Winelovers pezsgő teszt

A Winelovers – a Pezsgő Június programsorozathoz kapcsolódó – vaktesztjén idén 22 hazai méthode traditionelle, azaz hagyományos champagne-i eljárással készült pezsgő mérettetett meg. A versenyzők közül egy tízfős szakmai zsűri választotta ki a legjobbakat.

Hazánk jelentős hagyományokkal rendelkezik pezsgőkészítés terén. Az utóbbi időben a tradicionális pezsgők egyre gyakrabban jelennek meg a pincészetek kínálatában, és mind több borász készít habzó- és gyöngyöző bort is. A pezsgő a decemberhez, szilveszterhez kötődik, azonban egyre többen gondolják úgy, hogy a meleg nyári napokon legalább olyan jól esik egy pohár buborékos ital, mint a különleges események alkalmával.

legjobb_pezsgok

A Winelovers által szervezett Pezsgő Június célja, hogy a pezsgőkre, habzó- és gyöngyöző borokra irányítsa a figyelmet. Ezzel szeretné megalapozni, megerősíteni a nyári szezont, népszerűsíteni az ital fogyasztását, ismertetve a hazai kínálatot, valamint ízelítőt nyújtva a nemzetközi választékból. Június 11-i Nagykóstolóján a Corinthia Hotel Budapestben pincészeteket, vendéglátóhelyeket, kereskedéseket, szaküzleteket vonultat fel és mutat be. A rendezvény három mesterkurzusán az érdeklődők szakértő segítségével járhatnak körül egy-egy témát, és ismerhetik meg a legkiválóbb pezsgőpincészeteket.

A Pezsgő Június Nagykóstoló előtt összesen 22 hazai, tradicionális champagne-i eljárással készült pezsgő közül választották ki a legjobb fehér és rozé tételeket.

Ezek bizonyultak a legjobb fehér pezsgőknek:
- Taschner Bor- és Pezsgőház Blanc de Blancs Chardonnay brut 2010
- Kreinbacher Birtok Brut Classic
- Francois Pezsgőpincészet President Brut 2013
- Garamvári Szőlőbirtok Blanc Fleur 2008
- Légli Méthode Traditionelle Brut 2013

A fehérek mezőnyében jól szerepelt még Demeter Zoltán Pincészete, a Sauska Tokaj, és a Frittmann Pincészet.

legjobb_roze_pezsgok

Ezek pedig a legjobb rozépezsgőknek:
- Francois Pezsgőpincészet President Rosé Brut 2011
- Taschner Bor- és Pezsgőház Pinot Noir Rosé 2012
- Garamvári Szőlőbirtok Evolution Rosé 2008
- Francois Pezsgőpincészet Pinot Noir Rosé Brut Nature 2012
- Sauska Tokaj Pezsgő Extra Brut Rosé

 

A Pezsgő Június Nagykóstolóról bővebb információkat itt talál.

Minden vélemény számít!