Valenciai kis boros izék

Két hónapja jött meg a hadba hívó parancs Stevie Kraftnak, hogy mennie kell, mert a nemzetközi borminősító közösség nem lehet meg nélküle. Ezt Kraft eleinte egy kicsit furcsállotta, de aztán megszokta a gondolatot, hogy borbíra lesz a Concours Mondial-on. A jó hír az volt, hogy Dr Nemtudomka is ott lesz, így Kraft biztos támaszra számíthatott a rá szakadó óriási felelősség feldolgozásában, meg a felelősségvállalást követő levezető tapasozásban-sörözésben, lévén az esemény helyszíne Valencia.

A versenyt Brüsszelből indította családi vállalkozásban Louis Havaux boríró, 1994-ben. 2006-ig a helyszín végig a belga (sör)főváros volt, azóta viszont megjárták Lisszabont, Maastrichtot és Bordeaux-t is, jövőre Szicíliában küzdenek majd az elemekkel. Nehéz kenyér ez. Mondjuk, télleg tudni kell kóstolnyi. Dr Nemtudomkának annyi év után itt esett le a tantusz, szatorija volt a vörösborokat illetően. A szimpi bordói borászbácsi, Alain Vironneau elnökölte zsüri egymás után kóstolt karcsú-laza, eszement módon baromi vastag és az arany középúton mozgó, kiegyensúlyozott vörösborsort, Dr Nemtudomka végre megértette, milyen is a szép, igazi vörösbor.

Well, hát olyan biztos nem, mint amilyenek a baromi vastag sorozat tételei voltak. Tanítóborai voltak ezek annak, hogyan nem szabad vörösborni: hihetetlen alkohol, őrült extrakt, elviselhetetlen tannin, minden sok, vadság és túlzás. Egyforma borok, mit borok, ezek nem borok, hanem likőrök és/vagy szörpök, az ember fogai csörömpölve és megfeketedve landoltak a pohárban, abszolúte nem túlzás, hogy a bor szétszedte a szájat.

Nos, a Domaine Boyar, a Todoroff, a Blueridge és a Merul stílusa ez, azaz bolgár borászatok űzik ezt a legrosszabb újvilági stílust. Eme technológiai stíl és a karcsúbb, 84 pont körül vibráló alentejo-i borok között íveltek Haut-Medoc és Lalande-de-Pomerol borai, igazolva a tételt: „A nagy francia borok a legjobbak a világon, nincs mese, ezzel nem lehet mit kezdeni… ha valaki bizonyítani akarja, hogy ő jó, a francia chateau-k boraival méri össze magát és kihozza magát győztesnek, de hiába. Ha ezer évig igyekeznek, akkor sem lesznek olyan jók, mint a nagy francia borok.” (Konyári János, Borigo No 27.) Ilyen pl a Chateau Verdignan, Haut-Medoc 2004, 89 pont, vagy dr Nyeznájka kedvence, a L’Ambroisie du Chateau la Croix des Moines 2006, Lalande-de-Pomerol, 92 pt, a WS 88-ra adta, 31,60 €, harmonikus és úgy intenzív minden dimenziójában, hogy nem műbor.

Vironneau úr különben már a verseny elején figyelmeztette Nemtudomkáékat, hogy a végén ne széledjenek el, mert meglepit tartogat a számukra. És a tanulságos három napos tasting session végén büszkén elővarázsolt egy na mit? Egy tokajit, egy hatputtonyos ’98-as Majorost! A gyönyörűen összeérett, komplex, elképesztő illatcsokrot nyújtó bort mindenki döbbent elismeréssel szuszmákolta, a bordói borász bácsinak ez volt a borok bora, mindennek a teteje, ezt dr Nemtudomka jóleső érzéssel nyugtázta és hanyag büszkeséggel forgatta poharát, finoman érzékeltetve, hogy tya ja, nálunk ilyen borok vannak, érted, wazze.

Na de mire való egy ilyen verseny? Ne tessék a dolgot túlságosan romantikusan nézni: miképp az olimpia, ez is kőkemény marketingeszköz. Na persze éljen a Citius-Altius-Fortius, de ettől függetlenül a borász célja (egy-két kivételtől eltekintve), hogy eladja a borát. Ha a borászatban nincs több száz év marketingmunkája (nézzék meg pl. a Latour-t, vagy a Haut-Brion-t!), akkor bizony a bor több száz vetélytársával együtt kerül a polcra. A vásárlónak meg remek szamárvezető, ha a palack egy rangos borverseny ezüst, arany vagy akár nagyarany érmével van felpántlikázva. Verseny és verseny között persze van különbség, a Rejkjavíki Borkedvelő Bálnavadász Öregfiúk helyi érdekű enduró kóstolófiesztáján érmet nyerni nem egyenlő azzal, amikor valaki a Concours Mondialon nyer egy aranyplecsnit. A lényeg tehát ez: egy vakkóstolón a hiteles bírák kit találnak arra méltónak, hogy éremmel segítsék a bor eladását.

A kóstolás rendszere egyszerű: leül az ember egy ötfős bizottságba: elnök, meg négy tag, aztán elkezdik hordani a borokat. Bezacsizva, in cognito. A kóstolólapon a bor egyes tulajdonságait kell pontozni, az összpontszám maximum 100 pont lehet, 82,5-89-ig ezüst, 89-től 92-ig arany, attól feljebb meg nagyarany a minősítés. Utóbbit azért igencsak ritkán osztják. Össze-vissza 6289 bormintát küldtek be a Concours-ra, 54 országból, 556 borvidékről. Ez – tekintettel arra, hogy kontrollpalackok is kellettek, mert mi van, ha dugós, törik stb… – össze-vissza 24 160 palack bort jelent. Arra már lehet házibulit, kerti sütést, osztálytalálkozót szervezni, hadosztályoknak. A verseny végére 22 kiló dugó és csavarzár gyűlt össze. A bírók 250-en állták a savat, tannint, és maradék cukrot, napi 50 mintát kellett megkóstolniuk. A legitimációt leginkább az adja, hogy a bírálók egyaránt jönnek olyan országokból, amelyek a termelésben, és amelyek a fogyasztásban jeleskednek inkább. A helyzet az, hogy ennyi ember, ennyiféle háttérrel igen kiegyenlített képet ad arról, hogy hol tart a világ borízlése 2009-ben. Nesze neked Robert Parker!

Kraft csapata luxemburgi elnöklet alatt (nem lebecsülni, Európa legnagyobb borfogyasztóiról van szó!), a bécsi agráregyetem borászati tanszékvezetőjéből, egy spanyol étteremtulajdonos és sommelier hölgyből, meg egy francia borújságíróból állt. Volt olyan bizottság, amelyben Wilber Robles Cacares, a perui Piscoszövetség elnöke ült, és volt olyan, amelyben John Salvi, Bordeaux egyik legkeményebb (brit) szakértője. Itt hangoskodott Christian Callec, kinek igen jó Borenciklopédiáját magyarul is olvashatni, ahogy egy másik alapkönyv, Pierre Casamayor is bírált, tán még mintha André Dominét is láttuk volna.

Az egyes kóstolók természetesen időnként nagyon szétlőnek a minősítésben, de arra való az elnök, hogy összehozza a konszenzust. A kóstoló tehát vak, mint a szerencse, az ember persze próbálja kideríteni, hogy mi a fene lehet az adott bor. Ez vagy sikerül, vagy nem, vannak ám nagy meglepetések! Főleg akkor, amikor a bizottság egyes tagjai győzik meg egymást olykor odvas nagy tévedésekről. Így nézett Kraft-team például egy tucat Douro-völgyi portugál csodát szupertoszkánnak, vagy egy adag ingadozó minőségű könnyed La Mancha-i fehéret közép-európai próbálkozásnak. A legmagasabb pontot, 94-et Kraft a La Pampa pince 2006-os Cabernet Sauvignon-jának adta.

Császkáltunk a La Ciudad de las Artes y las Ciencias-ban, kicsit túl bonyolult gondolatok ezek, gondolta Dr Nemtudomka a modern épületeket nézve, kicsit fogóval vannak előhúzva, miközben nem kecsesek. Ekkor belebotlottak egy nénibe, aki orchatá-t árult. Kóstoljuk meg, javasolta a dottore óvatlanul. (Horchata or orxata is the name for several kinds of vegetable beverages, made of ground almonds, sesame seeds, rice, barley or tigernuts (chufas). Originally from Valencia, the idea of making horchata from tigernuts comes from the period of Muslim presence in Valencia, from the 8th to 13th century).

Az alábbiakban az orchata borleírása Stevie Kraft ill Dr Zsönöszepa által. Kraft: Teljesen matt, szinte tejszerű, az orrban elsősorban lisztes, élesztős, földes jegyek érezhetőek. Sava alig van, a maradék cukor, amely legalább 60 g/l, sokkal erősebbnek érződik. A textúra krémes, nagy a test, alkoholtartalom nem érezhető. Az ízjegyek: leginkább lisztes-mandulás-poros-földes. Hosszan eltart az utóíz, elsősorban geil édesség érezhető. Prof Oscuro: Ilyen lehet, amikor az ember valamilyen oknál fogva orálisan kénytelen kielégíteni egy olyan tevét, mely előzőleg lisztet szállított egy la mancha-i szélmalomból valahová a poros Mezetán. Mondjuk, egy teve-inszeminátor, amint visszafele sül el. E képnek úgy a folyadék állaga és színei, mint ízei megfelelnek, hozzátéve, hogy semmilyen aroma és zamat nem díszíti a sajátos ízképet.

A búcsúvacsin ismét megtapasztalhattuk, hogy az olaszok nagymesterei annak, hogyan kell egy snecit úgy eladni, mintha sziláscet vóna. A búcsúvacsik már a következő Kunkor Mondial jegyében szoktak zajlani, ami jövőre Szicíliában lesz, ezért taljánok adták fel a fogásokat, a borravaló/borigo cluster egyébként vélhetőleg komolyabb expedíciót indít jövőre a szigetre, ahogy a maastrichti versenyt is megfejeltük egy hét Amsterdammal és kellemes, smokey café shopos élményekkel. Na szal a vacsorán egy különben bögyös fekete leány időnkint úgynevezett szicíliai táncokat lejtett az asztalok között, szaxofonkísérettel. Mármost ha a szaxofon autentikus szicíliai népi hangszer, elmegyek teve-inszeminátornak, gondolta dr Nemtudomka. Olyan érzés volt, mintha egy különben bögyös fekete leány balalajkára csárdásozott volna, vagy üstdobra flamencózott, netán okarinára tangózott, esetleg hajókürtre csacsacsázott volna.

Eközben a szicíliai séf nagy dérrel-dúrral konferálta fel a fogásokat, melyekre mellesleg bő fél-háromnegyed órákat kellett várni, ez az igazi slow food, gondolta dr Nemtudomka, szal a fogásoknak mind olyan durva hosszú neve volt, hogy arra számítottál, valami különleges ízű és méretű tálat tesznek eléd. Hogy mondjuk a „Cavatelli pasta with Grillo wine and Pelagic fish in a cream of pine nuts, wild fennel and Scorpion fish” valami izgi látványt is nyújtó csoda lesz, mint amilyeneket kedvenc szemesi Kistücskünkben szoktunk abszolválni, ahol még a busából is jóízű halat képes bűvölni Csapody csodacsapata. Nü, ez a flancos fogás maréknyi sprotnis tésztának bizonyult, se több, se kevesebb nem volt, mint egy maréknyi pasta némi haltörmelékkel. A dr ott is hagyta a fenébe az egészet és inkább felment pompás hiltonbéli szobájába Borges-esszéket olvasni, mely szerzőt nem tudott kinőni második gimnazista kora óta, pedig az nem tegnap vót.

Néhány spanyol borról

Laza workshop keretében kínálták a főbb régiók a tavalyi Concours-on érmet szerzett portékáikat, ezek közül emelünk ki pár reprezentatívnak tűnő, szép tételt. Semmi különös, savatartó albarinnyók Rias Baixasból és olyan 80 pont körül hangicsáló ezmegazok La Manchából, majd rezervált, nobilis, elegáns veresek Navarrából. Az Altos de Inurrieta Reserva 2004 röhejes pirospaprikás ízű, paprikabor, magyaros étkek kitűnő kísérője lenne, még csíp is a szesze, semmi tannin, pontosabban szépen a képbe simuló tannin, nem úgy, mint a bolgár szájtépő szőlőszörpöknél. Hasonló a finom likőrös impressziót keltő Ochoa Crianza Tempranillo 2004: jó savak, finom tanninok, sós effektek, komplex, nem dagadt karakter.

A Senorio de Sarria 2004-es Reserva Especial-ja elegáns és konzervatív, ami alatt olyast értünk, hogy intenzív, de nem magamutogató, elegáns, nem vastag bor kinyíló borsos illatokkal, harmonikus struktúrával. És bizony nem murcit mértek a murciai standnál sem, muhaha, hanem a teljesen portugizis kék gyümölcslétől, a 2008-as monastrelltől (Alceno) a Bodegas Bleda 2007-es, gyümölcsös-vaníliás-konyakmeggyes, de egydimenziós monastrell-merlot küvéjén át az Altos de Luzón 2006-os monastell-cabsauv küvéjéig szép és egyre mélyebb, jobbnál-jobb vörösöket. Az Altos de Luzón 2006 világító, rubinból gránátba hajló színű, színes illatcsokrot az orrodba toló, érett, aszaltgyümölcsös-konyakos, tökéletesen harmonikus nagy bor, 96 pont/12 €. Itt dr Nemtudomka abbahagyta a kóstolást, mint mindig, ha tökéletes borral találkozik és az az érzése támad, hogy voilá, ez az én borom. Mi a fenének folytatni és elrontani, jobbat nem fogok és nem is akarok találni, motyogta Stevie Kraftnak, aki még röpdözött egyik asztaltól a másikig, mint egy telhetetlen méhike.

Magyar eredmények

A kunkoron nem volt kiemelkedő a magyar érmek száma, összesen három díjazott bor lett, ezek közül is egy arany és két ezüst. Talán a legnagyobb meglepetés az ezüstérmes fehérbor lett. Itt a nyár, irány kipróbálni. Persze, mind a háromnak gratulálunk, mert megérdemlik.

Aranyérem

Wunderlich Pinot Noir 2005

Ezüstérem

Bock Magnifico: 2006

Szent István Korona Irsai Olivér 2008

Korábban:

Gerontofil élvezetek, spanyol módra

Bordeaux-i siker

Brüsszeli aranyak

Hozzászólások

  1. mondta

    5. koma 2009-05-06 22:53:13

    Ja, meg egy karton Magnificot is mellé, akkor már. Ezt a Wunderlich pinot-t ismeri valaki? Iszik még valaki Wunderlich bort?

    4. kántorbandi 2009-05-06 11:34:43

    Hát igen, BMI! :D nem felejtettük el, olvasói segítséggel hamarosan új, sokkal jobb formában jelentkezik. Bizony, bizony, egy elfogulatlan vakteszt mit hozhat ki. Érdemes venni most egy kartonnal legalább, megnézni, milyen is.

    3. akov 2009-05-06 09:23:59

    Huha, Szent István Korona? Az Hungarovin, nem kis meglepetés. Egyébként a Korona borok egész jó ár-érték aránnyal bírnak. 800-900Ft egy CabSav vagy Merlot és valami egyszerű vacsorához simán elmegy (ennyiért). Gratula.

    Lehet tudni, hogy hány bort neveztek? Édes bor nem volt?

    2. koma 2009-05-06 08:15:01

    Hű, gondolom ennek az ezüstérmes Irsainak valami igen remek BMI indexe lehet. Egy szinten a Magnificoval, össze kéne kóstolnotok őket.

    1. akov 2009-05-05 11:37:30

    Köszi a jó cikket (megint). A borokról nem írtok többet? Mi tetszett, mi nyert, stb.

    Az orchata margójára, kicsit több tudománnyal. :)

    Szóval az orchata egy tejszerű valami, amit a magyarországon “kártékony gyomnövény”-nek elkönyvelt fűféle un. földi mandula (Cyperus esculentus) gyökerén növő gumókból sajtolnak. Ezeket a gumókat spanyolhonban “chufa”-nak nevezik és rendkívüli népszerűségnek örvend, míg nálunk teljesen ismeretlen (csak gyomként). Az utóbbi időben ilyen-olyan emésztéssegítő őrleményként adják nálunk is (bár ritka és élvezhetetlen).

    Spanyolországban járva mindenkinek ajánlom a beszerzést. A boltokban a Chufa szárítva kapható, pici 0.5-1cm-es átmérőjű világosbarna száraz bogyó. Öntsük ki egy tálba, engedjünk rá hideg vizet. 12-24 óra múlva felpuhul és fogyasztható. Íze mandulás, tejes és édes, hosszú utóízzel. Szerintem marha jó… (az orchata nekem sem annyira jött be, de a gumó tényleg tutti).

    A földimandula állítólag az 1990-es években jelent meg Mo-on, amúgy Észak-Afrikában és Dél-Európában honos szubtrópusi növény.

Minden vélemény számít!