• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

A Sabaros eszű Laci

2011-07-19 ● Kántor Endre

Badacsonytördemicen megint kiderült: rossz évjárat nincs, csak rossz borász. 2010 lehet, hogy nehéz év volt, Nagy Laci és a Sabar azonban derekasan megküzdött vele. Azért nem volt kisiskolás feladat első évjárattal ebből az évből kijönni.

Nagy Lacival először a Villa Tolnaynál találkoztam, már ott mesélt saját kis pincéjéről, a Sabarról. Még soha nem láttam, nem ittam, felkeltette érdeklődésem. Most sikerül végre lejutnom Badacsonytördemicre hozzá, és ? bár nem volt mindenre idő, de ami késik, nem múlik ?, sikerült pár borba bele is kóstolni.

A Sabar borházat 2009-ben alapította Nagy Laci és Ádám Gábor, egy közgazdász, aki Lacihoz járt le kóstolni, és feltette azt a kérdést, hogy ha lenne egy nagyobb összeg, akkor Laci mit kezdene vele. Hát, ahogy a mondás tartja, azonnal elkezdtek belőle kisebb vagyont faragni, felhúzták a Sabar pincészetet. 4 hektár aktív szőlőjük van, a többit felvásárolják, 2010-ben 8000 palack lett ebből. A név a Sabar hegy alatti azonos nevű, Káptalantóti melletti dűlőből származik, itt a terület. A Villa Tolnaynál megszokott minőséget véltem felfedezni a borokban, azzal a csavarral, hogy itt Laci teljes egészében saját személyiségét teszi bele a palackokba.

Sabar Sauvignon Blanc 2010

Egyáltalán nincs túlcicomázva, tipikusan nem az a fajélesztős szavinyon. Fában is érett, pont, hogy ez a vonal ne érvényesüljön. Friss, nem túl zamatos illat, kis savanyúcukor, árnyalatnyi csalán, némi citrus illatban. Szájban nagyobb, mint sejttette, friss zöldalmás és grépfrútos jegyek, 12.5-es alkohol, kedves és élvezhető bor, ami 1200 forintért szép 3,5 csillag.

Sabar Rajnai Rizling 2010

Itt hirtelen más ligában kezdünk játszani. Illatra azonnal érezni, hogy nagyon érett, szép anyagról lesz szó. 12 mázsa szőlőt vettek és azt tették a présbe, amit azonban csak forgattak: ami kifolyt, kifolyt, ami nem, az ment a disznóknak gyöngy gyanánt. Erre mondták a kollégák Lacinak, hogy elmebeteg. Az eredmény cáfolja a diagnózist: friss gyümölcsösséggel indít, őszibarack, szőlő és csodák csodája málna. Ezt követik a friss zöldfűszerek, melyek ízben is jönnek a málnás cukorka mellett. Sósság zárja az egészen hosszú kortyot, de a gyümölcsök visszaköszönnek a végén. 1400 forint, ami ezért atom jó vétel, és 4 csillag.

Sabar Cabernet Sauvginon Rosé 2010

Halvány hagymahéj szín, kérdem miért. Mert eredetileg CS white-nak készült volna, így a válasz, csak a kollégák addig cikiztek, hogy az koppintása a környéken is fellelhető kékszőlőből lett fehérboroknak, hogy végül mégis kapott némi héjat színnek. Illatban diszkréten jönnek a CS jegyek, szájban azonban robban. Nagy Laci ezt azért ?szereti nagyon , mert ez bor?, azaz nem felpumpolt rozé. Feketeribizke és szeder, némi cserkó és meggy, sóssággal zár a gyümölcsök mellett, nem egy hétköznapi rozé. 1400 forint ez is, és 4 csillag.

Hát, eddig meggyőző volt a fiatal Sabar borház, hamarosan megkóstolom még az 1400 forintos magnum palackos olaszrizlinget, ill. a még hordóban lévő Cabernet Sauvignont, addig is a tervekről faggatom Lacit: Hát, nyolcezer palackot barátokkal is meg lehet inni, mondja, szóval megfontoltan haladunk. Helyes, eddig ez célravezető volt, érdemes is a kis borházat felkeresni, ezzel katalizálni a folyamatot.

Címkék: 2010, 3.5 csillag, 4 csillag, Badacsony, Badacsonytördemic, Balaton, cabernet sauvignon, Nagy Laci, Rajnai Rizling, Sabar, sauvignon blanc

← Grillborok Megérteni a terroirt →

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Nekünk borászoknak, együtt kell megoldást találnunk! - Mokos Péter
Loading
00:00 / 00:40:18
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Nekünk borászoknak, együtt kell megoldást találnunk! - Mokos Péter

    Nekünk borászoknak, együtt kell megoldást találnunk! - Mokos Péter

    May 14, 2026 • 00:40:18

    Mokos Péter beletanult a szakmába, közgazdászból lett borász, valódi startupper énnel áll a szakmához, a fitoplazma és a bormarketing terén is a közösségi fellépésben hisz.

  • Vakon repülő borászatok

    Vakon repülő borászatok

    May 6, 2026 • 00:36:11

    A hazai borágazat szerkezete komoly repedéseket mutat: a termelői, kereskedelmi, fogyasztási oldalon is jelentkeznek gondok, az állami szerepvállalás is több szempontból vet fel kérdéseket.

  • Félig tele a pohár vagy félig üres?

    Félig tele a pohár vagy félig üres?

    Apr 29, 2026 • 00:34:29

    Mi lesz a magyar borágazattal, magyar borral? A kérdés több szempontból is releváns, a gazdasági, környezetei változások sürgős válaszokat igényelnek. Erről beszélgettünk Ercsey Dániellel.

  • A nagy szakácsgeneráció 1. rész - Id. Marchal József és Dobos C. József

    A nagy szakácsgeneráció 1. rész - Id. Marchal József és Dobos C. József

    Apr 24, 2026 • 00:38:10

    Új sorozatunkban a nagy magyarországi szakácsgeneráció tagjairól beszélgetünk: a sorozat első részében a francia születésű, de a magyar konyhára nagy hatást gyakorló Id. Marchal József, és egyik leghíresebb tanítványa, Dobos C. József az alanyaink.

  • Villány, kékfrankos, Jackfall

    Villány, kékfrankos, Jackfall

    Apr 17, 2026 • 00:35:38

    Szép nemzetközi versenyeredmények, izgalmas, könnyed, de tartalmas kékfrankosok és portugieserek: ezt a vonalat viszi ma a Jackfall. A lehetőségek mellett vannak azonban kihívások, bőven.

  • Boston, teadélután, bab és homár

    Boston, teadélután, bab és homár

    Apr 9, 2026 • 00:37:17

    Milyen és mennyi teát öntöttek a bostoni kikötő vizébe, több, mint 250 évvel ezelőtt? És hogy lett a homárból drága étel, amikor régen még a szegények eledele volt és annyi volt belőle, hogy a földekre is hordták tápnak?

  • Fermentáljunk, a testünk meghálálja!

    Fermentáljunk, a testünk meghálálja!

    Apr 3, 2026 • 00:36:07

    Egyszerűen fogalmaza: vannak a bélrendszerünkben rossz baktériumok, meg vannak jók. A fermentált élelmiszerekkel a jókat hozzuk előnybe, ráadásul finomat is eszünk – mondja B. Király Györgyi.

  • Clovis Taittinger: a pillanat varázsa

    Clovis Taittinger: a pillanat varázsa

    Apr 1, 2026 • 00:10:21

    Ha egy korty champagne segít egy pillanatra, vagy akár pár percre elutazni, eltávolódni a világ zajától és magunkra, családunkra, szeretteinkre, barátainkra figyelni, akkor már megérte – mondja az ikonikus pezsgőpincészet vezetője.

  • Akiről steak is van elnevezve: Frész Ferenc

    Akiről steak is van elnevezve: Frész Ferenc

    Mar 23, 2026 • 00:39:54

    Frész Ferenc imád főzni, erős igénybevételt jelentő munkája mellett ez kapcsolja ki. Komoly motivációt jelentenek a lányai is, akiknek gluténmentes ételeket készít. 

  • Business English tanárból borakadémikus - Sue Tolson

    Business English tanárból borakadémikus - Sue Tolson

    Mar 11, 2026 • 00:33:51

    Sue Tolson a kilencvenes évek végén érkezett magyarországra, üzleti angolt tanítani. Aztán elment egy bortanfolyamra, most pedig éppen a Master of Wine cím megszerzésén munkálkodik.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!