2011 áprilisában a Semmelweis Egyetem másodszor rendezte meg saját borversenyét. Kántorbandival én is meghívást kaptam a zsűribe, ő könnyebb vöröseket elemzett, én komoly fehérekkel küzdöttem.
Megvannak a Borfesztivál Bora választás eredményei. Ezek azok a borok, melyeket a borfesztiválra látogatók szavaztak meg. Itt van hát, hogy a lakosság hogyan döntött.
A Vinagora a legnagyobb, hazánk által rendezett nemzetközi borverseny, mely magát szerényen Közép-Európa Bor-iránytűjének nevezi, kissé esetlen magyarsággal.
Hagyományteremtő céllal hirdette meg 2010 áprilisában az első országos bormustráját a Semmelweis Egyetem, ennek keretében kiválasztották az oktatási intézmény borait. A borversennyel az egyetem a tehetséges, minőség iránt elkötelezett fiatal magyar borászoknak kívánt megjelenési, megmérettetési lehetőséget biztosítani.
Már negyedik alkalommal rendezték meg a Pusztai Bioborversenyt, melyen részt venni egyet jelent a felismeréssel: a bioborok évről-évre jobbak. Sőt, simán össze lehet ereszteni őket a nem-bio mezőnnyel, megállják a helyüket.
Rengeteg érmet hoztak el a nagy versenyekről magyar borok. A borok olimpiájának is nevezett bordeaux-i Challenge International du Vin-en taroltak a pincék, akik közül a legsikeresebb az egri Demeter pince lett, de a szekszárdiak sem maradtak alul. Közben Dúzsiék a cannes-i roséversenyen nyerték szét magukat.
A XXXI. Országos Borverseny díjkiosztó ünnepségére a Budapesti Nemzetközi Bor és Pezsgőfesztivál nyitónapján került sor. A borverseny fővédnöke Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter személyesen adta át a Legeredményesebb Pincészet vándordíját és az FVM különdíját Kemendy Lászlónak, a Törley Pezsgőpincészet Kft. szakmai ügyvezetőjének.
A Decanter World Wine Awards 2009-es versenyének magyar eredményeit elnézve is láthatjuk, hogy tartjuk magunkat szépen az olyan versenyeken is, amely azért kicsit versenyebbek a többinél. Ami nekünk most elsőre szemet szúrt, hogy sok az olyan érmezett bor, amely: 1) vagy tokaj 2) vagy nagyon jól árazott.
Stevie Kraft kollégám remek londoni dolgozatához szeretnék hozzáfűzni egy-két megjegyzést. Az első Concours Mondial tanulmányozgatása kapcsán volt szerencsém bepillantást nyerhetni a hetvenes évek elejének borvilágába, amit tanult kollégám nagyon helyesen a bor forradalma előtti pillanatnak nevezett. Ezután következik be ugyanis az a paradigmaváltás, ami új technológiák és nézőpontok, egy új tudás bázisán (ami a talajvizsgálattól [...]
Izgalmas versenyen vett részt a Borravaló a minap Pécsett, melynek tétje nem volt kicsi: összeállítani a Pannon Borrégió 25 legjobb borát. A versenyt a Pannon Borrégió, a Pécsi Tudományegyetem, a Pécs/Sopianae Örökség Kht, a Szekszárd Borvidék Kht és a Pécsi Borozó bormagazin szervezte. A legjobbak közé 11 szekszárdi, 5 villányi, 4 pécsi, 3 balatonboglári és [...]
Legutóbbi hozzászólások