// archívum

pénz

Ehhez a címkéhez 11 írás kapcsolódik.

Újratöltött Bormarketing Bizottság

Hosszú szünet és nagy csönd után ismét van Bormarketing Bizottság, legalábbis a Vidékfejlesztési Minisztérium közleménye szerint. 13 nevet is mondtak, köztük pl. Szepsy Istvánét. Részt vesz a bizottság munkájában az AMC nemrég kinevezett új vezetője is. Közben az is kiderült: az AMC veszi vissza a koordinátori szerepet.

Újabb bormarketing fordulat

Ismét fordulat következett be bormarketing ügyben: a több ismert és neves borász, valamint a Magyar Bormarketing Non-profit Kft. volt alkalmazottai által is kifogásolt új társaság, a Közösségi Bormarketing Kft. válaszolt az őt ért vádakra.

Borászok forradalma

Nem kellett sok időnek eltelnie – sőt, igen kevésnek -, hogy újabb kiáltvány szülessék, mit kiáltvány, egyenesen forradalmi 12 pont. Bár még nincs tavasz, megindultak a borászok a bürokrácia ellen.

Indul a borháború

Megtartotta sajtótájékoztatóját az új bormarketing kft. pénteken. Már a tájékoztató előtt kiderült: a szervezetet nem ismeri el a magyar borászat egy reprezentatív csoportja. Az új cég összefogást sürget, konszenzust szeretne elérni a szakmában. Szerény véleményünk szerint ez nem lesz sétakocsikázás.

Gyűlnek a viharfelhők

Egy ideig úgy tűnt, a helyzet konszolidálódik bormarketing ügyben. Ahogy folyamatosan beszámoltunk róla, zajlottak az események a minisztérium, Agrármarketing Centrum és Magyar Bormarketing Nonprofit Kft. körül, különösebb vita nélkül – legalábbis a felszínen. Ám, most úgy tűnik ez a látszólagos nyugalom csak a vihar előtti csend volt…

Megvan a bormarketing nyertes

Döntés született a bormarketing működtetésére kiírt pályázatban, tudtuk meg. A pályázatra két társaság adta be jelentkezését, információnk szerint a döntés nem a Hegyközségek Nemzeti Tanácsát (HNT) hozta ki nyertesnek. Az új cég az IDMC Kft.

Bormarketing: új céggel

Ma jár le a bormarketing működtetésére kiírt pályázat. Az egyik pályázó a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT), de információk szerint a határidőt meghosszabbítják. Elvileg addig is működik a nemzeti bormarketing, amíg döntés születik.

Megvan a Bormarketing új vezetője

Megválasztotta a Magyar Bormarketing Nonprofit Kft. új vezetőjét a társaság tulajdonosi testülete. A cég átmeneti irányításával Oláh Lászlót bízták meg. Oláh László korábban a Corvinum igazgatója, előtte a Törley marketing igazgatója volt.

Átvilágítást kérnek a 8 forintokra

Gráf József minisztertől kérik a termelők által befizetett, teljes járulék összeg felhasználásának gazdasági, pénzügyi átvilágítását a Magyar Bormarketing Nonprofit Kft. tulajdonosai közleményükben. A tulajdonosok szerint ha azonnali intézkedés nem történik, a társaság felszámolása elkerülhetetlen.

Felmondott a Bormarketing-csapat

Felmondott a Magyar Bormarketing Nonprofit (MBM) Kft. teljes csapata, értesült a borravaló.hu. Egyelőre nem tudni, hogy mi lesz az MBM Kft. további sorsa, és mi a helyzet a nemrég kiírt pályázatokkal. A sztorit folyamatosan frissítjük.

Legutóbbi hozzászólások

  • kisrizling: sajnos amíg nincs átgondolt exportstratégia és jól kommunikálható régiós brandek addig mind a termelés...
  • europai: Erre mondanám, hogy “na végre!”. A bort nem kóstoltam, de végre egy rendes kiszerelés, ízléses...
  • italosztaly: én pár hete “poénból” vittem 11-es rozéjukat egy pokerparty kísérőjeként. nagyon kellemes...

borravaló tv