Élménypince lesz a szekszárdi Garay-pincéből

Élménypincét alakítanak ki Szekszárd legrégebbi borospincéjéből. A borkészítést, szekszárdi borvidéket, borfogyasztás kultúráját és trendjeit bemutató interaktív kiállítás jövő év júliusára készül el a tervek szerint.

Az országban egyedülálló turisztikai attrakciónak szánják a Garay-élménypincét. A megvalósításához 198 millió forint támogatást nyert el a szekszárdi önkormányzati tulajdonú Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. az Új Széchenyi Terv forrásaiból. A közönség előtt 2012 tavaszán nyitották meg a város történelmi főterén, a Béla téren található pincét, ahol jelenleg vinotéka és 40 férőhelyes vendéglátóhely működik.

A tervek szerint a pincerendszer átalakításával 680 négyzetméteres térben építik ki az interaktív kiállítást, amelynek látogatóit a bejáratnál híres szekszárdi borászok üzenetével és borral köszöntik majd.

A tervek szerint a vendégek egy számítógépes program segítségével azt is megtudhatják, milyen bort fogyasztanak, igény szerint a közönség bordalokat vagy borszakértők előadásait is meghallgathatja – írta az MTI.

A török hódoltság korában épült egykori bencés apátsági pincét a szekszárdi borászat szentélyének tartják. A Garay János költőről az 1990-es években elnevezett pince arról is nevezetes, hogy 1856-ban itt alakult az első hazai borkereskedő részvénytársaság.

Minden vélemény számít!