Báta szebb napokat látott, eldugott kis település a Sárközben. Zsákfalu, mely elé a nagybetűs élet forgalomirányítója zsákutcatáblát helyezett ki. Ennek ellenére vannak páran, akik régi fényében szeretnék látni a települést – hisz egykor gazdag halászfalu volt, virágzó borkultúrával, melyről tanúskodnak a régi pincék –, és az adottságokat kihasználva megmutatják, mire képes. Bősz Adrián ilyen.
A nagyfiam születésnapját ünnepeltük, ragyogott a négy gyertya a tortán, ragyogott a gyermek szeme. Olyan bort kellett nyitni, amely méltó az alkalomhoz. A hatos Áldás bikavér az volt.
A szekszárdi szüreti napok idén is a legjobb hangulatban telt, bár az eső ezt szerette volna megakadályozni. Nem sikerült. A felvonulás alatt épp nem esett, amikor meg igen, a sátrak fedezéket adtak.
Végignyaltunk pártucat szekszárdi bort, mikor a borvidék Pesten járt bemutatózni. Hülyeség, de sokat számít az újonnan elkészült M6-os Szekszárdnak, így kb. másfél óra alatt vígan oda lehet döcögni, és eltölteni egy jó hétvégét.
Ritkán fordul elő, hogy ennyi szekszárdi bort lehetne kóstolni a fővárosban. Az ellustult fogyasztói elitnek csak annyit kell tennie, hogy elvonszolja tespedt potrohát a Budapest Szíve program által környezetében megújult Károlyi Palotába, ahol semmi más dolga nincs, minthogy kifizesse a több, mint méltányos belépőt, tartsa a mellékelt poharát, és figyeljen a megjelent borászok valamelyikére.
Rubinszínű, kinyíló gyümölcsillatú (fekete ribiszke, cseresznye, csoki), sűrű szövetű, tüzes, jó balanszú panacea.
Na nem a török, csak Eger Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián. A borászok kard helyett palackokkal felszerelve, mi pedig (Kántorbandival kiegészülve), duóban vágtunk neki a körnek.
Az előző évekhez hasonlóan idén is megrendezésre kerül az Egri Borok Gálája február közepén, Az Egri Borvidékért Alapítvány által életre hívott rendezvény két szempontból nagyon jó: 1) ennyi egri borásszal találkozni egyszerre máskor alig van lehetőség, és 2) ennyi egri bort kóstolni egyszerre máskor alig van lehetőség. Ha ez nem elég, külön bikavér asztal lesz, [...]
Elénk penderedett néhány Heimann, lefirkantottuk impresszióinkat, a sajnos TCA-s syrah-t kivéve. Mert a borok jók, van stílusa a Heimann-műhelynek, ahogy mindig is volt és nemigen emlékszünk igazán rosszul megfogalmazott Heimann-tételre sem. Örvendeztünk már a Borravalón, a Figyelő Borpultjára támaszkodva és a Borigo magazinban is azon, hogy a szekszárdi borpolgárok végre összeálltak, megindult a tényleges közösségi [...]
Jó kis Bikavér tesztet dobott össze a WSET Nemzetközi Borakedémia, szép, tizenegy tételt számláló sorral. Kicsit egri túlsúlyos volt, hét palackkal, ennek ellenére objektív ítéletre adott esélyt. Már amennyiben lehetne objektíven ítélni a Bikavért. De nem lehet, mert semmi egység nincs, még borvidéki szinten sem. Mi akkor a Bikavér, kérdjük mi? Szóval van nekünk egy [...]
Legutóbbi hozzászólások