• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Felpezsdítik Tokajt

2019-08-02 ● Kodela Mia

A tállyai Szóló pincészet már több izgalmas bort letett az asztalunkra, és ez most sincs másként. Éless Tímea borász ügyesen egyensúlyoz a tradicionális tokaji és az avantgárd stílusirányzatok között, legújabb kísérlete a boogie névre hallgató pét-nat lett. 

A pétillant naturel, vagy rövidebb nevén pét-nat, egyike a buborékos boroknak. Már a 17. században is készítették, így nem újdonság, ám a borászok és a fogyasztók néhány éve újra felfedezték maguknak. Az, hogy divatos lett, szinte kéz a kézben járt a természetes borkészítés térnyerésével. Nincs olyan kötöttség benne, mint egy szigorú termékleírással rendelkező champagne vagy prosecco esetében, készülhet bárhol, erjedhet hordóban, tartályban vagy akár amforában, lehet játszani, kísérletezni a különböző szőlőfajtákkal is.

A pét-nat az egyszerű, ugyanakkor kockázatos méthode ancestral eljárással készül, ami azt jelenti, hogy a bort még az erjedés vége előtt lepalackozzák, így a benne maradt cukor az üvegben alakul át alkohollá és szén-dioxiddá, vagyis megjelennek a palackban a buborékok. A lezárás után már nem nyúlnak hozzá többet, a borra van bízva, hogy hogyan változik. A pét-natban jellemzően benne hagyják a seprőt, így opálos látványt, valamint egy izgalmas, a megszokottól eltérő textúrát és aromavilágot létrehozva.

szolo_05_foto Furmint Photo

?Most is a férjem volt az, aki egyik nap azzal állt elő, hogy készítsünk pét-natot  ? meséli Éless Tímea borász. ? Ez a 800 palack egy kísérlet volt számunkra. Hiszünk a furmintban, és kíváncsiak voltunk arra, hogy milyen így elkészítve ez a fajta. Örülök, hogy végül sikerült egy ilyen, több szempontból is egyedi tétellel bővíteni a portfóliónkat.?

A boogie névre keresztelt pét-nat alapját a Dukát-dűlőből szüretelt, szép savszerkezetű alapanyag adta. Még kíméletesebben préselték, mint bármit korábban, majd egy 15 hektoliteres tartályba tették, ahol spontán erjedt. Folyamatosan figyelték a cukor és az alkohol mennyiségét, hiszen elképzelésük szerint 16 gramm cukor kellett ahhoz, hogy később a megfelelő nyomás létrejöjjön az üvegekben. Amikor elérték az optimális arányt, felkeverés helyett a tartály aljáról töltötték meg a palackokat, hogy az átlagosnál nagyobb mennyiségű seprővel táplálják az élesztőt, ezzel előmozdítva a mind teljesebb erjedést.

szolo_01_foto Furmint Photo

Megjelenésében is valami rendhagyóra törekedtek, ami egyben a funkcionalitást is szolgálja. Kartonhengerekben, fejjel lefelé állnak az egyes palackok. A fogyasztók választhatnak, hogy óvatosan felrázzák a seprőt, vagy eltávolítják az üveg nyakában leült szedimentet. Ízlés kérdése, hogy ki hogyan kedveli jobban, de akár a rázást, akár a házi degorzsálást választja valaki, mindenképpen víz alatt érdemes kinyitni a palackot a nagy nyomás miatt.

A pét-nat műfajának sajátja ez a könnyed játékosság, amibe most a Szóló pincészet bevonja a vásárlóit. Olyan tétel ez, amiből soha nem elég egy pohár. Vagy egy palack.

(Fotó: Furmint Photo)

Címkék: boogie, éless tímea, pétillant naturel, petnat, szőlő, Szóló Fine Wine, Tállya, Tokaj

← Negyedjére is BalatonBor Kortárs festmények az új Soltész borokon →

Tetszett? Küldd el másoknak is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Hogyan utazzunk lazaccal? - rendhagyó könyvajánló
Loading
00:00 / 33:35
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Hogyan utazzunk lazaccal? - rendhagyó könyvajánló

    Hogyan utazzunk lazaccal? - rendhagyó könyvajánló

    Nov 27, 2025 • 33:35

    Rendhagyó könyvajánló, egyben ötlet karácsonyi ajándékra: Umberto Eco Bábeli beszélgetés, Minimálnapló című kötete nem csak gasztrobubusoknak.

  • Aki meghalt a szegfűszegért: a Magellán-sztori 1.

    Aki meghalt a szegfűszegért: a Magellán-sztori 1.

    Nov 21, 2025 • 34:11

    Magellánról sokunknak az jut eszébe, hogy ő hajózta körbe a Földet. A története azonban sokkal több ennél, azzal együtt, hogy ő végül nem is hajózta körbe. Expedíciója azonban elképesztő változást hozott étkezési kultúránkban.

  • Kedvenc gyerekkori kaják, kávé, túrázás - Németh Bálint

    Kedvenc gyerekkori kaják, kávé, túrázás - Németh Bálint

    Nov 13, 2025 • 34:51

    „Megkérdezhetem, hogy mi volt a kedvenc gyerekkori kajád?” – ezzel a felütéssel főzi meg hírességek kedvenceit a Balint’s Pot rövid videóiban Németh Bálint privát séf.

  • Kéktúrásból hasgombász: Almási Petra

    Kéktúrásból hasgombász: Almási Petra

    Nov 5, 2025 • 31:54

    Ehető gombák Magyarországon címmel jelent meg Almási Petra könyve, a hazai erdők fogyasztható gombáiról, friss felhasználási módjairól és tartósításásáról. Kezdő és gyakorlott gombászoknak, és a megszokottól eltérő alapanyagokra nyitottaknak.

  • Mit adott nekünk Gundel Károly?

    Mit adott nekünk Gundel Károly?

    Oct 21, 2025 • 32:13

    Világlátott vendéglős, hagyományőrző, újító, gasztro író, akiről a világkiállítás kapcsán még a New York Times is szuperlatívuszokban írt. Katona Csaba történész és Kántor Bandi születésének évfordulója apropóján beszélgetnek Gundel Károlyról.

  • Kappadókiától Dzserbáig - nyári élményeink

    Kappadókiától Dzserbáig - nyári élményeink

    Oct 16, 2025 • 36:22

    Az idei nyár is dúskált gasztro élményekben – persze így van ez, ha az ember eleve keresi ezeket. Gazdagodtunk szép élményekkel külföldön és itthon is, ezeket elevenítjük fel.

  • Celebpiák: Jason Momoa vodkáján is túl

    Celebpiák: Jason Momoa vodkáján is túl

    Oct 9, 2025 • 39:05

    Mit keresnek a celebek a lepárlókban, pincékben? Mióta trend az, hogy egy színész, zenész, vagy sportoló saját italmárkát népszerűsít? Erről beszélgettünk Nagy Zoltánnal, a Boutiq’Bar tulajdonosával.

  • Bubik Szekszárdról - 1838

    Bubik Szekszárdról - 1838

    Sep 30, 2025 • 37:03

    Szekszárd és pezsgő? Ráadásul methodé tradicionelle, azaz palackos erjesztés és érlelés? Az 1838 nem egy dátum, bár az is lehetne, hisz a magyar pezsgőgyártás hőskorát idézi meg, a számmal ellátott palackokban azonban egy borvidék teljesen új arca mutatkozik be.

  • Női szemmel a rum pincében - Cynthia Vargas, a Matusalem master blendere

    Női szemmel a rum pincében - Cynthia Vargas, a Matusalem master blendere

    Sep 23, 2025 • 15:21

    Izgalmas, rendhagyó és hiánypótló bemutatón vehettünk részt a Casa Ron Matusalem és a Liquid Gold rendezésében: a master blender Cynthia Vargas először hagyta el a dominikai érlelőpincét, hogy bemutassa, mivel dolgozik most, milyen újdonságok vannak.

  • Pacal, birkahere, borjúbríz - fincsi, mi?

    Pacal, birkahere, borjúbríz - fincsi, mi?

    Jun 24, 2025 • 35:54

    Pacal, hagymás vér, kakastöke paprikás, bárányszív steak, a Hortobágy osztrigája, rántott velő – fincsi, mi? Bizony fincsi, pedig a legtöbben vagy nem mernek ilyen alapanyaghoz nyúlni, vagy nem is tudnak róla.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2025 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!