Horvátrizlingek vendégjátéka

Az Olaszrizling Október rendezvénysorozat kapcsán biztosan mindenki fejtegetni fogja a fajta fontosságát, elterjedtségét, piaci helyzetét, a fogyasztási szokásainkat és a kérdést, hogy lehet-e, illetve érdemes-e olaszrizlingből nagy bort készíteni. Én nem ezt teszem, ugyanis beültem a Pécsi Borozós Győrffy Zoltán előadására, ahol muszáj volt rácsodálkoznom, mennyire nem ismerjük (mondjuk egy távoli Chiléhez, vagy Olaszországhoz képest) déli szomszédunk, Horvátország helyét a borvilágban.

Ott mintegy feleakkora területen terem szőlő, mint nálunk, ez nagyjából 33 ezer hektárt jelent. Ezen a területen kétszáz fajta osztozik, amelyből hatvan autochton (helyi). A három legfontosabb pedig elviszi az egész termelés harmadát (graševina, azaz olaszrizling – cirka 5600 ha, plavac mali (kékszőlő) – kb. 2 ezer ha és malvazija – mintegy 1800 ha). A helyi fajták közül csak azokat jegyeztem meg, melyekkel volt valamilyen képzettársításom: Babič (Babits) 350 ha, Debit (Credit) 400 ha, Plavina (Lavina) 630 ha, Pošip (Polip) 250 ha nagyságú ültetvényen lelhető fel.

Ezek a vidám nevű szőlők hatvanhat borvidéken teremnek (v.ö. Magyarország 22 borvidékével a kétszer akkora területre). Inkább a régiókat (négy van) érdemes kiemelni tehát, amely a déli határink nyugatra eső részétől elterülő Horvát Dombvidék, az onnan keletre eső Szlavónia/Dunamellék (Podunavlje), alattuk Isztria/Kvarner-öböl, valamint Dalmácia (ez utóbbi kettőnél az üdülési vonzatok miatt a földrajzi hely további magyarázatot szerintem nem igényel). Az állami borminősítő dönti el, hogy egy bor minőségi, vagy magas minőségű kategóriába kerül-e, ehhez a mi inercia rendszerünkben nagyjából a 80, illetve a 85 pontot kell, hogy megugorja a versenyző.

Borokat leginkább a szlavón-dunamelléki területről ittunk, amit Magyarország, Szerbia és Bosznia határol, nagyjából 10 ezer ha területű és 13 borvidékre oszlik. Itt a legszignifikánsabb Kutjevo (Szlavónia). Négy pincészet főleg nagy mennyiségben termelt tételei kerültek az asztalra, az évjárat neve után zárójelben a borvidéket tüntettem fel. Jelenleg a 2012-es évjáratot nyomja a piac, a puhább 2013-asok csak most kerülnek majd polcokra ebben a kategóriában.

A szerémségi Iločki Podrumi 300 hektáron termeszt és további 500-ról vásárol fel szőlőt, gyökerei 1450-ig nyúlnak vissza.

Iločki Podrumi Graševina 2013 (Srijem) – Sok fehér húsú gyümölcs, meleg karakterű illat egy pici vaníliával nyakon öntve. Szájban egészen Somló-szerű, talán vakon össze is téveszthető: szárított virágok, kamilla, gyógyfű, kövek. A savak puhák, némi tannin is érezhető. Erős kezdés, 83-85 pont és akkor estem le a székről, amikor elhangzott, hogy ez polcon 1200 Ft. A sétáló kóstolón újra ellenőriztem: nincs tévedés, ez egy egészen remek árérték arányú bor.

Iločki Podrumi Graševina 2012 (Srijem) – Zárkózott illat füsttel, grillázzsal és egy kis banános beütéssel. Szájban lágy és krémes, erős kesernye zárja. 80-82 pont, 2000 Ft

A PP Orahovica egy korábbi szövetkezet, 192 hektáron termel az Orahovica-Slatina vidéken (minden más kóstolt tétel Dunamelléke, csak ez volt Szlavónia). Kissé visszalépésnek éreztem a kóstoltakat és eszembe jutott a Badacsonyi Pincegazdaság (nem feltétlenül negatív kontextusban, csupán azért, mert mindkét pincének a nevében ott a borvidék, ami nálam minimum valamilyen üzemmonstrumot feltételez).

PP Orahovica Graševina 2013 (Orahovica-Slatina) – Zárt, szinte illatmentes marad percekkel kiöntés után is. Kis krétapor és barack mutatja magát, ha muszáj. A korty szikár, minerális, jó savgerinccel, az illat után kifejezetten kellemes. Nagy kár a diszharmóniáért. 80-82 pont (1000 Ft)

PP Orahovica Graševina 2012 (Orahovica-Slatina) – Hasonlóan zárt illat, itt inkább a virágok és eklatánsan az elgyújtott gyufa illata jött elő. Vegetális, fanyar izű, amit alkoholos melegség jár át. A palack impozáns, a minőség kombinát. 79-81 pont (1600 Ft)

A Vina Belje közel a magyar határhoz készít borokat. A Drávaszög-Baranya vidék korábban a Pécs-Villány tengelyhez tartozott, az önálló borvidék jelenleg egy 1200 hektáros, 21km hosszú és 3km széles, jól behatárolható löszfennsík. A Belje szőleje 600 hektárról, de teljes egészében kézi szürettel kerül le (úgy tűnik, ott még lehet zöldmunkásokat összefogdosni). Az ültetvények 80%-a graševina, vagyis a koncepció erre épül, hisznek a fajtában. 1526-ra nyúlik vissza a pince története, először a törökök vették lajstromba, majd 2011-ben egy milliárdos felújításon esett át, a pince és csatlakozó épületek mérete jelenleg 10 ezer nm (egy hektár!).

Vina Belje Graševina 2013 (Baranja) – Tipikusan magyar stílus, simán benézném akár egy villányi olaszrizlingnek is. Csonthéjasok, barack, alma. A kortyban fickós savak, citrikusság. Egyszerű, korrekt és tiszta ivóbor még éppen 2000 Ft alatti árral. 82-84 pont

Vina Belje Graševina 2012 (Baranja) – Érett, enyhén seprős tónusú, almás illat. A korty kissé lelágyult, krémes, érett-túlérett fehér húsú gyümölcsökkel. Lédús körtére asszociálok, lecsengése alkoholban is gazdag. 80-82 pont, hasonló áron (1900 Ft.)

Utolsóként az Erdődi Borvidékről Antunovič-ék borait kóstoltuk, akik az előzőekhez képest piciny, hét hektáros pince, a talaj itt is főleg löszös.

Vinarija Antunovič Graševina 2013 (Erdut) – Gyógyszeres-kamillás illathoz tértünk vissza nyári almával, ásványosan és visszafogottan. A korty telt és kedvesen gyümölcsös, de a rizlinghez méltó szikárság megvan benne. Van tartása, tetszik, főleg 2000 Ft-ért. 82-84 pont

Vinarija Antunovič Graševina Premium 2010 (Erdut) – Visszaugrottunk az éveket illetően (náluk sem volt rózsás a 2010, de nem annyira katasztrofális, mint itthon). Foszfor, patronos puska, tűzkő, méz és jód. Komplex, izgalmas. A korty egyértelműen félszáraz, nagyon emlékeztet Tornaiék Top Selection tételeire: ásványos-krémes-mézes, kis vegetalitással. 83-85 pont, de ez már 3500 Ft.

A sétáló kóstolón aztán ráraboltam két bónuszra:

Vina Belje „Goldberg” Graševina 2012 – ez a válogatás a csúcs-olasz a pincénél. Vastag, puha, körtésen gyümölcsös-ásványos, rétegzett. A többszöri szüretnek köszönhetően remek a gerince, hosszú a lecsengése, 89-91 pont.

A paletta másik vége az alap-alap Vina Belje 2013, ami nagyon almás, citrikus és egyszerű „fröccsbor”, tiszta és olcsó. Ilyenre is szükség van.

Ezen felül nem nagyon jegyzeteltem, de a Guden Kisbirtok Vitéz 2013-asa, Jásdi Siralomvágója, a 2HA 2010-ese emlékezetes maradt. Szóval kié is az olaszrizling? A Kárpát-medencéé, a miénk. Becsülendő és nem lebecsülendő, sokarcú fajta, ami saját fajtajegyeivel, de a terroirt is szépen közvetítve minden magyar borissza torkának gyakori vendége (vagy az kellene, hogy legyen).

Minden vélemény számít!