500 ládánál némileg még többet is vittek el azok a tolvajok, akik a londoni Dartford Tunnel mellett fosztottak ki egy teherautót, írta a Drinks Business.
Volt egyszer egy Gizella birtoktúra augusztusban, sok extrával körítve. Az egyik ilyen extráról úgy terveztem, hogy ősszel számolok be, amikor a nap már kicsit hegyesebb szögben néz le a borisszákra, és amikor szívesebben ülünk be egy étterembe csak a gasztronómia kedvéért. Beszámoló látogatásomról az Andrássy Rezidencián, a degusztációs menühöz örömzenél a Gizella Pince.
Nagy bor, nagy melegben, ellentmondásos, de tökéletesen elfeledtette a körülöttem lévő világot, a kánikulával együtt.
Jó látni, hogy két fiatal borásztehetség az öreg Tokajban olyan borokat tud készíteni, amelyeken már egyértelműen érezhető a kezük nyoma. Van stílusuk, ezt nem lehet túlmisztifikálni: kiváló területeken dolgoznak, hagyományos fajtákkal és a kitartás úgy tűnik, egyre jobb eredményeket hoz.
Nagyméretű plasztikázásba kezdett a Tokaj Kerház: szeretnék eltűntetni az avittas, dohos konotációkat és frissnek, fiatalosnak, minőséginek mutatkozni. A ráncfelvarrás részeként rendeztek egy muzeális aszúkóstolót, amit lehetetlen volt kihagyni: a legfiatalbb bor 1988-as, a legidősebb 1940-es volt.
A Nyitányon nyílt alkalom (muhaha) végigcsócsálni mindazon aszút, melyet a röneszánsz tagjai olyannak találtak 2007-ből, hogy érdemes. Ez nagyon tetszett.
Tanulságokkal szolgált az idei rendes éves tokaji borbemutató, amit idén a Vajdahunyad várában rendeztek meg. A 2007-es aszúk megosztók voltak számomra, az évjárat bemutatót követően azonban Samuel Tinon műhelyében sikerült az évet összehasonlítani a korábbiakkal.
Lenkey Géza tíz hektáron gazdálkodik tizenegy éve, igazi családi jellegű pincét vezet: a cél nem a tömegtermelés, inkább az egyedi arculatú, érdekes, kis tételek megalkotása, ha ez nem is kecsegtet akkora anyagi haszonnal. A borissza világban csak három-négy éve figyelünk rá jobban oda. És jól is tesszük.
Folytatjuk év végi összefoglaló merengéseinket idén nyalt borainkról. Ismert a Disznókő egyenes íve, az új tokaji paradigma meghonosításában játszott avantgarde-szerepe, némely borainak nagysága. Most mégis egy fura, határozott, merőben szubjektív hiányérzetünkről szeretnénk szólni pár szót. A Hétszőlő intenzív színei mellett beszámolunk a hagyományos iskola képviselőinek fényeiről és árnyairól is.
Így év vége felé sodródva-robogva összefoglaljuk néhány idei méznyalásunk tanulságait, kedvcsinálni leginkább. Három részes kis dolgozatunkban fehérileg az Alanát, a Patríciust, a Hétszőlőt és a Disznókőt (követ?), vörösileg némely 2003-4-es magyar küvét és Malatinszkyt ajánljuk a nyájas méznyalók figyelmébe. Első rész.
Legutóbbi hozzászólások