• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Eleink dúvad boros játékai

2013-05-03 ● Kántor Endre

Az emberiség mindig szadista-mazochista örömét lelte felebarátai vagy saját maga alkohollal folytatott, kimenetelét tekintve banálisan egyértelmű viadalában. Mindenki játszott ivós játékot valamikor útközben a sihederség és a meglett felnőttkor között. Aki nem, az hazudik. Az iszogatós játékok nem az egyetemi kollégiumok fülledt kocsmáinak szüleményei, bár ezek kétségtelenül hozzájárulnak eme kulturális örökségünk megőrzőséhez. Történetük azonban sokkal messzebbre nyúlik vissza.

Az iszogatós játékok valószínűleg onnan datálhatók, hogy az emberiség felfedezte magának az alkoholt (és ezzel, mint tudjuk a civilizációt), vagy nem sokkal későbbről – mondjuk úgy két-három órával. Tény és való, hogy a kollégiumok és egyetemi kocsmák közegében találtak kiváló táptalajt maguknak, és burjánzottak a csavaros és kimeríthetetlen diákfantázia határtalanságában. A lényeg azonban mindig egy és ugyanaz maradt: a végére jól berúgni. Hogy közte mi történik, azt lehet lényegesnek, de lehet akár lényegtelennek is vélni ? attól függ, honnan nézzük.

A Wine Spectator nemrég közölt egy pazar kis történeti összeállítást eleink boros játékairól, melyből sok mindent megtudhatunk magunkról, ember és alkohol találkozásáról. Az egyik, régmúltból ránk maradt olasz játék így ment: a résztvevők annyit ittak, amennyi csak beléjük fért, és meghatározott időközönként szünetet tartottak, hogy kellően sértegetni tudják egymást. Hogy ne legyen minden tét nélkül a dolog, mindenkinél volt egy tőr. Aki túlélte, jót mulatott.

A passatella nevű játék sokkal korábbra, antik időkbe nyúlik vissza, egyik legszínesebb leírását azonban Edmond About 1861-ben megjelent Rome of Today című könyvében találjuk. Tiltott játék, írja About, de Rómában semmi sem engedélyezett, mégis mindent csinálnak. Az író egy tipikus tavernában nézi végig a játék pár fordulóját beszámolója szerint. A játék menete: mindenki bedob pénzt, amelyből bort vesznek, majd kártya, dobókocka, golyók (bocce) vagy egy morro nevű, kő-papír-ollóhoz hasonló játék segítségével eldöntik, ki lesz a főnök (padrone) és a helyettes (sotto-padrone). A padrone a bormester, megfog egy butellát, ad egyet a helyettesnek is, majd egy kis gúnydal kíséretében eldönti, a játékosok közül ki mennyit ihat. Aki nem ihat, annak megalázó feladatokkal kell azt kiérdemelnie, de minden a padronén és helyettesén múlik.

About beszámolójában az egyik játékost állandóan kihagyják, rá a padrone mindig csak annyit mond: Ő nem iszik! Ezt nyilván mindenki más az asztaltársaságból rendkívül viccesnek találja, a kiszemelt áldozat pedig füstölöghet. Nyilván, hisz fizetett ő is, a torka száraz, a többiek pedig rajta nevetnek ? így About. Második, harmadik kör következik, a társaság továbbra is az elsőben kiszemelt urat hecceli. Ez felkiált a padronéra: „Hogy végezzen veled hideg baleset!” Úgy érti, acél vessen véget földi pályafutásának. Erre a padrone replikázik: „Veled azonban száraz baleset végez majd!” És mindenki újfent röhög. About elhagyja a tavernát, később este az opera szünetében azonban egy társalgásban kiderül: a dolognak késelés lett a vége, a szárazon maradt vendég ledöfte a padronét. Nem nagy ügy, nyugtatják About-t a társaságbéliek, ilyesmi előfordulhat bárkivel.

Egy másik beszámoló (Val Prinsep: An Artists Life in Italy in1860) szerint egy férfi nap, mint nap józanul tér haza a kocsmabéli passatella játékból, míg végre felfogja: senki sem kedveli. Így aztán, öngyilkos lesz. A játékot egyébként megörökítették A törvény című 1959-es filmben, de fontos szerepet kap a Történet a szerelemről és késről (Er pi?: storia d’amore e di coltello – 1971) című Adriano Celentano és Claudia Mori filmben is. Az egész film itt tekinthető meg olaszul, a kocsmajátékos jelenet pedig alant:

Hiába, tudtak ezek a rómaiak, meg leszármazottaik is, na. A Távol-keleten sem múlt iszogatás játékok nélkül, egész sor kínai felnőtt mulatságot lelni fel a beszámolókból. Az egyikben mindenki szabadon mozog addig, míg a játékvezető el nem kiálltja magát: szobor! Ekkor mindenki megdermed, aki elhibázza és idő letelte előtt megmozdul, vagy elneveti magát, az iszik. Gondolom mindenkinek nyilvánvaló, hogy az első megmozdulás után az út meredeken lefelé visz?

Egy római korban is fellelhető játék egyik variánsa Kínában is megtalálható. Az ókori Rómában a micare digitis vagyis az ujjak villantása hasonló volt, mint ma a kő-papír-olló vagy az olasz morro, és a korabéli beszámolók szerint a légionisták kedvence a portyázás alatti esti tábortüzek mellett. Ennek és a magyarul snóbli néven elterjedt játéknak elegye volt a kínai játék, melyben mindkét játékos egyszerre felmutatja ujjait és közben bekiabál egy számot, mely szerinte az összes felmutatott ujj összege. A vesztes iszik egy (vagy akár három) pohár bort. Egy 19. századi beszámoló szerint a játék gyors, hangos és hatékony.

A különféle fizikai és szellemi kihívást jelentő vagy szerencsét próbára tevő boros játékok is elterjedtek voltak Kínában, ezek közül a Tou Hu-ban egy régi főzőedényt kellett eltalálni nyílvesszőkkel.

Visszakanyarodva az európai kultúr(?)történethez: már a görögöktől sem volt ismeretlen az ilyesmi, hogy is lehetett volna. A kottabos is a célzásról szólt, több verzióját jegyezték fel történetírók. A lényeg általában az volt, hogy egy kehelyből vagy csészéből addig kellett inni, míg csak az alján maradt, ezzel a maradékkal pedig célba kellett találni, általában egy edénybe, de akadt olyan verzió is, amikor az edényben lévő vízben úszkáló csészékbe kellett betalálni. Aki először elsüllyesztett egy csészét, az nyert.

Ezek után azonban senki sem tekinthet úgy a borra, mint a kultúra csimborasszójára, végtelenül kifinomult, értelmiségi kultúrtartozékra. Az idők során ugyan megmaradt a játékok nemes célja, és a szadista vonulat, szerencsére a gyilkolászás azonban lemorzsolódott. Aztán a bor helyébe lépett az olcsóbb és kevesebb alkohollal bíró sör, mely hosszabb játékidőt eredményezett. Tény, hogy az alkoholizálás és a játék (Homo ludens) is belénk van kódolva genetikailag, a kettő összekapcsolásához pedig isteni szikrára sincs szükség.

A címben szereplő állítás igencsak megkérdőjelezhető…

Biztosan mindeninek megvannak a kedvencei, melyekre párás szemekkel nosztalgiázva gondol vissza. Hadd tegyem közzé az enyémet. Igaz, hogy csak egyszer játszottam, és a neve is a feledés homályába merült, máig emlékszem viszont (bár nem túl tisztán) arra az estére. A játék menete: a résztvevők elképesztő mennyiségű szeszt sorakoztatnak fel maguk előtt, majd ezt megisszák. Aztán valaki kimegy a szobából, a többiek pedig megpróbálják kitalálni, ki az. Mindenki nyertes, ill. senki sem az, (ez megint) nézőpont kérdése. A vesztes azonban biztosan az, akinek takarítania kell utána.

Címkék: ivós játék, játék, kottabos, passatella, történelem, tou hu

← Tokaji borok és bányák? A top 10 borlopás →

Tetszett? Küldd el másoknak is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista
Loading
00:00 / 38:04
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista

    Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista

    May 9, 2025 • 38:04

    Ercsey Dániel borszakíró, a Pécsi Borozó főszerkesztője igazi borverseny ultramaratonista: nála több nemzetközi és hazai versenyen kevesen vettek részt. Beszélgettünk a versenyek értelméről, magyar borok helyzetéről, bormarketingről.

  • Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Apr 24, 2025 • 38:08

    Az Arany Kaviár Étterem 2025. március 12-én ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját. Harmincöt még gombócból is sok, nemhogy vendéglátásból. Ami az éttermet életben tartotta, nem titok, viszont annál nehezebb pálya: személyes részvétel, odaadás, szenvedély, kitartás.

  • Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Apr 9, 2025 • 40:43

    Étkezések, ételek Sopron város úriszékén, 1775 – ez a címe annak a forrásközlésnek és előtanulmánynak, amit D. Szakács Anita történész jegyez, és amely részletesen bemutatja, milyen ételek és italok voltak terítéken ebben az esztendőben az úriszék tagjainak.

  • Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Apr 2, 2025 • 41:15

    Diplomatának indult, külker végzettséggel, hat nyelvvel, ígéretes külföldi karrierrel. Aztán besodorta az először csak hobbinak induló gasztroblog. A Mautner Zsófi sztori.

  • A vegán pizzaiolo: Preyer György

    A vegán pizzaiolo: Preyer György

    Mar 28, 2025 • 38:41

    Kommunikációs szakember volt, aztán elkezdett pizzasütéssel foglalkozni, mondván, na nehogymár egy pizzát ne tudjon ő maga megsütni… Mára az egyik leginnovatívabb gasztroműhely tulajdonosa.

  • A fogyasztókat és iparági szereplőket bünteti Donald Trump

    A fogyasztókat és iparági szereplőket bünteti Donald Trump

    Mar 19, 2025 • 42:12

    Döbbenetes, 200%-os büntetővámot jelentett be Donald Trump amerikai elnök az EU-ból érkező alkoholos italokra. Az USA az Európai Unio legnagyobb exportpiaca ebben az ágazatban, rengeteg érintett van a borászatoktól, a likőr- és párlatkészítőkön át a sörcégekig. Érintettek a gyartók, a kereskedők, de a sor végen a legnagyobb vesztes a fogyasztó…

  • Ikonikus ételek, melyek fiatalabbak, mint hinnéd!

    Ikonikus ételek, melyek fiatalabbak, mint hinnéd!

    Mar 13, 2025 • 33:11

    Vannak olyan ételek, amelyek világhírnévre tettek szert, és meghatározóak egy ország, vagy népcsoport szempontjából, így aztán nem meglepő, ha sokan azt hiszik, hogy ezek hagyományos, régi receptek. Nos, ez nagyon sokszor nem így van…

  • A prágai temető receptjei

    A prágai temető receptjei

    Mar 5, 2025 • 40:16

    Umberto Eco zseniálisan fordulatos, cselekményben tobzódó 19. századi történelmi regényének főhőse Simone Simonini – a galád hamisítónak és kémnek egyetlen öröme van az életben: az evés. Na, de miket eszik? És ezeket hogyan kell elkészíteni?

  • Nagy Zoltán: Prága úgy elhúzott, hogy csak a féklámpáit látjuk...

    Nagy Zoltán: Prága úgy elhúzott, hogy csak a féklámpáit látjuk...

    Feb 27, 2025 • 40:19

    „Nem mindig a személyes preferenciáinkat követi a piac, de nekünk az a dolgunk, hogy lekövessük a változásokat ” – mondja Nagy Zoltán, a Boutiq’ Bar tulajdonosa. Ezt azonban néha könnyebb mondani, mint csinálni…

  • Volt balatoni séf, angol esküvőkirály - most a berni nagykövetség séfje: Szathmáry Rajmund

    Volt balatoni séf, angol esküvőkirály - most a berni nagykövetség séfje: Szathmáry Rajmund

    Feb 25, 2025 • 42:32

    „A gasztronómia annyira jelen van mindennapjaimban” – monda Szathmáry Rajmund, a barátainak csak Döme, aki már 30 éve dolgozik séfként. Második otthonában, Angliában, 10 évig dolgozott, és ő lett az esküvőkirály, jelenleg a hatodik évét húzza Svájcban, a berni magyar nagykövetség executive séfjeként.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2025 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!