• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Áts Károly lesz a Tokaj Kereskedőház főborásza

2013-03-27 ● Kántor Endre

Áprilistól Áts Károly, az év borásza csatlakozik főborászként a megújuló Tokaj Kereskedőház Zrt. vezetőségéhez – közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.

A közlemény szerint Az év bortermelője címmel 2012-ben kitüntetett Áts Károly személye garanciát jelent arra, hogy a Tokaj Kereskedőház borainak minősége tovább emelkedjen és olyan borfogyasztókhoz is eljusson, akik az ő eddigi munkája alapján figyeltek fel a tokaji borokra.

Az egykor a Kertészeti Egyetemen diplomázott, 48 éves mádi borász korábban már 6 éven keresztül dolgozott a Tokaj Kereskedőháznál, most a Royal Tokaji Borászati Zrt.-ből tér vissza a kereskedőházhoz.

Áts Károly vezetésével megújul a borászati terület, aminek köszönhetően a társaság a magasabb minőségű borok előállításával újabb piacokon jelenhet meg, javítva ezzel profittermelő képességét, áll a közleményben. A Tokaj Kereskedőház egyik legfontosabb szerepe továbbra is az integrátori feladatok ellátása, azzal a céllal, hogy a tokaj-hegyaljai termelőktől a szőlőtermést felvásárolja – írják.

Márton Péter, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója szerint a nemzeti társaságok megújulásának egyik zászlóshajója a Tokaj Kereskedőház. Az MNV Zrt. elvárásainak megfelelően a társaság a szakértelem cégbe vonzásán és az adminisztratív eszközök fejlesztésén túl a minőség fokozásában, illetve a Tokaji márka presztízsének emelésében is jelentős lépéseket tesz. Ebbe a sorba illeszkedik az is, hogy Áts Károly főborászként csatlakozik a Tokaj Kereskedőházhoz – írják a közleményben.

Kiss István korábbi vezérigazgató – a kereskedőház fennállásának húszéves jubileuma alkalmából tartott budapesti eseményen – elmondta: a kivitel visszaesése miatt tavaly csökkent a cég árbevétele az előző évhez képest, összességében mintegy 16 százalékkal. Tájékoztatása szerint a Tokaj Kereskedőház Zrt. 2012-ben 3,2 milliárd forint nettó árbevételt ért el. Úgy vélte, hogy 2013-ban a tradicionális piacokon ismét nő a kereslet a tokaji borok iránt. Így az árbevétel az év végére elérheti a nettó 3,4 milliárd forintot. (mti)

Címkék: Áts Károly, Tokaj, tokaj kereskedőház, Tokaj Kerház

← Rekordszinten a Cava exportja Megvan a 2014-es foci VB hivatalos bora →

Tetszett? Küldd el másoknak is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista
Loading
00:00 / 38:04
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista

    Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista

    May 9, 2025 • 38:04

    Ercsey Dániel borszakíró, a Pécsi Borozó főszerkesztője igazi borverseny ultramaratonista: nála több nemzetközi és hazai versenyen kevesen vettek részt. Beszélgettünk a versenyek értelméről, magyar borok helyzetéről, bormarketingről.

  • Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Apr 24, 2025 • 38:08

    Az Arany Kaviár Étterem 2025. március 12-én ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját. Harmincöt még gombócból is sok, nemhogy vendéglátásból. Ami az éttermet életben tartotta, nem titok, viszont annál nehezebb pálya: személyes részvétel, odaadás, szenvedély, kitartás.

  • Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Apr 9, 2025 • 40:43

    Étkezések, ételek Sopron város úriszékén, 1775 – ez a címe annak a forrásközlésnek és előtanulmánynak, amit D. Szakács Anita történész jegyez, és amely részletesen bemutatja, milyen ételek és italok voltak terítéken ebben az esztendőben az úriszék tagjainak.

  • Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Apr 2, 2025 • 41:15

    Diplomatának indult, külker végzettséggel, hat nyelvvel, ígéretes külföldi karrierrel. Aztán besodorta az először csak hobbinak induló gasztroblog. A Mautner Zsófi sztori.

  • A vegán pizzaiolo: Preyer György

    A vegán pizzaiolo: Preyer György

    Mar 28, 2025 • 38:41

    Kommunikációs szakember volt, aztán elkezdett pizzasütéssel foglalkozni, mondván, na nehogymár egy pizzát ne tudjon ő maga megsütni… Mára az egyik leginnovatívabb gasztroműhely tulajdonosa.

  • A fogyasztókat és iparági szereplőket bünteti Donald Trump

    A fogyasztókat és iparági szereplőket bünteti Donald Trump

    Mar 19, 2025 • 42:12

    Döbbenetes, 200%-os büntetővámot jelentett be Donald Trump amerikai elnök az EU-ból érkező alkoholos italokra. Az USA az Európai Unio legnagyobb exportpiaca ebben az ágazatban, rengeteg érintett van a borászatoktól, a likőr- és párlatkészítőkön át a sörcégekig. Érintettek a gyartók, a kereskedők, de a sor végen a legnagyobb vesztes a fogyasztó…

  • Ikonikus ételek, melyek fiatalabbak, mint hinnéd!

    Ikonikus ételek, melyek fiatalabbak, mint hinnéd!

    Mar 13, 2025 • 33:11

    Vannak olyan ételek, amelyek világhírnévre tettek szert, és meghatározóak egy ország, vagy népcsoport szempontjából, így aztán nem meglepő, ha sokan azt hiszik, hogy ezek hagyományos, régi receptek. Nos, ez nagyon sokszor nem így van…

  • A prágai temető receptjei

    A prágai temető receptjei

    Mar 5, 2025 • 40:16

    Umberto Eco zseniálisan fordulatos, cselekményben tobzódó 19. századi történelmi regényének főhőse Simone Simonini – a galád hamisítónak és kémnek egyetlen öröme van az életben: az evés. Na, de miket eszik? És ezeket hogyan kell elkészíteni?

  • Nagy Zoltán: Prága úgy elhúzott, hogy csak a féklámpáit látjuk...

    Nagy Zoltán: Prága úgy elhúzott, hogy csak a féklámpáit látjuk...

    Feb 27, 2025 • 40:19

    „Nem mindig a személyes preferenciáinkat követi a piac, de nekünk az a dolgunk, hogy lekövessük a változásokat ” – mondja Nagy Zoltán, a Boutiq’ Bar tulajdonosa. Ezt azonban néha könnyebb mondani, mint csinálni…

  • Volt balatoni séf, angol esküvőkirály - most a berni nagykövetség séfje: Szathmáry Rajmund

    Volt balatoni séf, angol esküvőkirály - most a berni nagykövetség séfje: Szathmáry Rajmund

    Feb 25, 2025 • 42:32

    „A gasztronómia annyira jelen van mindennapjaimban” – monda Szathmáry Rajmund, a barátainak csak Döme, aki már 30 éve dolgozik séfként. Második otthonában, Angliában, 10 évig dolgozott, és ő lett az esküvőkirály, jelenleg a hatodik évét húzza Svájcban, a berni magyar nagykövetség executive séfjeként.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2025 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!