Újra és újra lenyűgöz a tokaji furmint

A furmintnak ott a helye a világ legdrágább borai között, jelentette ki Christopher Burr Master of Wine.

Christopher Burr Master of Wine, a Christie’ s aukciós ház borrészlegének korábbi igazgatója Budapesten, a Hotel Kempinskiben tartott Sauska-borbemutatóján hangzott el, hogy a furmintnak ott a helye a világ legdrágább borai között. A szakember szerint a legjobb villányi és tokaji borok felvehetik a versenyt a legelismertebb nemzetközi márkákkal.

Burr1

Christopher Burr azért érkezett Magyarországra, hogy a tokaji és a villányi borvidékről tanuljon, és bemutassa a két évvel ezelőtt a londoni Decanter World Wine Awards nagy aranydíját elnyert Sauska Cuvée 5 új, 2011-es évjáratát. Az új bort jobbnak és elegánsabbnak tartotta a korábbi évjáratnál, mint mondta, „nagyon meglepődnék, ha nem produkálna jobb eladásokat”.

A szakember azt is elmondta, míg Villányhoz hasonló borvidék akár ötven másik is akad a világon, a tokajihoz hasonló adottságú területből legfeljebb 2-3 másik van. Bár vörösborokat értékelni hívták, meglepő módon elsősorban a száraz tokaji furmintokért lelkesedett. Elmondása szerint a furmintban megvan az a potenciál, hogy felvegye a versenyt a világ legértékesebb burgundiai chardonnay-ival és Rajna-menti rizlingjeivel is.

Burr az elmúlt napokban száz eurós Chablis-kat is összekóstolt a Sauska Pincészet dűlőszelektált furmintjaival és tokaji házasításaival, és mint mondta, minőségben, eleganciában nem volt köztük mérhető különbség. Az operarajongó Burr szerint bár nehéz összehasonlítani Bach-ot, Brahms-ot vagy Lisztet, csak a legnagyobb fehér borokhoz hasonlítható a furmint, igaz, azt hozzátette, hogy nem kell félni a házasításoktól, egy kis hárslevelűvel vagy sárgamuskotállyal készített cuvée akár még elegánsabb és fogyasztóbarátabb is lehet, mint a fajtaszelektált furmint.

Minden vélemény számít!