Házasodik a furmint?

furmintfebruar2020_3

Amikor 2009-ben először hallottunk a Furmint Februárról, még szokatlannak tűnt, hiszen akkoriban a szőlőfajtáról is kevesebbet tudtunk, és az ilyen típusú rendezvények sem voltak megszokottak.

Már alap a négyévszakos Balaton

1A040555-EB10-4210-A535-3C25A085373A

A cím idézet a januári Gasztrohegy rendezvényéről, és igaz ami igaz, évek óta látni, hogy a Balaton északon és délen is meg akar szabadulni a strandolós imidzsétől. Hogy ez mennyire sikerült már, vagy van-e még tennivaló – persze mikor nincs – azt mindenki döntse el maga, de csak azután, hogy résztvett legalább egy Gasztrohegyes rendezvényen.

Itt a legújabb kulináris őrület, a csigakaviár

csaviar-social-photos-8330

Helix Aspersa Maxima. A hangzatos latin elnevezés mögött, mely akár egy ókori római tartományt is jelölhetne, gyermekkorunk kedves kis állata, az éti csiga egyik alfaja rejtőzik, a hasznos kis élőlényt azonban a kisiskolás versikék és óvodás mondókák világa helyett ezúttal a csúcsgasztronómia területén betöltött szerepe miatt vesszük górcső alá. 

Az aszú körül forog a karácsony

#ka

Mindjárt karácsony, így újra előhozakodom a kedvenc ünnepi témámmal, a tokaji aszúval. Érdemes beruházni legalább egy palackra, és mindjárt meg is mondom, milyen sokszínűen lehet felhasználni az ünnepekkor.

Diótörő és champagne – festive brunch a Duna-parton

Balerina kedvencei desszertválogatás_ InterContinental Budapest

Az InterContinental Budapest az idei adventi vasárnapokon is csupa varázslatos élménnyel vár mindenkit. A vendégek ízelítőt kaphatnak a Diótörő szívmelengető történetéből, miközben finom fogásokat kóstolhatnak és szikrázó champagne-nyal koccinthatnak.