Zene-bora XIV – Somló hangja

Ha a kóstolásban a leggyakrabban használt szisztéma, a 100 pontos bírálati rendszer szerint akarnám minősíteni az első este fellépőit, akkor a Prímástalálkozó nálam 90 körül van, a Ghymest olyan 27 pontra adnám. A megízlelt borok közül kitűnt a furmint: majd’ mindenhol az ő képében jelent meg leggazdagabban a hegy, ő adta a legnagyobb borokat.

A Somló-hegy csonka kúpjának legmagasabb pontja 432 méter, a hegyen és szoknyáin elterülő 700 hektár körüli termőtáj fő ereje a talajban rejlik. Bazalt és tufa hardverjére miocén agyagmárga, homok és löszvályog szoftverje terül, a kettő együtt a legjobb borjelleg-képző talajt képezi, ilyen minőségű talajt csak Tokajon és Badacsonyban találhatni.A napsütéses órák száma 1950-2000 óra/év, a csapadék 650-700 mm, az évi középhőmérséklet 9,8 C fok.

A hegy lábánál fekvő dobai Erdődy-kastélyban rendeztetett meg a Somló Hangja fesztivál, ahol a bor és a (jórészt Kovács Norbert, Cimbi által szervezett, szédületes színvonalú) összművészeti fiesta egymást próbálta erősíteni. Esetleges és szubjektív beszámolónkban azt próbáljuk összefoglalni, hogy ez mennyire sikerült, megpróbálva szem előtt tartani Fekete Béla intelmét, miszerint „meg kell becsülni minden szőlősgazda tevékenységét még akkor is, ha nem a legkiválóbb terméket tudja előállítani. Nem szabad megsérteni őket erős kritikával. Minden gazda a maga borát tartja a legjobbnak, amin nem szabad csodálkozni. Hatalmas munkája van benne, nap mint nap ezt kóstolja, ennek az ízvilágához szokott hozzá”.

Prímástalálkozó alatt ne valami Száz tagú cigányzenekaros gigagiccset tessék érteni: fiatal hegedűsök, és, ami a vicc, nem-csak-hegedűsök által alkotott combóról van szó. Prímás a szaxofonos is és a szólógitáros is. A Prímástalálkozó tkp egy autentikus zenét játszó ensemble, a szaxi és a gitár abban a kódban marad, amiben a hegedűsök: a színtiszta, nem blues-skálára épülő szólók olyanok voltak, mint szaxin ill gitáron megszólaló hegedűszólók. Akkor mi a ráknak szaxi meg gitár? Azért, mert mégis se nem olyanok voltak, hozták önmaguk karakterét, méghozzá elevenen és dögösen, mint a fene. Főképp Both Miklós, neki volt egy olyan gitárszólója, hogy a frász jött az emberre, kibújt a bőréből, tökön szúrta magát, fejre állt. A virtuóz hangszeresek két gidával léptek föl (muhaha): a mindig mosolygó Herczku Ágival és Korpás Évával, aki nem mindig mosolyog, viszont olyasmi a hangja, mint az édes szamorodni

Öröm volt nézni azt az örömzenét, egy szakaszon vékonyodott el (sztem) az anyag, a Galga-völgyi új stílusú népdaloknál, melyek információszegényebb és hogy úgy mondjuk: slágeresebb blokkot jelentettek, mint a csángó vagy szatmári cuccok. És kicsit kellemetlenül emlékeztetnek a belőlük kinövő nóták rettenetes világára, amelyekben az érzelem érzelgősséggé, a freskó falvédővé vedlik.

Fekete Béla (3,5 hektár az Aranyhegy-dűlőben) világos aranysárga borai közül a 2005-ös furmintot éreztük nagy, egyéniséggel bíró bornak túlérett, fajtajelleges, palackbukétól étvágygerjesztő mézillatával, a mézíz és a jóízű savak összhangjával, végtelen hosszúságával (92 pont, 1700 Ft-os pinceár). A juhfark ménkű sav és ásvány gyógyító oldata, mély, nem robusztus, jó ivású bor, mint a Fekete-borok általában, (84 pont, 2000 ft), a 2004-es hárs kicsit zártabb, savhangsúlyosabb és karcsúbb, hidegebb, mint a többi. A Szent Márton Pincészet, azaz Fehérvári Károly borait (19 hektár) kevésbé éreztük színesnek: a tiszta, de kicsit számunkra egysíkúbb szortimentből kiemelkedik a 2002-es furmint szép ászkolt, szinte diós felhangjaival és palackbukéjával, férfias, édes érintésével, harmonikus struktúrájával.

Nü, Ghymes. Hát szal… Ahhoz képest, hogy büszkén mondogatták: 25 évesek múltunk, mármint a zenekar, nem a pockosodó frontemberek, ahhoz képest a harmadikként megszólaló szerelmes dal effektíve hihetetlenül hamisan szólt, Szarka Gyula elektromos bőgője minimo calculo egy egész hanggal lejjebb döngicsélt, sztem más hangnemben gondolta megszólaltatni a negyedszázados opusz e darabját, a szám második felében jutott tűrhető konszenzusra a többiekkel. De számunkra nem ez jelentette a fő gondot, hanem az egység hiánya. Az eklektika itt nem áll össze úgy, mint a prímásoknál, pláne, mint a Csíknál: a létrejövő küvé sokszor nem kellemes, legalábbis nem a mi ízlésünk szerint való. Posztmodern műparaszti eklektika marad, melynek vannak költői vagy dinamikus pillanatai, de sosem ér fel egy-egy darab a katarzis csúcsára, valami mindig hiányzik, lényegében unalmas a történet egésze, 27 pont.

Úgy véltük, a Fláre beás együttesnek, a világ leghíresebb devecseri cigányzenekarának a felállása tovább nehezen egyszerűsíthető (a legbonyolultabb instrumentum a gitár, ezenkívül ének és percussion: két kanna és fakanalak szólnak), de tévedtünk, mert a csornai Romungrók ugyanezt két taggal valósítják meg, pazarul, 78 pont. Horváth Péter olyan vidám pörgést tesz az egytagú énekszekció alá, hogy hú. A Fláre is dögös néha, nekem kevesebb lírai és több pörgős anyag jobban feküdne, 76 pont. Na és amikor (a mindig feketébe öltöző) Cimbi táncra penderedett a színpadon a „Ha bemegyek a kocsmába…” fölpörgetett, Parno grasztos változatára, férfias, derűs, virtuóz, szédületes legényest rögtönözve, mindjárt kiderült, hol lakik a magyarok (romák, magyaromák) istene. Ezután az örök Bob Dinnyés fakadt fel a színpadon az álmos, forró délutánban, akire még emlékszem az építőtáborból, ahol remek dolgok történtek a lópokróc alatt. Dinnyés Jóska azóta kicsit paradigmát váltott, rájött, milyen jó is magyarnak lenni, régi magyar szövegeket is énekelt, kobzon kísérve magát, Dinnyés Joszif Kobzon, és elkövetett egy aktuálpolbeat számot is, nem kellett volna. Lelkes taps az ajkai nyugdíjas munkásnők asztala felől, 55 pont. A Hot Jazz Band rutinos és profi Bényei kicsit kiszámított, Szili Róbert és főleg Fodor Laci intenzív szólóival, mindig finom, 88 pont.

Kreinbacherék (32 hektár, őrült beruházások, támfal-, terasz és tájépítés, pezsgőpince, vendégházak, nagypályás beruházások) Szent Ilona-kategóriája a második vonalat jelenti, egyéniség nélküli, karcsú-könnyű, gyantás-fás tételek szép gyümölcsökkel. A Nagy Somlói 2007-nél éreztük, hogy nagy somlói: világos aranysárga (lemon) színű, elegánsabb, halkabb fával megtámasztott, virágos-gyümölcsös illatú, telt kortyú, finom faktúrájú bor, igazi, szép somlói, 88 pont, 3000 Ft palackár. Az Öreg Tőkék 2006 kevésbé tűnt komplexnek, a Juhfark 2007 érett, szalmás, édes érintésű-karakterű bor, a Kőkonyha ’06 ugyancsak érett, gyümölcsös-naspolyás, kerek, de karcsú szerkezetű, kiegyensúlyozott tétel.

A Cimbaliband derűs világzene, pontosabban egy modern és boldog Balkán-értelmezés, frontembere, vagyis frontleánya a karizmatikus és cuki bombázó, Szita Eszter, a színpad fókuszában ülő Unger Balázs úgy mozog és mozgat a cimbalom mögött, mint egy rockzenész, a cimbalom Chuck Berryje, nagyon dög Wertetics Szlobodán (tangóharmonika), 90 pont. A csütörtöki 40 fokban alig lézengtek a kecskesajttól az almapálinkán és mangalicacuccokon át a legjobb somlói borokig mindenféle csúcsminőségű holmit kínáló pavilonok között, pénteken aztán egyszer csak megindult a nép, és csak jött és jött és sorba állt, és kialakult az a fesztiválfíling, amit úgy vártunk, és aszontam, hogy győztünk.

Az úgy van, hogy az ember igyekszik pedánsan végigkóstolni azokat a borászokat, akik érdeklik, aztán a végén iszik Györgykovinál egy kis sárga muskotályt és/vagy egy hetes Tornai hársat, meg még egyet. (Tornaiékról, ahol talán a legszínesebb fejlődés játszódik le a palackban, külön posztolunk). Györgykovács Imre és Gyöngyike különösen szeretetreméltó emberek és érteni véljük a kicsiny, hektárnyi műhely stílusát, mely nem az extrém koncentráltságról szól, hanem a harmóniáról: az édi érintésű, telt hetes olasz, a fűszeres-ánizsos-palackbukés furmint, a karcsú, kiegyensúlyozott, (kicsit zárt) hárs, az egyenes ívű tramini vagy a barackos, tökéletes muscat lunel az egyensúly borai.

És akkor felértünk a csúcsra. A Csík Zenekar katartikus élményt adott: egyrészt ők tűntek tán az autentikus népzene a legtisztább forrásának, másrészt a régit tiszta egységbe fogják a mai népzenével, amikor Kispált vagy Quimbyt értelmeznek át döbbenetesen intenzív és szerves módon a saját stílusukra hangszerelve. Íme, a tehetség. Az Ez a vonat elindult, hadd menjen és a Most múlik pontosan megkönnyezteti az embert, és nekünk valamiért a kalocsai-kiskunsági újstílusú blokk zenei anyaga is sokkal hitelesebbnek-erősebbnek tűnt, mint a prímások galgai újstílű anyaga, 100 pont. A csúcson kell abbahagyni, magunk szombaton reggel leléptünk, annál többet, mint amit a Csíktól kaptunk, nem kaphatunk és nem is akarunk. Búcsúzóul durva jégverést kapunk a fekete felhőkből, a szőlőszemek és az autók csomagtartói megsorozva, a jég darabos hóvá összeállva órákig megmarad a pavilonok között, az özönvíz bazaltdarabokat mos az útra. Jövőre folytatás, jég nélkül.

Korábban:

Bulizz a csigazabálókkal, mulass a bazaltnyalókkal

Nyaltuk a bazaltot

Amikor megszólal a bazaltorgona

Hozzászólások

  1. mondta

    3. dr nemtudomka 2009-07-24 01:16:46

    csacsik

    2. gelencsér 2009-07-23 23:48:47

    Györgykovi, mi? Együtt őriztétek a libákat, vagy mi? És ahol nincsenek pontok, azok 27 körül voltak mind, vagy hogy?

    1. koma 2009-07-23 18:33:12

    százpontosban 27 pont?! neszivassál már. 50 (vagy 56) a minimum abban, az alatt kizárjuk a tételt.

Minden vélemény számít!