Heimannék anno kaptak hideget-meleget azért, mert néhány igen különleges és abszolút tájidegen fajtát telepítettek Szekszárdon. Szerintem jól tették, ezek színesíti a kínálatot, és így el tudják készíteni egyik kedvencemet, a viognier-t.
Az első Heimann Viognier kicsit más filozófiával készült, mint ami most van a poharamban, nekem az is tetszett, bár kétségtelen, hogy a kor hordóhasználati mániája egyeseknél kiverte a biztosítékot. Abban a hordófűszerek elég erőteljesen jelentkeztek, Heimann Ági beavatkozásának köszönhetően azonban ez először szépen háttérbe került, majd teljesen eltűnt.
Nem tudom, mert nincs kellő összehasonlítási alapom, hogy milyen induló lenne ez egy nemzetközi viognier versenyen, de úgy tippelem, lenne helye a mezőnyben. Ha mást nem, hát azt biztos képes megmutatni, hogy egy nem habkönnyű fehér mit tud Szekszárdon. Pedig, lehetett vele kihívás: a Batti keresztnél lévő dűlőből a szőlőt elég érett állapotban, komoly mustfokkal szüretelték, erről árulkodik a 14%-os alkohol is, amely érdekes módon nem otromba, és nem zavaró. Mert van mihez igazodnia: a test, a savak és a némi maradék cukor a négy hetes hideg erjesztésnek köszönhetően bombasztikus aromákkal egészül ki, a citrusok mögé egész sor érett gyümölcs sorakozik fel. A lédús alma-körte vonal mellett barack, trópusi gyümölcsök, édes illatú fehérvirágok, és némi vegetális jegy is felfedezhető. Izgalmas, játékos, de nem egyszerű bor, a csavarzáras palack pedig ne legyen megtévesztő: a felsőbb kategóriás fehérek közé sorolható borról van szó, még akkor is, ha árkategóriában ennek az alján található ? 2390 Ft-ért. Éppen ezért (mivel a 3000-4000 Ft-os külföldi „nagyobb” fehérek kihívója is lehet), nálam ez bőven megér 4 csillagot.
