Az olaszrizlingeket középpontba állító kora őszi időszak központi eseménye idén is az Olaszrizling Október Nagykóstoló lesz, amit október 8-án szombaton, a Corinthia Hotel Budapestben rendeznek meg.
Az olaszrizling hazánk egyik legjelentősebb fajtája, hiszen a legnagyobb területen termesztett fehér szőlő, és szinte mindegyik borvidéken megtalálható. Visszafogott aromái révén képes lehet kifejezni a termőtáj adottságait, akár a Balaton északi partjának, vagy éppen az Egerszólát dűlőinek vulkanikus talaját.
Az Olaszrizling Október célja, hogy ráirányítsa a figyelmet erre a fajtára és megmutassa, hogy az olaszrizling nemcsak a mindennapok bora lehet, hanem dűlőszelektált és válogatás tételei által, akár az egyedi alkalmak méltó kísérője is. Emellett az idei évben a rendezvény vendégbora a rajnai rizling, így ez a fajta is kóstolható lesz az eseményen és a mesterkurzusokon.
A rendezvényen mintegy 80 borászat és számos további kiállító várja majd a borkedvelőket és három mesterkurzuson is részt vehetnek.
– 14 órától Káli Ildikó boroktató, sommelier, borszakíró határon túli olaszrizling mesterkurzust tart, amelyen Magyarország szomszédos országainak borvidékeiről. Ausztria, Szlovákia, Horvátország különböző területeiről mutat be olaszrizlingeket.
– 16 órától Robert Smyth nemzetközi borakadémikus, borszakíró az olaszrizling vulkanikus talajokon mutatott komplex aromáit tárja fel a résztvevők előtt Balaton-felvidéki, badacsonyi és a Somló-hegyről származó borok bemutatásán keresztül. ?Úgy gondolom, hogy a legjobb magyar olaszrizlingek közül a többség a Balaton északi partjáról származik? ? mondta az előadó, aki a vulkanikus talajokon termett olaszrizlingek magas savtartalma melletti rendkívüli egyensúlyra is szép példákat hoz. (Az előadás angol nyelven zajlik majd.)
– 18 órától Szendei Gergő borász, szaktanácsadó előadásán a könnyedebb borok játsszák a főszerepet, ahol a gyümölcsösség megőrzése a borokban lesz a téma és a résztvevők bepillanthatnak a kulisszák mögé, olyan borokat kóstolva, amelyek nincsenek kereskedelmi forgalomban, így csak egy szűk szakmai kör ismeri őket.
Az eseményen az idei Winelovers teszten kiválasztott legjobb 10 olaszrizling és 10 rajnai rizling is kóstolható lesz:
Top 10 olaszrizling 2016:
1. Movino Rizling vlašský 2015 (Közép-Szlovákia)
2. Hagymási Pince Olaszrizling 2013 (Egri borvidék)
3. Söptei Pince BalatonBor Olaszrizling 2015 (Balatonfüred-Csopaki borvidék)
4. Molnár és Fiai Pincészet Mátrai Abasári Olaszrizling Válogatás 2015 (Mátrai borvidék)
5. Molnár Borház Móri Olaszrizling 2015 (Móri borvidék)
6. Csernyik Pince Mátrai Olaszrizling 2015 (Mátrai borvidék)
7. Gál Szőlőbirtok Balaton-felvidéki Olaszrizling 2015 (Balaton-felvidéki borvidék)
8. Fodorvin Öreghegy Olaszrizling 2015 (Balaton-felvidéki borvidék)
9. Pántlika Pincészet Dörgicsei Olaszrizling 2015 (Balaton-felvidéki borvidék)
10. Fodorvin Mindszentkállai Olaszrizling 2015 (Balaton-felvidéki borvidék)
Top 10 rajnai rizling 2016:
1. Laposa Borbirtok Rizling2 2015 (Badacsonyi borvidék)
2. Pannonhalmi Apátsági Pincészet Pannonhalmi Prior 2015 (Pannonhalmi borvidék)
3. Molnár Borház Móri Rajnai Rizling 2015 (Móri borvidék)
4. Skrabski Pince Balatonudvari Rajnai Rizling 2015 (Balaton-felvidéki borvidék)
5. Bencze Családi Birtok Riesling 2015 (Badacsonyi borvidék)
6. Csóbor Pince Nadapi Rajnai rizling 2015 (Etyek-Budai borvidék)
7. Pannonhalmi Apátsági Pincészet Pannonhalmi Rajnai Rizling 2015 (Pannonhalmi borvidék)
8. Movino Rizling rýnsky 2015 (Közép-Szlovákia)
9. Villa Tolnay Rajnai Rizling 2015 (Badacsonyi borvidék)
10. A’Capella Szőlőbirtok Badacsonyi Rajnai Rizling 2015 (Badacsonyi borvidék)
Információk
Időpont: 2016. október 8., szombat, 14.00-22.00
Helyszín: Corinthia Hotel, Budapest, Erzsébet krt. 43, 1073
Jegyrendelés: itt