róbert a Hamvasi örökség és Hegeli szemlélet összeházasításával, majd re(de)duktív eljárással megőrizve az alkotók „primőr” esszenciáit a bor filozófiája helyett, illetve azt meghaladva megalkották: a filozófusok borát. Na, pont úgy éreztem magam, mint az olvasó az előző mondat első elolvasása után, mire odaértem Ábrahámék nyitott udvarához. Így rendkívüli óvatosságról téve tanúbizonyságot a leglightosabb hárslevelű kóstolását kíséreltem meg. Igazán letisztult, kellemes, ám érzésre szinte karaktermentes, hűsítő bor volt.

Ha ittam már jó fröccs-bort, akkor ez az. Nem csak annak jó, de annak egyszerűen kiváló. Magán viselte a gazdák kéznyomát, mert azon kaptam magam, éppen azon filozofálgatok, hogyan lehet ilyen letisztult és minden sallangtól mentes, ugyanakkor már-már steril, szinte jellegtelen bort készíteni. Ne tessék félreérteni! A borból nem hiányzott semmi. Olyan volt, mintha elkészítenék azt a bort, amire akkor gondolsz, amikor kimondod azt a szót, hogy bor. Nem egy konkrét bor van előtted, hanem a bor általában. Az a bor, amit sohasem ihatsz meg, soha nem érezheted az ízét, mert nem létezik, hiszen egy fogalom. És itt most előttem benne volt a pohárban, és ihattam „a borból”. Nem csupa nagybetűvel, de épp ettől volt igazán hiteles. Ezekért az élményekért érdemes bort kóstolni. Na, ide holnap vissza kell jönnöm, gondoltam magamban.

Innen csak pár százméteres sétára volt a Hotyek porta. Ez inkább kádárműhely, mint kiforrott pincészet. Nagyon lelkesen és őszintén beszélt a mesterség nehézségeiről Hotyek Attila kádármester. Szívélyes volt, de nem nyájas, ami számomra még hitelesebbé tette az öreget. A furmintja még nem volt kiforrott (szinte szó szerint), a hárslevelűje azonban jó volt a maga kategóriájában, a szamorodnija pedig kifejezetten jól sikerült.

Egy másik kádármester, nevezetesen Szűcs (kádár) János ellátott egy jó tanáccsal még benn a faluban. Ha már itt mindent végigkóstoltam, akkor menjek le a Bögre csárdába, mert ott van a falu legjobb bora, és 1 liter csak 400 Ft (?!). Látszott, hogy nagy dumás az öreg, de gondoltam azt azért érdemes megnézni, amit a helyiek is jó bornak tartanak. El is indultam kicsiny pereputtyommal a Bögre csárda keresésére, de nem igazán találtam meg a leírás alapján. Mivel most már elég későre járt, gondoltam másnap keresem meg, amikor tájékozódási képességeim újból visszatérnek a normális teljesítmény tartományba. Így a Specko Jedno zenekar koncert bemelegítő számainak meghallgatása alkotta az este hátralévő kultúrprogramját, egészen a nagyobbik gyermek mászókán elszenvedett balesetéig.

Végül is hazakeveredtünk a szállásunkra, amely az Aranyosi (hivatalosan Aranyospusztai) –  egyébként a legtöbb térképen nem is szereplő település – volt általános iskolából kialakított szállója volt. Miután egy egyébként 17 férőhelyes tömegszálláson csak a mi családunk osztozott, mondhatni, hogy bőven volt helyünk a fejenkénti 1500 Ft-os (!) napidíjért. Ráadásul, legalább plusz két óra hosszát várt szó nélkül a gondnok késésünk miatt az első éjszaka. Láthatják, végül még másoknak is tudtunk volna helyet szorítani a Bénye környéki „totális teltség” ellenére. Így legalább oda-vissza megcsodálhattuk a teljes Aranyos-völgyet, mivel Erdőbénye a völgy keleti végén Aranyos pedig a nyugati végén helyezkedik el.

Szállás 1500 Ft-ért

Ha már itt tartunk, had ejtsek egy pár szót erről a völgyről. A fent említett völgyet, aminek Aranyos felöli vége nagyrészt természetvédelmi terület, az Erdőbényei rész pedig a tokaji világörökségi régióhoz tartozó terület teljes egészében el akar(j)ták árasztani. Ugyanis a völgy éppen jó méretű víztározó lenne egy 1200 MW-os vízerőmű megépítéséhez. Érzékeltetésként a Paksi erőmű jelenleg 1400 MW-ot termel. Az itteni vízerőmű egyébként is a Paksi erőmű bővítésének szatellit-fejlesztése lenne. A dolog lényege hogy van egy természetes völgy, amit az említett települések melletti vízzáró gátak megépítése után elárasztunk a Hernádból, majd valamelyik közeli hegytetőben kialakítunk egy magasabban fekvő nagy gödröt, ahová felszivattyúzhatjuk a vizet, amikor energia többlet van. Ugyanezt a vizet leeresztve azonban áramot termelhetünk, amikor arra van inkább igény. Egyszóval a víz helyzeti energiáját alakíthatjuk árammá és fordítva. Azaz a rendszer nem is energiatermelő, hanem energiatároló sokkal inkább, mivel az áramot nem lehet jól tárolni, ám a vizet igen. Mondjuk nem ez a 300 méteres szintkülönbség a legideálisabb, de a Dunakanyarban vélhetően nagyobb ellenállásba ütközne a megvalósítás, mint itt. Pedig ott a Duna, mint alsó víztározó már készen is áll, csak valamelyik közeli hegyet kell elég nagy helyen kivájni, hogy legyen hova felpumpálni a Duna-vizet.

No persze ott ezt csak fikció, de itt az Aranyos-völgyben valós veszélyforrás. Pár éve egyszerre 4 cég is beadta ugyanazt az erőműtervet a vidékre. Persze egyiknek sincs 600 milliárd forintja a beruházásra, de aki engedélyt kap a projektre, az igen jó pénzen tudja majd értékesíteni az engedélyeit. Projektcégként próbálkozni csak lehet, úgy magyarmód. A bepróbálkozók egyike egyébként épp a Magyar Villamos Művek Nyrt. (neki azért biztosan meg van az említett 600 milliárd), aki az Erdőbénye Fesztivál egyik főszponzora. Így lesz igazán huszárosan, kacifántosan magyaros a történet. Eddig egyébként egy talpraesett civil egyesület meg tudta akadályozni az egyik legerősebb energia lobbi érdekérvényesítését, de ez a csata még egyáltalán nincs lezárva, csak jelenleg nem ropognak az ágyúk. Ezért kedves fesztivállátogató közönség, látogass el Erdőbényére, mert lehet, hogy második, vagy harmadik ilyen fesztivál már a vízen lesz. Ugyan Erdőbénye a gát el nem árasztott oldalán maradna, de hogy nézne ki egy világörökség részét képező terület egy baromi nagy energia beruházással a közepén, ahol elképzelhetetlenül nagy elektromos vezetékek hálózzák be a vidéket. Biztosan jót tenne ez Tokaj-hegyaljának kedves borászok? Vagy ez egy újabb magyaros önmegvalósítás? Jézus borrá változtatta a vizet. Mi árammá változtatjuk a vizet, csak közben eltüntetjük a bort. Amolyan tipikusan magyar mutatvány. Nem tudjuk mi lesz a történet vége, éppen ezért kirándultunk másnap egyet kicsiny családommal az Aranyos-völgyben. Ezért alig maradt idő másnap a kimaradtak bepótlására.

Két igazi restanciám maradt: Bögre csárda és Ábrahám pincészet. A Bögre csárdáról kiderült, hogy ebben a formában egyáltalán nem létezik, hanem ez csak a „kádár” János bátyám szójátéka volt. Azonban volt annyi valóság alapja, hogy a bor-forrás létezik. Azt meg úgy hívják, hogy Dorsánszky János bácsi. Na, itt vesznek bort a Bényeiek – már aki nem termel magának. Tényleg 400 Ft/liter volt az öreg furmint-hárslevelű küvéje, és láss csudát tényleg jófajta itóka, bármikor kitöltöd, nem fogsz vele szégyent vallani. Ja, és a cím: Bethlen u. 29.

Ennek a felkutatása után már valóban csak annyi idő maradt, hogy beugorjak Ábrahámékhoz, és kóstolás nélkül hozzak a három száraz borukból, mind a csúcs, mind a jó ár-érték aránnyal bíró borokból. Másnap egyébként kellemesen kihalt volt Bénye. Azt az arcát mutatta, amit az év 364 napján mutat. Voltak jócskán pincék, akik már vagy bezártak mire odaértem, vagy egyszerűen egyáltalán nem jutottam el hozzájuk, noha néha csak egy ugrásnyira voltak: Búza, Csiszovszki, Illés, Kerékgyártó, Olze-Vin. Nagy kár, hogy kimaradnak ebből a szubjektív beszámolóból, majd bepótoljuk valahogy. Összességében élményekben gazdagon tértem vissza az első Erdőbénye fesztiválról. Jövőre veletek ugyanitt!

Bacsi

Hozzászólások

  1. mondta

    7. Trostel Péter 2009-09-01 08:45:41

    Fotók és szövegek a Bor, mámor, Bénye szombatjáról – nosztalgiázóknak és azoknak is, akik biztosak abban, hogy jövőre ezt nem akarják kihagyni!
    borkaland.hu/felhasznalo/petike
    /> Barátsággal
    Péter
    http://www.borteka.hu

    6. kántorbandi 2009-08-23 16:20:52

    Na, akkor 300-ból megvan a vacsi, mert két zsíros, az egyik fokhagymával, aztán desszertnek egy lekváros, de remélem az az igazi, rézüstben készült, kicsit füstösebb, kemény, fekete szilvalekvár volt, mert attól el szoktam ájulni, mint a Vanek úr.

    5. krumplislángos 2009-08-20 10:28:10

    A kezdeményezés valóban kitűnő volt. A pincéknél többségben budapesti konyhák ínyencségeit lehetett kóstolni, melyek délutánra elfogytak.
    Viszont pl. a Kerékgyártó pincészet késő estig tartó családias rendezvényén a jó bor mellé háziasszonyok sütötték a krumplis-lángost, amit lehetett szilvalekvárral vagy zsírosan is kapni, 100 Ft-ért.

    4. Bacsi 2009-08-19 19:29:48

    Végre sikerült megkóstolnom a Bényéről hozott palackok közül az Ábrahám pincészet 2008-as száraz furmintját. Remekre sikeredett nedű. Engem erősen emlékeztet egy általam igencsak nagyra becsült sherry-re, a La Goya manzanillára. A 2008-as furmintjuk kifejezetten tüzes, kellemesen száraz, testes, de nem nehéz bor. Kiváló gondolatindító, ugyanakkor remek kísérője lehet akár nehezebb (zsírban gazdag) húsételeknek is. Az én ízlésemnek megfelel. Érdemes volt utolsó pillanatban beugrani hozzájuk ;o)

    3. hegyaljai 2009-08-18 18:20:11

    Sajnos csak egy bort tudtam megkóstolni egy családi rendezvénnyel való egybeesés miatt. A 2007-es H Bardon Furmint nagyon tömény volt, és gyümölcsös, és a hegyaljai átlaghoz képest markánsabbak voltak a “talajíznek” nevezett jegyei. Mindez 600 Ft/deciliter mellett azért elég húzós volt, és a jó hőmérséklet, és a kérés nélkül adott blokk se tudta feledtetni, hogy a poharat is én vittem. :)
    A borvidék, E.bénye jövőjéről folytatott beszélgetést folytatni kell. Nem feltétlenül kell vele megvárni a jövő évet. Az, hogy a beszélgetés nem ment el a világörökség, Nemzeti Park, “Mi a szalmaerőmű ellen vagyunk!” irányba, azt én nem bántam. A szűkebb bor, borturizmus területén is lenne bőven megvitatnivaló.
    Jövőre ott leszek!
    Félek viszont, ha jövőre csak 50 %-al nő a látogatottság, mert akkor oda az idill, oda a mámor, és Bénye is elindul a kommercializáció útján, amit nem szeretnék.

    2. kisfröccs 2009-08-17 17:42:51

    Te KaberNet! Ami a pesti notabilitásokat illeti, az azért kicsit erős volt. Az Ef Zámbó még csak rendben van, bár emennyire én tudom, ott él valahol Sárospatakon, de a Lévai Katalin, az már sok! Pont a Homonnáék hátsó konyhájába nyomakodtam befelé, amikor megláttam a feminizmus eme groteszkjét, és úgy ugrottam vissza, mit a nyúl, ha nem képzavar ez itt, hogy nehogy köszönjön, vagy beszélni kelljen vele. Foglalkozásilag ugyanis hazugság nélkül állíthatná, hogy ismerjük egymást, de én ennek nagyon nem örülök, pláne Bényén, mámor és bor közben.
    A rendezvény egyébként baromi jó volt! Nem volt vásári csicsa, be kellett menni a házakba, a kertekbe, rengeteg fiatal látogató, gyerekekkel nagyon jól fel volt szerelve a környék, szóval baromi jó. Jövőre is megyünk, és visszük a teljes rokonságot.

    1. Rookie 2009-08-17 10:40:34

    Ezt nagyon át tudom érezni: Zemplén, álomtáj, kellemes borok, sallangoktól mentes emberek, kiknek hitelessége valahonnan a mélyből fakad. Ez az igazi kikapcsolódás – valahol olyan érzés lehet ez, mint a visszatérés az ember ősi állapotába. Érezheted, hogy valójában ez a létezés lényege…
    Mint Zsigmond bácsi Pócsmegyeren…

Minden vélemény számít!