Újabb fordulat bormarketing ügyben: a Magyar Turizmus Zrt.-t meglepte hogy hirtelen hozzá került a bormarketing feladata, nem is nyilatkoznak az ügyben. Hát az milyen meglepetés lehet még, hogy a nemes feladat mellé pénz nem jár…
Érdekes és számomra átláthatatlan következményekkel bíró változásokon megy át a magyar borászat: a kormány döntésének értelmében először az AMC kezéből vették ki a bormarketinget, most pedig arról adtak hírt, hogy megszüntetik a bor forgalombahozatali járulékfizetési kötelezettséget.
Tavaly megfordult az a trend, amely évek óta tartott a minőségi borok piacán: esni kezdtek az árak. A Liv-ex borindexeiből azonban kiderül, hogy nem tett rossz lóra az, aki hosszabb távon gondolt a borra, mint befektetésre.
Elég masszív sokkhatások érik az embert manapság, egy ilyen mellett el is lehetne akár menni, mégsem teszem. Ilyen kampányokra költik el ugyanis a bormarketing keretet.
Ismét elmúlt egy esztendő, egy évvel megint idősebbek, tapasztaltabbak lettünk, bla-bla-bla. Ahogy ilyenkor szokás, körülnéztünk a back-enden, avagy a borravaló kulisszái mögött, és kibogarásztuk, hogy mit olvasott idén legtöbbet itt nálunk a nyájas publikum. Év végi leglista.
200-250 ezer hektoliter olasz bor érkezett be feketén Magyarországra idén, szakértők számításai szerint. A hatóság nem hatékony a folyamat megakadályozásában, bár miniszteri szintű program van hirdetve. Közben sok minden sérül, a borágazat a legjobban.
Felettébb izgalmas történetre lettünk figyelmesek egy kedves olvasónk jóvoltából: úgy tűnik egyes pincéknél nem igazán figyelnek oda a címkékre. Hogy ez direkt vagy véletlen, nem firtatjuk, csak az anomáliákra hívjuk fel a figyelmet.
Többször írtunk már Ausztráliáról, ezt azonban sajnos jobbára csak borok kapcsán tettük, helyi tapasztalatunk nem volt. Egészen eddig. Egy múltkori poszt kapcsán kialakult párbeszédben sikerült rávennünk egy törzsolvasónkat, európait, hogy ossza meg velünk élményeit arról, milyen cipőben is vannak a magyar borok és gasztronómia ott alant.
Úgy tűnik 2009 nem csak itthon volt kiváló évjárat, de Kaliforniában is. Különösen igaz ez a pinot noirokra. Nem csak a Wine Spectator beszél róluk szuperlatívuszokban, de még a borpápa is ódákat zeng róluk.
Kedves olvasók! Kicsit alakítjuk a pincét. Az elmúlt pár héten sokat gondolkodtunk azon, hogy és mit kell változtatni az oldalon – mert azt éreztük, hogy némi újításra szükség van. Kicsit kevesebbet tudtunk foglalkozni a borravalóval, ennek sok oka volt, főleg az idő szűke, más elfoglaltságok feltornyosulása miatt. Ez nem esett jól nekünk, sőt, hiátust éreztünk.
Legutóbbi hozzászólások