Országimázs Kolumbiából

Budapest az egyik legszebb város a világon, ha nem a legszebb, amit előbb-utóbb mindenkinek látnia kell. A huszonéves Juan Sebastian Giraldo mondta ezt nekünk, aki Kolumbiában született, de nemrégiben 4 évet töltött hazánkban. [Vendégírást közlünk.]

Nem véletlenül keveredett ide. A hetvenes években egy Kertészeti Egyetemen nyert ösztöndíjból házasság, két gyermek és egy élethosszig tartó munka született. Antonio Giraldo magával vitte Bogotába Makovej Évát, ők Sebastian és bátyja, Daniel szülei. Akik magukkal vitték a bor szeretetét is, és azóta is borgasztronómiával foglalkoznak. Természetesen magyar borokat is tartanak. A két gyermek sok szépet hallott Magyarországról, nem is volt kétséges, hogy felnőtté válásuk hajnalán ellátogatnak édesanyjuk szülőföldjére.

Sebastián története következik, aki szakács lett, zenélt és spanyolnyelv-tanításból tartotta fenn magát, míg Budapesten élt. Története és véleménye rólunk és a minket körülvevő, általunk is teremtett világról nem egyedi, érdemes megfontolnunk az általa elmondottakat, és megpróbálni szebbnek, jobbnak látni, érezni azt, amink van.

„Amikor a Gundelba kerültem, már egy éve tanultam intenzíven magyarul a Balassi Intézetben, ami a külföldön élő magyaroknak van kitalálva. Nagyon jó iskola, rengeteget tanultam nem csak a magyar nyelvből, hanem az ország történetéből, irodalmából, kultúrájából.

Bár anyukám beszélt hozzánk magyarul, gyakorlatilag semmit nem tudtam. De ügyes és szorgalmas diák voltam, így egy év alatt megtanultam a mindennapi nyelvet. Persze a szlenget nem értettem, de a Gundelben az is rám tapadt.”

4 hónapja élt Magyarországon, amikor úgy döntött, felvételizik a vendéglátóipariba. „Nehéz elfelejteni az első napomat a Gundelban. Nem nagyon tudtam, mit kéne mondanom, vagy mit nem kéne mondanom. Amikor névsorolvasás volt, akkor a sok magyar név után szünetet tartott a tanár, és nehezen, kérdőn kiejtette, Gögögö… Giráldó? Szebásztián? Felemeltem a kezem, és mindenki rögtön rám nézett. Amikor vége volt az órának, egy osztálytársam azt kérdezte tőlem, hallod, te német vagy? Mindenki röhögni kezdett, ekkor egy másik ezt mondta: hogy lenne német az a nigger? Magamra néztem, hiszen én fehér bőrű vagyok, csak a fekete hajamra mondhatta ezt. Hát így kezdődött számomra a Gundel. Végig nagyon jól éreztem magam ott, kedvesek az emberek, sokat segítették, amikor rászorultam. Életre szóló barátságokat kötöttem, és végül jó eredménnyel zártam az iskolát.”

Sebastián Kolumbiában nyitott szemmel járt, látta mit jelent a mélyszegénység. Budapesten is tudta, honnan jött és hová megy. Ennek ellenére volt, amin meglepődött. „A magyar emberek érdekesek. Rengeteg jó tulajdonságuk van. De van jó néhány, amely kifejezetten zavart ez alatt a négy év alatt.

Talán azért, mert Kolumbiában nőttem fel, ahol tényleg kézzel fogható, melyek az igazán nehéz élethelyzetek. De az emberek mindig keresik a lehetőségét, hogy ünnepelhessenek, vidámak legyenek, és nem mindig csak a rossz dolgokra gondolnak. Sok magyar ismerősöm pesszimista, mindig a rossz dolgokra gondol, és nem veszi észre, milyen sok jó veszi körbe, aminek örülhetne. Pedig rengeteg ilyen dolog van.”

Ugyancsak problémát okozott a dél-amerikai zeneszeretet. „A bátyám zenész, és én is zenélek, akadt egy pár helyzet, amikor nem nagyon örültek nekünk. De hát, ha az ember nem élvezi az életet, akkor mi értelme van? Mi hangosan élünk, hangosan beszélünk, hangosan nevetünk, feltűnően ölelkezünk, és nagyon sok zenét hallgatunk. Nagyon barátságosak voltunk, de nem nagyon szerettek a budapesti szomszédaim.”

Budapestről fantasztikus élményekkel tért haza Bogotába, és Kolumbiában mindenkinek a magyar fővárosról áradozik. „Gyönyörű város Budapest. Igazán hihetetlen volt számomra, amikor igazán megismertem. A mérete is tökéletes: lehet gyalogolni és biciklizni is, ha nincs kedved buszra vagy metróra szállni. A közlekedés is kitűnő, persze a magyarok szerint nem olyan, mint a Berliné vagy Züriché, de egy 2 milliós városnak több mint jó. Kevés városban van ennyi program, fesztivál vagy kiállítás. Tudom, hogy minden külföldi férfi megemlíti, de tényleg nem tudom kihagyni, hogy nyáron az utcák tele vannak gyönyörű magyar lányokkal és napsütéssel. A magyar konyha is nagyon ízlik. Ráadásul ezen a szakon végeztem a Gundelben, így kolumbiai létemre jobban tudok magyar ételeket főzni, mint kolumbiait. Amit szintén nem tudnak értékelni a magyar fiatalok, de én imádtam, hogy milyen könnyen lehet az EU-n belül egyik országból a másikba utazni, oda mész, ahová csak akarsz. Ez sok helyen nincs így a világban. Itt 2-3 órás vonat- vagy repülőúttal számtalan ország fővárosába eljutsz, Bogotából 24 órás autóút a tengerpart.”

Hogy mi hiányzik a legjobban Budapestből? „A tél semmiképpen. De nyáron az a sok jó hely, ahol a barátaiddal ellehetsz egy sörrel a kezedben, vagy a Margitsziget, ahol lefekhetsz a fűre a csöndben. A friss pogácsa, a vérvörös meggy, a jó árban kapható finom magyar bor. De még hosszan sorolhatnám.

Mindig is imádtam nézni a Parlamentet. Ilyen szép épület is kevés van a világon. Budán, ahol laktam, van egy kilátó az utca végén. Onnan van a legjobb kilátás Budapestre. Jobb, mint bárhonnan. De azt is szerettem, amikor a Búsuló Juhászban dolgoztam, és volt egy kis időm kiülni a konyhai teraszra, és csak néztem Budát. De persze ’nem éppen a legszebb részét’, ahogy egy étteremkritikában olvastam később, nagy meglepetésemre. A Szabadság-hídról a város gyönyörű. Nehéz választani a sok jó hely közül.

Egy gimis osztálytársam eljött Londonból. Imádta Budapestet. Lementünk a Balatonra is néhány napra. Nagyon élvezte. Magyarországra nyáron érdemes utazni. Remélem, ide tudok csábítani még több embert, hogy vegyék észre ők is, tényleg a világ egyik legszebb városában éltem négy évig.”

Péter Emese

Hozzászólások

  1. L. Zoltan mondta

    Az eltérő kultúrák találkozása sok mindenre megtaníthatja az embert.
    Érdekes, hogy egy kolumbiai fiatalember sokkal szebben tud beszélni városunkról, kultúránkról, mint sokunk. Főleg úgy, hogy nem csak turistaként látta Budapestet, hanem itt élt, tapasztalta a negatív dolgokat is.
    Az élethez való hozzáállása sokunknak jó példával szolgálhat. Ha hagynánk.
    Köszönjük a cikkírónak!

  2. borozo mondta

    “Remélem, ide tudok csábítani még több embert, hogy vegyék észre ők is, tényleg a világ egyik legszebb városában éltem négy évig.”
    Már az is mennyire nagy változást okozna, ha az itt élők észrevennék! Talán a BKV sem idegesítene annyira…

  3. Ice5 mondta

    Az előző hozzászóló nagyjából elmondta ami a cikk olvasása után megfogalmazódott bennem :-) Ez a srác valamit nagyon tud:a szép dolgok körülöttünk vannak,csak észre kell venni őket.Sok sikert kívánok neki és a családjának! Engem mondjuk érdekelne a kolumbiai zene is – fellép esetleg Daniel Bp-en?

  4. Vitez MiskoczTapoczay mondta

    Nagyon érdekes cikkecske,köszönjük Emese!
    Ha Kolumbiáról hall az ember,akkor elsőre a kokainbárók és drogkartellek ugranak be sztereotípiaként,ám ennek a “vendégírásnak”nagyon pozitív kicsengése van számomra: sokaknak ezt kellene elsajátítani,hogy tudják értékelni a mindennapi “kis”örömöket,az élet”apró”dolgait,vegyék észre ami jó közérzetet okozhat a mindennapokban és ne fásultan,rosszkedvűen,gondoktól tehelten múlassák létüket.Igen,a zene,a tánc,az “ölelés”,a szép dolgok látványának a befogadása,egy finom ebéd,egy jó pohár bor,az együttlét szeretteinkkel,a tartalmas beszélgetések barátainkkal,a közösen megélt(kultúr-sport stb.) programok adhatnak olyan életérzést,ami felülemelhet mindenkit a fásultságon, napi problémákon mosolyt varázsolva arcunkra!És ez nem-mindíg-anyagi kérdés!Az élet(ünk) élhetőségét mi határozzuk meg a belsőnkben.Ha csak a rosszat vesszük észre,az lehúz testileg-lelkileg,igyekezzünk meglátni mindenben a benne rejlő jó lehetőségét!Talán ezt a “kolumbiai-életérzést” kellene importálnunk és a(mostani) magyar országimázs teljesen másképpen jelenne meg az egész világon.Kívánom,hogy még sok ilyen(jó)hírvivőnk legyen,mint Sebastian

  5. Lima mondta

    Sebastian.Talán eljut hozzád is Bogotába ez a cikk és a kommentek :-)Engedd meg,hogy megköszönjem neked,hogy feldobtad a napomat! Valóban rajtunk múlik,hogy a poharunk félig üres vagy hű,de jó,mert félig tele van :-) Villamosoztam hazafele,néha rá mosolyogtam az emberekre – és volt aki vissza mosolygott. Nem nagy dolog,csak ilyen egy jó nap :-) Mától ,ha rossz kedvem lesz csak előveszem ezt a cikket és újra olvasom. Mert az nem is kérdés,hogy el van már mentve a kedvencek közé :-)

  6. Bringa.org mondta

    Ebből a cikkből pontosan látszik, hogy idegenként nem könnyű Magyarországon beilleszkedni. Az itteni emberek nehezen fogadják el aki vagy ami egy picit különbözik, más kultúrából érkezett és esetenként màs szokásai vannak. Nem lenne okosabb megismerni azt a valakit, a kultúráját stb? Az is érdekes számomra, hogy mennyire másképp gondolkodik egy olyan ember, aki messziről érkezett. Minden lehetőséget megragad arra, hogy jól érezhesse magát, mindennek először a pozitív oldalát találja meg és “ledöbbenve” tapasztalja, hogy a magyarok milyen rossz/negatív szemszögből közelítik meg a körülöttük zajló eseményeket. Talán azért, mert nem része a már jól megszokott szürke hétköznapoknak… ? Az előttem hozzászólóval egyet értek: nem tudjuk megfelelően értékelni amink van, mindig más ébreszt rá, hogy milyen és mekkora értékek közt élünk. Nagyon tetszik a cikk, érdekesnek és elgondolkodtatónak találom! :-)

  7. sachson mondta

    Érdekes írás, jó ilyet olvasni kis országunkról. Persze sokan és sokféleképpen megfogalmazták már miért jó idejönni(leegyszerűsítve:szép lányok, jó bor, drága gulyás, széles róna, delelő gulya, matyó hímzés, Balaton), de azt, hogy miért jó itt élni már jóval kevesebben. Mégis főleg manapság ha pozitív kritikát hallunk, azt szinte mindig külföldiektől halljuk. Pedig ők is megélik az itteni lét mindennapi nehézségeit, ők is dolgoznak,tömegközlekednek, problémáik vannak, ők se az élet csak napos oldalán járnak, mégse csak vasár- és ünnepnapokon látják meg az élet értékeit és a lehetőségeket, hogy jól érezzék magukat.Tehát köszönjük ezt az országimázst, mert Magyarország igenis jó hely, csak nekünk magyaroknak néha fel kell nyitni a szemünket.(újra és újra)Várunk vissza Téged és minden ilyen pozitív szemlélttel megáldott embert, mert van mit- és kell is-tanulnunk saját érdekünkben.

  8. Ice5 mondta

    Egyetértek Sachsonnal :-)
    És most már igazán kíváncsi vagyok arra,hogy milyen az élet Bogotában! Szívesen olvasnék erről,bemutathatná nekünk Sebastian az ottani kultúrát – érdekesebb lenne tőle hallani pár gondolatot mint az interneten olvasgatni :-)

  9. pemzli mondta

    Számomra az egyik legfontosabb mondat: “De hát, ha az ember nem élvezi az életet, akkor mi értelme van?”
    Néha elfelejtjük ezt és csak pörögnek a napok egymás után… ki kell zökkentsen valami – mondjuk egy jó cikk egy jó pasiról :)
    Én is nagyon szeretem Budapestet és igazán jó érzés, mikor mások is így vélekednek! Igen, mi egy fantasztikus városban élünk, csak ki kell nyitni a szemünket és meglátni mindazt a szépet, ami körülvesz. Azt sem baj, ha erre egy kolumbiai srác hívja fel a figyelmet, sőt!!!

  10. Macilany mondta

    Nem csak egy másik ember, hanem rajta keresztül egy másik kultúra, egy másik földrész, egy másik ország látja és láttatja ilyennek hazánkat. Olyannak, amilyennek Mi – vagy legalábbis sokan közülünk -, akik itt élünk talán soha sem. Nem értékeljük eléggé piciny, drága hazánkat.
    Érdemes volt elolvasni és ráerősíteni, lehet és kell „néha” más szemüvegen át nézni ezt az országot, minden táját-vidékét, és az itt élő embereket. Jó néha pozitív dolgokat is hallunk hazánkról, hisz általában a honi média pont az ellenkezőjéről igyekszik meggyőzni bennünket.
    Ahogy a cikk néhány mondat erejéig kitér a zenére, zeneszeretetre érdemes megemlíteni, hogy a zene, a kultúra összehozza az embereket, hidat képez a nemzetek, országok között.
    A ma embere – sajnos – nem elég nyitott a másikkal szemben. Pláne nem egy külföldivel szemben. Szemléletmód váltásra van szükség. Lenne mit változtatnunk, hisz aki befogadóbb, hamarabb épít kapcsolatot másokkal, érdeklődőbb az többet tud meg a világról, a nemzetek kultúrájáról, az emberek mentalitásáról, életfelfogásáról, hozzáállásáról, stb.
    Biztos vagyok benne, hogy Kolumbia sem maga a Kánaán, de ahogy a cikk is említi: az „életérzés”, a szemléletmód és a szeretet valóban sok mindenre megoldás lehet.
    A cikk kapcsán eszembe jutott a mondás, mely szerint „messziről jött ember azt mond, amit akar”… Hát, ha a fent leírt formában történik, akkor mondjon is!

Minden vélemény számít!