• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Dobogó sor

2014-10-08 ● Kodela Mia

A Dobogó pincészet 1995 óta működik, Mád környékéről, 5 hektárról szüretelnek. Először kizárólag csak 6 puttonyos aszú készült náluk, majd 2003-ban az első száraz Furmint, valamint késői szüretelésű párja, az édes Mylitta is színre lépett.

Az évek során szépen kialakult a borászat portfóliója, találunk itt mindent, amit csak Tokajtól elvárunk, a száraz birtok Furminttól a dűlős tételen át, az alap édestől a kiemelkedő 6 puttonyos aszúig. Sőt, kicsit még ennél is többet. Ugyan már nem kuriózum, de Zwack Izabelláék voltak az elsők, akik pinot noirral kezdtek foglalkozni Tokajban, hogy aztán a Sauska vagy éppen a Vayi pincészet is kövesse őket ebben, és ahogy hallottam, már Tállyán is készülnek vöröset telepíteni.

A Dobogó nem az a pincészet, amelyik állandóan előtérben szeretne lenni. Nincs hangos reklámhadjárat, nincsenek divatosan kimondhatatlan nevű borok, vagy fura címkék. Van viszont egy régóta jól működő és Magyarországon presztízzsel bíró borászat, kiváló és elegáns borokkal. Igen, működhet ez így is.

A Zwack Izabella Borkereskedése időről időre kóstolót rendez a nála található pincészetek boraiból, ahol természetesen állandó szereplő a Domokos Attila borász által vezetett Dobogó pince. Sokszor kóstolom itt a boraikat ? sőt, azt kell mondanom, hogy állandóan, mert sosem szoktam kihagyni ? ahogy most sem tettem, és ezzel a hatossal gazdagodtam:

Dobogó Pincészet, Furmint 2012 Citrus, fehérhúsú gyümölcsök, barack, fehérvirág, fémes-ásványosság, kis méz. Az alkohol 14%, érződik is, de megvan hozzá a test, hogy helyrebillentse az egyensúlyt. Lehetne élénkebb sav, de összességében nagyon szép birtokbor.

Dobogó Pincészet, Betsek Furmint 2011 Gyógynövény, csalán, kamilla, grapefruit, sósság, határozott ásványos karakter, alma, birskörte, édesfűszer, dió, tealevél, gyanta. Komplex és komoly bor, szép szerkezettel és hosszú lecsengéssel.

Dobogó Pincészet, Pinot Noir 2011 1 évet volt használt francia hordóban. Nagyon halvány málnaszörpös szín és íz, ribizli, földesség, gomba, kis méz, ásvány, füst. Könnyed és tiszta burgundi stílus, jó ivású és kellően komplex is hozzá. Közepes savval és kevés tanninnal örvendezteti meg azokat, akik ezt a stílust kedvelik.

Dobogó Pincészet, Satöbbi Hárslevelű 2011 Reduktív, édes bor. Virág, körte, virágméz, ásvány, papaya. Behízelgő, nem túl komplex, de könnyed és kellemes édes bor. Alacsony savval és alacsony alkohollal vezet át a szárazaktól a pincészet nagyobb volumenű édesei felé.

Dobogó Pincészet, Mylitta 2012 100% Furmint, 1 évet ért hordóban. Sárgabarack, baracklekvár, gyömbér, cassis, virág, pörkölt aromák, mirtusz, só, ásványosság. Komplex, jó egyensúly (111 g/l cukor, 10,1 g/l sav) élénk savszerkezet. Egy sommelier ismerősöm szerint remek választás Rákóczi túrós mellé.

Dobogó Pincészet, 6 puttonyos Aszú 2007 Trópusi és aszalt gyümölcsök, mangó, ananász, barack, ánizs, mandula, cukrozott narancshéj, ásvány, méz, pörkölt dió. 3 évig újhordóban érlelve. 208 g/l cukor, 7,9 g/l sav, 11% alkohol. Nagyon szép aromákkal bíró, jó egyensúlyú, komplex és koncentrált tétel, hosszú lecsengéssel. Elegáns, sűrű, egészen kiváló aszú.

Címkék: 2007, 2011, 2012, 6 puttonyos, aszú, Dobogó, Domokos Attila, furmint, hárslevelű, Mylitta, pinot noir, Tokaj, Zwack Izabella

← Fekete Béla Somlói Aranyhegy Furmint 2007 Két etyeki pinot →

Tetszett? Küldd el másoknak is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista
Loading
00:00 / 38:04
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista

    Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista

    May 9, 2025 • 38:04

    Ercsey Dániel borszakíró, a Pécsi Borozó főszerkesztője igazi borverseny ultramaratonista: nála több nemzetközi és hazai versenyen kevesen vettek részt. Beszélgettünk a versenyek értelméről, magyar borok helyzetéről, bormarketingről.

  • Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Apr 24, 2025 • 38:08

    Az Arany Kaviár Étterem 2025. március 12-én ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját. Harmincöt még gombócból is sok, nemhogy vendéglátásból. Ami az éttermet életben tartotta, nem titok, viszont annál nehezebb pálya: személyes részvétel, odaadás, szenvedély, kitartás.

  • Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Apr 9, 2025 • 40:43

    Étkezések, ételek Sopron város úriszékén, 1775 – ez a címe annak a forrásközlésnek és előtanulmánynak, amit D. Szakács Anita történész jegyez, és amely részletesen bemutatja, milyen ételek és italok voltak terítéken ebben az esztendőben az úriszék tagjainak.

  • Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Apr 2, 2025 • 41:15

    Diplomatának indult, külker végzettséggel, hat nyelvvel, ígéretes külföldi karrierrel. Aztán besodorta az először csak hobbinak induló gasztroblog. A Mautner Zsófi sztori.

  • A vegán pizzaiolo: Preyer György

    A vegán pizzaiolo: Preyer György

    Mar 28, 2025 • 38:41

    Kommunikációs szakember volt, aztán elkezdett pizzasütéssel foglalkozni, mondván, na nehogymár egy pizzát ne tudjon ő maga megsütni… Mára az egyik leginnovatívabb gasztroműhely tulajdonosa.

  • A fogyasztókat és iparági szereplőket bünteti Donald Trump

    A fogyasztókat és iparági szereplőket bünteti Donald Trump

    Mar 19, 2025 • 42:12

    Döbbenetes, 200%-os büntetővámot jelentett be Donald Trump amerikai elnök az EU-ból érkező alkoholos italokra. Az USA az Európai Unio legnagyobb exportpiaca ebben az ágazatban, rengeteg érintett van a borászatoktól, a likőr- és párlatkészítőkön át a sörcégekig. Érintettek a gyartók, a kereskedők, de a sor végen a legnagyobb vesztes a fogyasztó…

  • Ikonikus ételek, melyek fiatalabbak, mint hinnéd!

    Ikonikus ételek, melyek fiatalabbak, mint hinnéd!

    Mar 13, 2025 • 33:11

    Vannak olyan ételek, amelyek világhírnévre tettek szert, és meghatározóak egy ország, vagy népcsoport szempontjából, így aztán nem meglepő, ha sokan azt hiszik, hogy ezek hagyományos, régi receptek. Nos, ez nagyon sokszor nem így van…

  • A prágai temető receptjei

    A prágai temető receptjei

    Mar 5, 2025 • 40:16

    Umberto Eco zseniálisan fordulatos, cselekményben tobzódó 19. századi történelmi regényének főhőse Simone Simonini – a galád hamisítónak és kémnek egyetlen öröme van az életben: az evés. Na, de miket eszik? És ezeket hogyan kell elkészíteni?

  • Nagy Zoltán: Prága úgy elhúzott, hogy csak a féklámpáit látjuk...

    Nagy Zoltán: Prága úgy elhúzott, hogy csak a féklámpáit látjuk...

    Feb 27, 2025 • 40:19

    „Nem mindig a személyes preferenciáinkat követi a piac, de nekünk az a dolgunk, hogy lekövessük a változásokat ” – mondja Nagy Zoltán, a Boutiq’ Bar tulajdonosa. Ezt azonban néha könnyebb mondani, mint csinálni…

  • Volt balatoni séf, angol esküvőkirály - most a berni nagykövetség séfje: Szathmáry Rajmund

    Volt balatoni séf, angol esküvőkirály - most a berni nagykövetség séfje: Szathmáry Rajmund

    Feb 25, 2025 • 42:32

    „A gasztronómia annyira jelen van mindennapjaimban” – monda Szathmáry Rajmund, a barátainak csak Döme, aki már 30 éve dolgozik séfként. Második otthonában, Angliában, 10 évig dolgozott, és ő lett az esküvőkirály, jelenleg a hatodik évét húzza Svájcban, a berni magyar nagykövetség executive séfjeként.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2025 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!