• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Schramsberg Reserve 1999

2011-10-07 ● Kántor Endre

Ünnepeltünk, kerek évszám volt, ehhez olyan palackot kellett nyitni, amely méltó az eseményhez. A Schramsberg már ott figyelt a borhűtőben pár éve. Ki kellett nyitni.

Kalifornia (tán Amerikáé is) első számú pezsgőpincészetéről van szó, egy kedves barát még az esküvőnkre hozta ajándékul, de már akkor sem igazán akart megválni tőle, alig bírtam kitépni a kezéből. Azt mondta, becsüljem meg. Hát megbecsültem. Betettem a hűtő mélyére, és ott aludt addig, amíg el nem érkezett a megfelelő pillanat.

A Schramsberg Reserve 1999, ahogy a neve is mutatja, évjáratos pezsgő, 73% pinot noir és 27% chardonnay teszi ki a házasítást, melyet Mendocino, Napa, Monterey, Sonoma és Marin vidékeiről szüretelnek. Éppen 13%-os az alkohol, az öt éves hordós érlelést és palackérlelést, és a friss, ropogós savakat jól ellensúlyozza a direkt hagyott kis maradék cukor. Összesen vagy 9 ezer palack készült ebből a blanc de noirs-ból (azaz kékszőlőből készített fehér pezsgőből).

Kibontva azonnal érezni, hogy az idő meg sem kottyant neki, frissesség citrusok és igen, pirosbogyósok is érződnek illatban, csakúgy, mint a hordóérlelés enyhe füstje és vaníliája. Ízben az alapbor egy részének hat hónapos seprőn tartása azonnal átüt, itt már észrevehető a chardonnay hozta krémesség. Édes, süteményes, élesztős jegyek is előbújnak. Kimondottan hosszú a szájban, a Wine Enthusiast 90 pontot adott neki, és mivel ajándék volt, kénytelen vagyok ár nélkül értékelni 5 csillaggal. Kár, hogy csak egy palack volt belőle. (Remélem Ignác, ezt olvasod?)

Címkék: 1999, 5 csillag, blanc de noirs, Egyesült Államok, Kalifornia, Napa, pezsgő, pinot noir, Schramsberg, sonoma

← Annál is több bor ezer alatt A móri három ?CS? →

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Boston, teadélután, bab és homár
Loading
00:00 / 00:37:17
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Boston, teadélután, bab és homár

    Boston, teadélután, bab és homár

    Apr 9, 2026 • 00:37:17

    Milyen és mennyi teát öntöttek a bostoni kikötő vizébe, több, mint 250 évvel ezelőtt? És hogy lett a homárból drága étel, amikor régen még a szegények eledele volt és annyi volt belőle, hogy a földekre is hordták tápnak?

  • Fermentáljunk, a testünk meghálálja!

    Fermentáljunk, a testünk meghálálja!

    Apr 3, 2026 • 00:36:07

    Egyszerűen fogalmaza: vannak a bélrendszerünkben rossz baktériumok, meg vannak jók. A fermentált élelmiszerekkel a jókat hozzuk előnybe, ráadásul finomat is eszünk – mondja B. Király Györgyi.

  • Clovis Taittinger: a pillanat varázsa

    Clovis Taittinger: a pillanat varázsa

    Apr 1, 2026 • 00:10:21

    Ha egy korty champagne segít egy pillanatra, vagy akár pár percre elutazni, eltávolódni a világ zajától és magunkra, családunkra, szeretteinkre, barátainkra figyelni, akkor már megérte – mondja az ikonikus pezsgőpincészet vezetője.

  • Akiről steak is van elnevezve: Frész Ferenc

    Akiről steak is van elnevezve: Frész Ferenc

    Mar 23, 2026 • 00:39:54

    Frész Ferenc imád főzni, erős igénybevételt jelentő munkája mellett ez kapcsolja ki. Komoly motivációt jelentenek a lányai is, akiknek gluténmentes ételeket készít. 

  • Business English tanárból borakadémikus - Sue Tolson

    Business English tanárból borakadémikus - Sue Tolson

    Mar 11, 2026 • 00:33:51

    Sue Tolson a kilencvenes évek végén érkezett magyarországra, üzleti angolt tanítani. Aztán elment egy bortanfolyamra, most pedig éppen a Master of Wine cím megszerzésén munkálkodik.

  • Az erdő mindent tud - Bózsó Gyula

    Az erdő mindent tud - Bózsó Gyula

    Mar 4, 2026 • 00:34:26

    Máshogy látja a világot, aki megértette, hogy az erdő mit tud adni. Ehető és iható superfoodok hevernek előttünk, csak ismerni kell őket. Bózsó Gyulával beszélgettünk.

  • Karnevál, Velence, Napóleon

    Karnevál, Velence, Napóleon

    Feb 25, 2026 • 00:37:51

    Il Carnevale di Venezia: ősi hagyományokra épülő ünnep, amely fénykorát a 18. században élte, majd jött Napoleon. Katona Csaba történésszel beszélgettünk a karneválról, velencei szokásokról, ételekről és italokról.

  • Ha február, akkor furmint: Kézdy Dániel

    Ha február, akkor furmint: Kézdy Dániel

    Feb 19, 2026 • 00:34:54

    A Furmint február mára a legismertebb hazai fajtakóstoló lett, és idén már a 16. alkalommal rendezik meg. Pedig nem volt evidens, hogy megtalálja a helyét egy fajtára kihegyezett esemény.

  • Hogy kerül fűszer a kávéba?

    Hogy kerül fűszer a kávéba?

    Feb 11, 2026 • 00:33:29

    Lényegében új italkategória jön létre, amikor a My Spicy Cup kávéfűszereivel készítünk italt: az így készített meleg vagy hideg latték, americanók, espressók egy új dimenziót hoznak be, csak nyitottnak kell lenni rá. Halmai Judittal beszélgettünk.

  • Bölcsészből lett csokimester - Bretz Bernadett

    Bölcsészből lett csokimester - Bretz Bernadett

    Feb 4, 2026 • 00:33:55

    Bretz Bernadett bölcsésznek tanult, mégis csokimester lett. Egy véletlen találkozás hozta össze a kakaóbabbal és csokoládékészítéssel, egy külföldi út mindent megváltoztatott.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!