Ha minden bejön, akkor lehet, hogy láthatóak leszünk a brit piacon – legalábbis ennek fut neki a London Tokaj nevű online borbolt, mely azt máris elérte, hogy a Decanter megénekelje a nyitását.
Annak idején igen ütős bormarketingre leltünk, melyről be is számoltunk, aki látta, annak nagyon tetszett. Úgy tűnik, nem csak nekünk, de a Wine Spectator zsűrijének is ez a videó tetszett a legjobban, mert megnyerte az idei videó versenyüket.
Lendületesen nő a lengyel borfogyasztás. Lengyelország klasszikus felvevőpiaca a magyar bornak. A soros uniós elnökség alatt a lengyelek továbbviszik a magyar elnökség borait. Látunk összefüggést a mondatok között?
Mégis lehet azt írni egy borról, véleményként, hogy az szar – döntött a strasbourgi székhelyű emberi jogok bírósága. Az évek óta húzódó ügyet most a boros világsajtó is felkapta: nem akárhol, a Vinographyn jelent meg róla írás.
Elég régóta tart a jelenség, és jó ideje filózom rajta, mégsem tudom megfejteni. Hogyan éli túl a hazai árházak polcain a J.P. Chenet és társai? Miért választják, és kik veszik?
Az anyag nem vész el, csak átalakul, mondta Albert Einstein. Most érkezett a breaking, hogy a Decanter magyar kiadása kicsit duzzad, kicsit átalakul, és VinCE magazin néven fut tovább, erősebben fókuszálva a közép-európai kontentre.
Valami nem volt rendben idén a Wine Fairrel Londonban. StevieKraftnak munkából kifolyólag csak rövid villanásokra jutott ideje, de érezni lehetett a hullaszagot. Változik a borvilág, nagyon gyorsan, és ez alól a kiállítások sem vonhatják ki magukat. Kraft ezért inlább Bordeauxban szaglász majd körbe, hogy megtudja, mi a fene van most a világ legfrankóbb iparágával.
Egy ideje figyelem a nemzetközi borsajtóban, hogy fel-felüti a fejét az a vélemény, mely szerint a rizlingekben nem erény, sőt hiba a petrolosság. Mivel alap tantermi tézis egy jó elzászi ilyenfajta illata, érdeklődéssel követem, mi lesz ebből. Én nem tartom hibának. De ki vagyok én egy Humbrechthez vagy Chapoutier-hez?
A Pannon Bormustra záró rendezvényén továbbra is a magyar bor volt a téma – mi más. Azt követően, hogy az asztalnál fiatal magyar borászokkal lamentáltunk a kialakult piaci helyzeten, most arról számolunk be, mit mondtak a megjelent nemzetközi szakik a magyar borokról.
A Pannon Bormustrán fiatal magyar borászokkal és a svéd sommelier világbajnokkal fejtegettük a magyar borpiaci helyzet sajátosságait.
Legutóbbi hozzászólások