// archívum

Hírek

Ez a kategória 265 postot tartalmaz

Szekszárdi túlsúly

Megvan az idei öt jelölt az idei Év Borásza díjra, adta hírül a Magyar Bor Akadémia. Bár nagy meglepetés nincs, 2011-ben is nehéz a döntés, az öt legtöbb jelölést kapott borász közül négy tavaly is ott volt a listán, ötödiknek pedig Heimann Zoltán került a listára, ezzel szekszárdi túlsúly lett.

Megszólal a London Tokaj

Előző posztunk után pár órával, sokkal közelebb kerültünk a megoldáshoz London Tokaj ügyben. Ahogy arról a Decanter-cikk kapcsán beszámoltunk, útjára indult egy brit borkereskedelmi vállalkozás, mely a prémium magyar borok eladását tűzte ki célul. Megfejtettük ki az a Frank Smith, sőt azt is megtudtuk, mit szeretne elérni.

Robbantott az armagnac

Közel ötödével nőtt világszerte az armagnac exportja, a Vinexpo adatai szerint, értékben a növekedés 30% feletti. A csaknem elfeledett pároltszesznek Kínában úgy megugrott a népszerűsége, hogy ez jelentősen befolyásolta a növekedést.

Ritkaságok kalapács alatt

Hagyományteremtő jótékonysági borárverést tart a KézenFogva Alapítvány, a bevétel teljes egészét pedig munkahelyteremtő programok támogatására fordítják. A borokat egy magángyűjtő ajánlotta fel, akadnak ritkaságok szép számmal.

Válasszunk fiatal borászt!

A szervezők immáron harmadik alkalommal futnak neki az Év Fiatal Magyar Borásza választásnak. Nyert már Demeter Csaba, Bolyki Jani és Konyári Dani, idén ismét szoros versenyre lehet számítani.

A szipojok visszavágnak

Már nem csak indiai éttermekben lehet indiai borhoz hozzájutni az Egyesült Királyságban. A borkínálatáról is híres Waitrose hiperlánc ugyanis felvett a kínálatába két indiai bort. A szakértők szerint Indiára érdemes odafigyelni, megfizethető és jó minőségű bort tudnak előállítani nagy mennyiségben.

Jelentős mínusz Új-Zélandon

Az ország egyik prémium pincészete, a sokatmondó New Zealand Wine Company jelentős mínuszokat halmozott fel 2011-ben, köszönhetően a pénzügyi válságnak, az erős új-zélandi dollárnak és a szőlő túlkínálatnak. Úgy látszik, ott sem fenékig tejfel az élet.

Demeter lett az év Junibora

A Junibor, fiatal borászok közössége szavazatainak alapján idén Demeter Endre Tokaji Furmintja lett az év bora. A Junibor 2011. szeptember 2-án, Etyeken tartotta meg szokásos éves borkóstolóját, ahol maguk a borok készítői szavaztak az általuk legkiemelkedőbbnek tartott borra.

2011 Szekszárdon

Keresleti piacra és a tavalyinál 10-15 százalékkal magasabb felvásárlási árakra számítanak a szőlőtermelők a szekszárdi borvidéken, ahol a napokban kezdődik több korai fajta szürete. Mészáros Pál szerint 2011 csúcsminőség is lehet.

A cabernet bronzolaj

Azt tudjuk, hogy a borban lévő különféle anyagok milyen jó hatással vannak szervezetünkre, sejtjeink regenerálódására, vérnyomásunkra, stb. Az azonban teljesen új, hogy a bőrsejtek védekezését is erősítik az UV-sugarakkal szemben.



Legutóbbi hozzászólások

  • BZoltan: @ hegyaljai: Miért nem kérdezed meg Jamiet magát: http://www.wineanorak.com/wine blog/ Biztos szívesen...
  • hegyaljai: Javaslatom: aki leírja, hogy “oxigén management” azt ki kell közösíteni! :)
  • Kántorbandi: @ hegyaljai: :) persze, hogy az: ahogy írtam: próbáltam kitalálni, mire gondolhatott. amit a vörösekről...

borravaló tv