Második alkalommal rendezik meg idén áprilisban a Kékfrankos MOST! rendezvénysorozatot.
Parker és a Mágikus húszak
Robert Parker nagyobb isten lett, mint valaha ? legalábbis Hong Kongban. Most persze minden Hong Kongról szól, itt van már a világ borkereskedelmi központja, elképesztő összegek röpködnek az aukciókon, rohamosan nő a fogyasztók száma. Pont aktuális volt tehát, hogy a nyugat által már keményen bírált borpápa tiszteletét tegye itt is.
Kóstolóra ment találkozó helyett a brit miniszterelnök
Érdekes hír látott napvilágot David Cameron brit miniszterelnökről, aki ausztrál látogatása során lemondott egy találkozót, hogy egy VIP borkóstolón vegyen részt.
Alisca, Pesten, nekünk
Ritkán fordul elő, hogy ennyi szekszárdi bort lehetne kóstolni a fővárosban. Az ellustult fogyasztói elitnek csak annyit kell tennie, hogy elvonszolja tespedt potrohát a Budapest Szíve program által környezetében megújult Károlyi Palotába, ahol semmi más dolga nincs, minthogy kifizesse a több, mint méltányos belépőt, tartsa a mellékelt poharát, és figyeljen a megjelent borászok valamelyikére.
Pofátlanság lenne kihagyni
A szekszárdi borászok összefogása és együttes megjelenése viszonylag új keletű. A közös fellépés egyik első állomása Budapest volt tavaly, mikor a Károlyi Palotában, később pedig az Aranyszarvasban bemutatták újboraikat az aliscai mesterek. Most megint felkerekednek és megmutatják magukat. Érdemes nem kihagyni, sőt, ahogy nézzük, kihagyni pofátlanság.
- « Előző oldal
- 1
- …
- 7
- 8
- 9