Volt egyszer egy Borszerda (és reméljük lesz is még.) Van, akinek annyira tetszett, hogy nem tudja kivárni minden évben az április 29-ét, sűrűbb programra vágyik, sőt programot ad. A Duna Borrégió Egyesület idén még dob pár Borszerdát, most szerdán azonban speciális műsorral is készültek.
Az „Augusztusi Csillagos Poharak” névre keresztelt fröccs- és borfesztivál nyitott és ingyenes, az ötkerben, a Szabadság-téren, Budapest egyik leg-Londonibb helyszínén. Nem csupán a parkolóház fölé helyezett Hüttében, de a gyepen is simán le lehet ülni, és figyelni. Hogy mire? 16 órától kezdődik a program, fellép egy halom zenész, ott lesz Frittmann János is. Teljes program itt.
Ami fontos. a szervezők 100 forintos decinkénti tarifát választottak, ami a Fröccsünnepen bizonyított már. A Borszerda sorozat pedig ugyanezen szervezésben megy majd tovább, egészen szeptember 16-áig folytatódik, ugyanitt.
Korábban: