• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Tarjányi kóstoló a VinoPianóban

2015-04-02 ● Kodela Mia

Az egri Tarjányi Gyula szerelemből, szinte véletlenszerűen alapította a pincészetet, nem is nevezi magát borásznak. Ahogy Lőrincz György szokta neki mondani, ő borkészítő.

Noha saját szőlőterületet sem akart, mára 11 hektár birtokosa, emellett fel is vásárol a helyi termelőktől. Az elsők között kezdett habzóbort készíteni, gépészmérnökként ráadásul maga tervezte hozzá a berendezést. A gyöngyözőbor máig az egyik legsikeresebb termék a pincénél.

A család többi tagja is kiveszi a részét a borászat életéből, a lányát, Tarjányi Bettit ? aki a következő generációt jelenti a pince életében – még a Hárslevelűk Éjszakája rendezvényről ismerem, nála kóstoltam azt a 2012-es Hárslevelűt, amit akáchordóban érleltek. Sokan vannak vele úgy, hogy csak a tölgyfát szeretik, de engem mindig is érdekelt, hogy mit adhat hozzá vagy vehet el a borból más fából készült hordó. Ha a különböző pörkölésekkel és készítési módokkal lehet játszani, akkor szerintem a fa fajtájával is. De most nem is ez a lényeg, vissza is térek a Tarjányi családra? Betti tervezi például a palackokra a címkét, és volt szerencsém már az édesanyja által saját kezűleg készített szőlőlekvárt és az azzal töltött bonbont is kóstolni. Meg kell mondanom, mindkettő nagyon-nagyon ízlett.

Érdemes ellátogatni hozzájuk Egerbe, helyben megkóstolni a borokat és egyéb finomságokat, és ne felejtsetek el a minden címkén megjelenő „naplemente néző padra” kiülni, ha már ott vannak.

Tarjányi kóstoló a Vino Pianóban - borravalo.hu

Nemrég a Vino Piano Borbárban tartott meglepetés kóstolón nézhettem meg, hogy mik az aktuális tételei a pincének:

Rubin 2014

Rosé gyöngyöző, 60% Pinot Noir, 40% Merlot házasításával. Illatra kevésbé gyümölcsös, inkább visszafogott, van benne egy mályvacukros, vajas érzet. Édesfűszerek, eper, kis vérnarancs. Az alkohol 12%, van benne 2,8 g/l maradékcukor. Egy kicsit élénkebb szénsav talán jobban állna neki, de tetszik hogy nem harsány.

Brill 2014

Félédes fehér gyöngyöző, 60% Cserszegi Fűszeres, 40% Zenit. Kifejezetten édes, virágos illattal nyit, ízben is ezt hozza, plusz méz, szőlőlé, barack, kis lime frissíti. A savszerkezet jó, 38,5 g/l maradékcukor van benne, az alkohol 9,5%. Tiszta, behízelgő, több és élénkebb szénsavat itt is el tudnék képzelni.

Egri Fehér Classicus Rajnai Rizling 2013

Barátkozom még a gondolattal, hogy fahordóban erjedt és érlelődött ez a rajnai? Édesfűszer, alma, ásványosság, pomelo, kis füst, fémes lecsengés. Illatban édesebb mint ízben, oxidáció érződik benne és cseresség, a fás jegyek előtérben vannak. A sav 7,3 g/l, mégis nagyon érdekes hogy szinte visszafogottnak hat az olajosság és a hordózottság miatt.

Egri Csillag Superior 2013

Hárslevelű, Rajnai Rizling, Chardonnay, Sauvignon Blanc és Cserszegi Fűszeres házasítása. Fehérhúsú gyümölcsök, édesfűszer, kis karamell, fémesség, fás jegyek, vanília, méz, pörkölt magvak. Ebben is van maradékcukor, lágy és behízelgő, egy kis cserességgel. Az egyensúly jó, 13% alkohol, a savérzetet a fa tompítja, jó ivású, gyümölcsös bor, mindenképpen a jobb Egri Csillagok közé tartozik.

Hárslevelű Superior 2013

Na, ezt most pont nem akácba tették, helyette egy része kőrisben, egy része tölgyfában volt. Ananászos, trópusi gyümölcsös illat és íz, ami elég szokatlan de nagyon szerethető, méz, citrus, virágok, barack, mandarin, vanília, kis cseresség. Van benne nagyjából 2 g maradékcukor, olajos textúra, édes karakter, a 14% picit fűti. Az aromák szépek, talán még egy kis lendületesség hiányzik nekem.

Tarjányi kóstoló a Vino Pianóban - borravalo.hu

Egri Bikavér 2011

Kékfrankos, Merlot, Blauburger, Pinot Noir házasítása. Kellemes, gyümölcsös-földes illattal nyit. Ízben pirosbogyósok, karamell, feketecseresznye, meggy, édesfűszerek, idővel kávés jegyek jelennek meg benne, némi vegetalitás. A jól ihatóságra törekedtek, ez meg is van benne, könnyebb a karaktere, sima tannin, lágy savak, 13% az alkohol.

Turán 2012

Úgy néz ki, hogy ez lesz a pince utolsó évjárata ebből a fajtából, úgyhogy Turán rajongók hajrá! Édesfűszeres, kékvirág, kis parfümösség, földes, pörkölt aromák, cukros-fanyar meggylé. 13,5% az alkohol, a tannin kicsit tapadós, közepes sav. Gondolom évjárathatás is a meleg karakter, de ennek ellenére nem nehézkes, elég hosszú lecsengéssel. Szerintem amúgy ne várjunk csodákat a fajtától, de ez korrekt.

Címkék: 2011, 2012, 2013, 2014, bikavér, bor, borbemutató, Eger, Egri Csillag, hárslevelű, Rajnai Rizling, Tarjányi, turán, vino piano

← Orsolya Syrah Rozé 2014 Kreinbacher Brut Classic →

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Nekünk borászoknak, együtt kell megoldást találnunk! - Mokos Péter
Loading
00:00 / 00:40:18
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Nekünk borászoknak, együtt kell megoldást találnunk! - Mokos Péter

    Nekünk borászoknak, együtt kell megoldást találnunk! - Mokos Péter

    May 14, 2026 • 00:40:18

    Mokos Péter beletanult a szakmába, közgazdászból lett borász, valódi startupper énnel áll a szakmához, a fitoplazma és a bormarketing terén is a közösségi fellépésben hisz.

  • Vakon repülő borászatok

    Vakon repülő borászatok

    May 6, 2026 • 00:36:11

    A hazai borágazat szerkezete komoly repedéseket mutat: a termelői, kereskedelmi, fogyasztási oldalon is jelentkeznek gondok, az állami szerepvállalás is több szempontból vet fel kérdéseket.

  • Félig tele a pohár vagy félig üres?

    Félig tele a pohár vagy félig üres?

    Apr 29, 2026 • 00:34:29

    Mi lesz a magyar borágazattal, magyar borral? A kérdés több szempontból is releváns, a gazdasági, környezetei változások sürgős válaszokat igényelnek. Erről beszélgettünk Ercsey Dániellel.

  • A nagy szakácsgeneráció 1. rész - Id. Marchal József és Dobos C. József

    A nagy szakácsgeneráció 1. rész - Id. Marchal József és Dobos C. József

    Apr 24, 2026 • 00:38:10

    Új sorozatunkban a nagy magyarországi szakácsgeneráció tagjairól beszélgetünk: a sorozat első részében a francia születésű, de a magyar konyhára nagy hatást gyakorló Id. Marchal József, és egyik leghíresebb tanítványa, Dobos C. József az alanyaink.

  • Villány, kékfrankos, Jackfall

    Villány, kékfrankos, Jackfall

    Apr 17, 2026 • 00:35:38

    Szép nemzetközi versenyeredmények, izgalmas, könnyed, de tartalmas kékfrankosok és portugieserek: ezt a vonalat viszi ma a Jackfall. A lehetőségek mellett vannak azonban kihívások, bőven.

  • Boston, teadélután, bab és homár

    Boston, teadélután, bab és homár

    Apr 9, 2026 • 00:37:17

    Milyen és mennyi teát öntöttek a bostoni kikötő vizébe, több, mint 250 évvel ezelőtt? És hogy lett a homárból drága étel, amikor régen még a szegények eledele volt és annyi volt belőle, hogy a földekre is hordták tápnak?

  • Fermentáljunk, a testünk meghálálja!

    Fermentáljunk, a testünk meghálálja!

    Apr 3, 2026 • 00:36:07

    Egyszerűen fogalmaza: vannak a bélrendszerünkben rossz baktériumok, meg vannak jók. A fermentált élelmiszerekkel a jókat hozzuk előnybe, ráadásul finomat is eszünk – mondja B. Király Györgyi.

  • Clovis Taittinger: a pillanat varázsa

    Clovis Taittinger: a pillanat varázsa

    Apr 1, 2026 • 00:10:21

    Ha egy korty champagne segít egy pillanatra, vagy akár pár percre elutazni, eltávolódni a világ zajától és magunkra, családunkra, szeretteinkre, barátainkra figyelni, akkor már megérte – mondja az ikonikus pezsgőpincészet vezetője.

  • Akiről steak is van elnevezve: Frész Ferenc

    Akiről steak is van elnevezve: Frész Ferenc

    Mar 23, 2026 • 00:39:54

    Frész Ferenc imád főzni, erős igénybevételt jelentő munkája mellett ez kapcsolja ki. Komoly motivációt jelentenek a lányai is, akiknek gluténmentes ételeket készít. 

  • Business English tanárból borakadémikus - Sue Tolson

    Business English tanárból borakadémikus - Sue Tolson

    Mar 11, 2026 • 00:33:51

    Sue Tolson a kilencvenes évek végén érkezett magyarországra, üzleti angolt tanítani. Aztán elment egy bortanfolyamra, most pedig éppen a Master of Wine cím megszerzésén munkálkodik.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!