Na, most biztos sokan felkapták a fejüket, hogy mi?! Van olyan, hogy Tolnai Borvidék. Hát van. Nem nagy, nincsenek befutott butikpincészetek, meg hírességek, vannak azonban jó borok. És van egy kedves, népiesen barátságos, felfedezetlen borvidék.
Minden valamirevaló borisszának van otthon dugógyűjteménye. Ha valaki nem gyűjti direkt, akkor is szépen lassan összejön egy jókora halom, már ha nem dobja ki rögtön. Na de, mit lehet kezdeni a megmaradt dugókkal?
Folytatjuk logót sorozatunkat, Mátra után most az ország nyugati csücskébe ugrunk át, a poncichterek hazájába. Sopronban mintha minden úgy működne, ahogy kell, legalábbis borhoz köthető közösség, marketing, összefogás tekintetében.
Új sorozatot kezdünk, ebben azzal foglalkozunk, milyen módon jelenítik meg magukat borvidékek, elsősorban itthon. Milyen arculatot, image-t használnak, van-e kialakult brandjük, és ha igen, az mennyire jön át. Ad hoc módon válogatunk, elsőnek a Mátrai borvidéket húztuk.
Végül is nincs új a nap alatt, ha páran jó hangulatba keveredve úgy söröznek pl. egy grillpartin, vagy Tisza túrán, esetleg unalmas esküvőn, ahogy ezt kell, azaz üvegből, akkor mindegy, éppen hol vannak a világon, maguktól is felfedezik az üveg rejtette harmóniákat. Ezzel az ötlettel kicsit könnyebb lesz.
Árverésre bocsátotta a Christie’s Andy Warhol hat szőlő tematikájú nyomatát. A pop-ikon már a kultikussá vált 1975-ös Mouton-Rothschild címkével és a Dom Perignon különkiadásával már kapcsolatba került a borok világával.
A Kreatív ismét meghirdette a Pakk Csomagolásdizájn-versenyt. Számunkra fontos kategória az alkoholos italoké, ezen belül is a borokra szeretnénk felhívni a figyelmet. Tavaly nem született díj az alkoholos ital kategóriában, ami elég lehangoló képet fest a helyzetről. Szerintünk pedig vannak jó címkék, itt az alkalom, hogy megméretessék magukat.
Mi történik, ha egy pincészet formailag is közvetíteni akarja azt az értékrendet, amit borával? Mi jön létre akkor, ha egy építészmérnök és egy borász megtalálja a közös hangot, megértik egymást? Megfelel-e a tervező annak a kihívásnak, hogy a tájképbe illesszen egy struktúrát? Csúcsépítészet a világ körüli pincészeteknél.
Ismét sikerült összekalapozni néhány kiváló példát arra, hol is tart az iparművészet és design manapság. Ahogy már sorozatunk korábbi részeiben, most sem ragaszkodtunk kimondottan a boroscímkékhez, bár kétségtelenül ez volt a fókusz. Mindenekelőtt azonban bepótolunk egy hiátust: gratulálnunk kell és büszkének kell lennünk.
Ismét körbeszaglásztunk borcímke, borospalack, bordesign ügyileg. A piac továbbra is vevő a jó designokra, rengeteg reklámiroda és fiatal művész tervez borcímkéket, palackokat. A jelenlegi merítésbe két magyar palack is bekerült.
Legutóbbi hozzászólások