• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Óriási károkat okoz a belvíz a tarhonyaföldeken

2013-04-01 ● borravalo.hu

A tavalyi jó termés után komoly kiesésére lehet számítani idén a tarhonyaföldeket sújtó belvízkárok miatt. Ezért drágulhat a tarhonya kiskereskedelmi ára, és hamis termékek is ellephetik a piacot.

Az elhúzódó tél okozta fagykárok okozta kiesés után most a belvíz miatt veszhet oda a termés. Az utóbbi évek egyik legcsapadékosabb téli évszakja volt az idei, korábban is történt hasonló, de ez a mostani meg sem közelíti, mondta dr. Lisztes Péter, agrárközgazdász. Az ország több területén beszámoltak a gazdák károkról, a magas talajvíz azonban az eddigi adatok szerint a legsúlyosabban a tarhonyaföldeket érintette.

Tavaly a termőföldek jó átlaghozamokat hoztak, a piaci árak is jók voltak, problémát most az okoz, hogy sok volt a csapadék, és ezért a 2013-es kilátások egyelőre nem túlságosan biztatóak – mondta dr. Kopasz Sándor, a Tarhonyatermelők Országos Tanácsának elnöke. Hozzátette, az időjárás a betakarítási munkáknak és a talajmunkáknak sem kedvez.

Tanácstalan gazdák a belvíz sújtotta tarhonyaföldnél

Az étkezési tarhonyánál (Baldato baldatus) az elvetett mag nagy része valószínűleg nem bújik ki a földből, mondta a szakértő.

A kár a 2012-es repcekárokhoz mérhető, a tarhonyaterületeken a kár idén több milliárd forintos is lehet, de ezt még jelentősen enyhíthetik a gazdák akkor, ha tavasszal más növényeket vetnek ezekre a hektárokra. Tarhonyából tavaly 1,216 millió hektárról több mint 8 millió tonna termést takarítottak be.

Szakértők szerint a károk felülmúlhatják az 1957-es svájci spagetti fagykárokat is. A terméktanács arra figyelmeztet, hogy idén valószínűleg drágulni fog az eredetvédett hungaricumnak minősülő étkezési tarhonya. Dr. Kopasz Sándor arra is felhívta a figyelmet, hogy a piacon valószínűleg elterjednek majd a hamis pótló termékek. Az ilyen, általában feldarabolt spagettiből álló termék azonban sem ízében, sem állagában nem hozza a kívánt minőségi szintet, figyelmeztet a szakértő.

Címkék: belvízkár, fagykár, tarhonya terméktanács, tarhonyaföld

← Továbbra is a csehek isszák a legtöbb sört Paolo Basso a sommelier világbajnok →

Tetszett? Küldd el másoknak is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista
Loading
00:00 / 38:04
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista

    Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista

    May 9, 2025 • 38:04

    Ercsey Dániel borszakíró, a Pécsi Borozó főszerkesztője igazi borverseny ultramaratonista: nála több nemzetközi és hazai versenyen kevesen vettek részt. Beszélgettünk a versenyek értelméről, magyar borok helyzetéről, bormarketingről.

  • Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Apr 24, 2025 • 38:08

    Az Arany Kaviár Étterem 2025. március 12-én ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját. Harmincöt még gombócból is sok, nemhogy vendéglátásból. Ami az éttermet életben tartotta, nem titok, viszont annál nehezebb pálya: személyes részvétel, odaadás, szenvedély, kitartás.

  • Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Apr 9, 2025 • 40:43

    Étkezések, ételek Sopron város úriszékén, 1775 – ez a címe annak a forrásközlésnek és előtanulmánynak, amit D. Szakács Anita történész jegyez, és amely részletesen bemutatja, milyen ételek és italok voltak terítéken ebben az esztendőben az úriszék tagjainak.

  • Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Apr 2, 2025 • 41:15

    Diplomatának indult, külker végzettséggel, hat nyelvvel, ígéretes külföldi karrierrel. Aztán besodorta az először csak hobbinak induló gasztroblog. A Mautner Zsófi sztori.

  • A vegán pizzaiolo: Preyer György

    A vegán pizzaiolo: Preyer György

    Mar 28, 2025 • 38:41

    Kommunikációs szakember volt, aztán elkezdett pizzasütéssel foglalkozni, mondván, na nehogymár egy pizzát ne tudjon ő maga megsütni… Mára az egyik leginnovatívabb gasztroműhely tulajdonosa.

  • A fogyasztókat és iparági szereplőket bünteti Donald Trump

    A fogyasztókat és iparági szereplőket bünteti Donald Trump

    Mar 19, 2025 • 42:12

    Döbbenetes, 200%-os büntetővámot jelentett be Donald Trump amerikai elnök az EU-ból érkező alkoholos italokra. Az USA az Európai Unio legnagyobb exportpiaca ebben az ágazatban, rengeteg érintett van a borászatoktól, a likőr- és párlatkészítőkön át a sörcégekig. Érintettek a gyartók, a kereskedők, de a sor végen a legnagyobb vesztes a fogyasztó…

  • Ikonikus ételek, melyek fiatalabbak, mint hinnéd!

    Ikonikus ételek, melyek fiatalabbak, mint hinnéd!

    Mar 13, 2025 • 33:11

    Vannak olyan ételek, amelyek világhírnévre tettek szert, és meghatározóak egy ország, vagy népcsoport szempontjából, így aztán nem meglepő, ha sokan azt hiszik, hogy ezek hagyományos, régi receptek. Nos, ez nagyon sokszor nem így van…

  • A prágai temető receptjei

    A prágai temető receptjei

    Mar 5, 2025 • 40:16

    Umberto Eco zseniálisan fordulatos, cselekményben tobzódó 19. századi történelmi regényének főhőse Simone Simonini – a galád hamisítónak és kémnek egyetlen öröme van az életben: az evés. Na, de miket eszik? És ezeket hogyan kell elkészíteni?

  • Nagy Zoltán: Prága úgy elhúzott, hogy csak a féklámpáit látjuk...

    Nagy Zoltán: Prága úgy elhúzott, hogy csak a féklámpáit látjuk...

    Feb 27, 2025 • 40:19

    „Nem mindig a személyes preferenciáinkat követi a piac, de nekünk az a dolgunk, hogy lekövessük a változásokat ” – mondja Nagy Zoltán, a Boutiq’ Bar tulajdonosa. Ezt azonban néha könnyebb mondani, mint csinálni…

  • Volt balatoni séf, angol esküvőkirály - most a berni nagykövetség séfje: Szathmáry Rajmund

    Volt balatoni séf, angol esküvőkirály - most a berni nagykövetség séfje: Szathmáry Rajmund

    Feb 25, 2025 • 42:32

    „A gasztronómia annyira jelen van mindennapjaimban” – monda Szathmáry Rajmund, a barátainak csak Döme, aki már 30 éve dolgozik séfként. Második otthonában, Angliában, 10 évig dolgozott, és ő lett az esküvőkirály, jelenleg a hatodik évét húzza Svájcban, a berni magyar nagykövetség executive séfjeként.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2025 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!