Már a rómaiak három minőség szerint ítélték meg a bort, szín, illat és zamat alapján ? color, odor és sapor ? méghozzá ebben a sorrendben. A ?modern? borbírálás, ítélés sem változtat ezen, az általunk irányadónak tartott, és az egész világon elfogadott analitikus WSET-módszernek is ez az alapja. Sokszor azonban viták alakulnak ki a szubjektív megítélés miatt.
A novemberi magyar kiadású Decanter magazint lapozgatva egy meglepő felfedezést tettünk: az édes borokkal foglalkozó számban több bor leírásánál is azt olvashatjuk, hogy a bor színe arany, vagy mély arany, zöldes reflexekkel. Ez pedig szerintünk egy oximoron. Hogy az mi? Egyik kedvenc gondolkodónk, a nagy Borges a következőképpen definiálja az oximoront: „Az oximoron kifejezés alatt egy olyan jelzőt kell érteni, amely láthatóan ellentmond ama szó értelmének, amelyhez kapcsolódik . A gnosztikusok ennek megfelelően beszéltek sötét fényről, az alkimisták pedig fekete napról.” (Jorge Luis Borges: A zahír.)
Nyilván nem arra célzunk, hogy a Decanter gnosztikus lenne. A gond szerintünk az, hogy eleve két fő irányt határoz meg a nemzetközi szakirodalom a fehérborok színét illetően, ez pedig a citrom és az arany árnyalat. (A szalma szín a magyar szakirodalomban jelenik meg.) Ebben a zöldes reflexek, árnyalatok egyértelműen a citrom színhez kötődnek, az aranyhoz soha.
Nem mintha a szín lenne a legfontosabb megítélési tényező egy bornál, sőt, szerintünk a három közül jelentőségét tekintve a harmadik, ennek ellenére azt gondoljuk, hogy érdemes ezen a ponton megállni, és azt kérdezni: egy olyan magazinnak, amely egyértelműen a borok iránti szeretetet kívánja felkelteni a fogyasztókban, amelynek olvasói között valószínűleg több az érdeklődő, tanulni vágyó, egy olyan magazinnak, amely edukál, nem feladata-e, hogy sokkal jobban odafigyeljen az ilyesmire?
(Azt már csak halkan – és kicsit gonoszkodva – jegyezzük meg, hogy a teszt helyszíne a Menta-terasz volt – lehet, hogy a hely zöld árnyalatai csillantak a poharakban?)
Vélemények?