• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Ismét a tokaji aszút ünnepelhetjük

2018-11-30 ● Kodela Mia

December 10-én immár másodszor ünnepelhetjük a tokaji aszút, ami exkluzivitása révén a világ egyik legjobb édes bora. Az idei Nemzetközi Aszú Day jó alkalom arra, hogy egy klasszikus párosításával, a libamájjal kóstoljuk együtt. #aszuday

aszuday_2_photo_credit_Furmint_Photo

?Az első Aszú Day meglepően sikeres volt, olyan helyekről kaptunk visszajelzést, amire mi sem számítottunk. Többen voltak, akik eddig ugyan nem rajongtak az édes borokért, de ezen a napon egy-egy kivételes tokaji aszút megkóstolva megváltozott a véleményük. Ez is alátámasztja azt, amit már sokszor tapasztaltam: aki egyszer találkozik egy aszúval, attól kezdve másképpen értékeli ezt a kategóriát? ? mesél Kézdy Dániel, az Aszú Day ötletgazdája az első év tapasztalatairól.

?A tavalyi merészebb ötlet, a szecsuáni konyha ételei után idén egy hagyományosabb, ám exkluzív alapanyagra koncentrálunk, a libamájra. Sok elkészítési mód közül választhatunk, és a receptjeink segítségével akár otthon is tökéletes párosokat hozhatnak létre a borkedvelők december 10-én.? 

aszuday_4_photo_credit_Furmint_Photo

Aszú és libamáj

Noha desszertborként tekintünk rá, a tokaji aszú nem csak az édességek mellé passzol. Magyarország a világelsők közé tartozik a minőségi, hízott libamáj előállításában, a magyar gasztronómiában éppen ezért az egyik tradicionális párosítás a libamáj és a tokaji aszú.

A libamáj édeskés íze szépen harmonizál az aszú cukortartalmával, a zsíros textúrát pedig remekül ellensúlyozza a bor élénk savszerkezete. Az elkészítésnél érdemes figyelembe venni az aszúnk karakterét. A fiatal aszúkhoz friss gyümölcsök és zöldfűszerek passzolnak, az érett, régebbi évjáratokhoz pedig használjunk aszalt gyümölcsöket, lekvárt, vagy karamellizálhatjuk is az ételt. Mivel a tokaji aszú az évjáratok, dűlők és borkészítés eltérései miatt sokszínű, így bátran kísérletezhetünk az ízekkel a konyhában.

aszuday_1_photo_credit_Furmint Photo

A tokaji aszú 

A Tokaji borvidék Magyarország északkeleti részén található, régre visszanyúló borkészítési hagyományokkal rendelkező szőlőtermő terület, amelyet már 1737 óta jegyeznek mint a világ első zárt borvidékét. Kivételes édes borok készülnek itt, a talaj, a mikroklíma, a botritisz, a helyi szőlőfajták és a borkészítés ötösfogatának köszönhetően a tokaji aszú egyedülálló, más borokkal össze nem hasonlítható karaktere jön létre.

A vulkanikus alapkőzet a borok ásványos karakterét és a feszes savszerkezetet adja, a folyók által befolyásolt őszi, párás mikroklíma pedig segíti a Botrytis cinerea nevű nemespenész kialakulását, aminek köszönhetően megjelennek az aszúsodott szőlőszemek. Ezeket a bogyókat, amelyekben a cukor koncentrálódik, kézzel, több körben, az őszi hónapokban folyamatosan szedik. A szigorúan meghatározott borkészítési eljárást minden termelőnek be kell tartania, így csak a borvidéken engedélyezett hat szőlőfajtából készülhet. Azonos évjáratú borba vagy erjedő mustba áztathatják az aszús szemeket, a kierjedés után a maradékcukor-tartalomnak pedig minimum 120 gramm/liternek kell lennie, és kötelező hordós érlelésnek is alávetni a bort.

aszuday_3_photo_credit_Furmint_Photo

Aszú Day

2018. december 10-én a második Aszú Dayt ünnepeljük. Ezen a napon legyen a tokaji aszú nagykövete, vásároljon egy palackkal, kérje a kedvenc éttermében, vagy nyissa ki otthon, és készítsen hozzá egy libamájas fogást, és ossza meg az aszú élményét másokkal is. #aszuday

Facebook: facebook.com/aszuday
Instagram: instagram.com/aszuday
Website: aszuday.com
Photo credit: Furmint Photo

Címkék: aszú day, aszuday, tokaji aszú

← Buborékokkal teli borok a Dél-Balatonról Etyeki Kúria Pinot Noir – hatos évjáratválogatás →

Tetszett? Küldd el másoknak is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció
Loading
00:00 / 38:08
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Apr 24, 2025 • 38:08

    Az Arany Kaviár Étterem 2025. március 12-én ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját. Harmincöt még gombócból is sok, nemhogy vendéglátásból. Ami az éttermet életben tartotta, nem titok, viszont annál nehezebb pálya: személyes részvétel, odaadás, szenvedély, kitartás.

  • Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Apr 9, 2025 • 40:43

    Étkezések, ételek Sopron város úriszékén, 1775 – ez a címe annak a forrásközlésnek és előtanulmánynak, amit D. Szakács Anita történész jegyez, és amely részletesen bemutatja, milyen ételek és italok voltak terítéken ebben az esztendőben az úriszék tagjainak.

  • Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Apr 2, 2025 • 41:15

    Diplomatának indult, külker végzettséggel, hat nyelvvel, ígéretes külföldi karrierrel. Aztán besodorta az először csak hobbinak induló gasztroblog. A Mautner Zsófi sztori.

  • A vegán pizzaiolo: Preyer György

    A vegán pizzaiolo: Preyer György

    Mar 28, 2025 • 38:41

    Kommunikációs szakember volt, aztán elkezdett pizzasütéssel foglalkozni, mondván, na nehogymár egy pizzát ne tudjon ő maga megsütni… Mára az egyik leginnovatívabb gasztroműhely tulajdonosa.

  • A fogyasztókat és iparági szereplőket bünteti Donald Trump

    A fogyasztókat és iparági szereplőket bünteti Donald Trump

    Mar 19, 2025 • 42:12

    Döbbenetes, 200%-os büntetővámot jelentett be Donald Trump amerikai elnök az EU-ból érkező alkoholos italokra. Az USA az Európai Unio legnagyobb exportpiaca ebben az ágazatban, rengeteg érintett van a borászatoktól, a likőr- és párlatkészítőkön át a sörcégekig. Érintettek a gyartók, a kereskedők, de a sor végen a legnagyobb vesztes a fogyasztó…

  • Ikonikus ételek, melyek fiatalabbak, mint hinnéd!

    Ikonikus ételek, melyek fiatalabbak, mint hinnéd!

    Mar 13, 2025 • 33:11

    Vannak olyan ételek, amelyek világhírnévre tettek szert, és meghatározóak egy ország, vagy népcsoport szempontjából, így aztán nem meglepő, ha sokan azt hiszik, hogy ezek hagyományos, régi receptek. Nos, ez nagyon sokszor nem így van…

  • A prágai temető receptjei

    A prágai temető receptjei

    Mar 5, 2025 • 40:16

    Umberto Eco zseniálisan fordulatos, cselekményben tobzódó 19. századi történelmi regényének főhőse Simone Simonini – a galád hamisítónak és kémnek egyetlen öröme van az életben: az evés. Na, de miket eszik? És ezeket hogyan kell elkészíteni?

  • Nagy Zoltán: Prága úgy elhúzott, hogy csak a féklámpáit látjuk...

    Nagy Zoltán: Prága úgy elhúzott, hogy csak a féklámpáit látjuk...

    Feb 27, 2025 • 40:19

    „Nem mindig a személyes preferenciáinkat követi a piac, de nekünk az a dolgunk, hogy lekövessük a változásokat ” – mondja Nagy Zoltán, a Boutiq’ Bar tulajdonosa. Ezt azonban néha könnyebb mondani, mint csinálni…

  • Volt balatoni séf, angol esküvőkirály - most a berni nagykövetség séfje: Szathmáry Rajmund

    Volt balatoni séf, angol esküvőkirály - most a berni nagykövetség séfje: Szathmáry Rajmund

    Feb 25, 2025 • 42:32

    „A gasztronómia annyira jelen van mindennapjaimban” – monda Szathmáry Rajmund, a barátainak csak Döme, aki már 30 éve dolgozik séfként. Második otthonában, Angliában, 10 évig dolgozott, és ő lett az esküvőkirály, jelenleg a hatodik évét húzza Svájcban, a berni magyar nagykövetség executive séfjeként.

  • Kávéházaink története a mi történetünk is - beszélgetés Saly Noémivel

    Kávéházaink története a mi történetünk is - beszélgetés Saly Noémivel

    Feb 15, 2025 • 41:54

    Saly Noémi legújabb kötete, Az én Pestem olvasmányos kultúr- kávéház- és gasztronómia-történet Budapestről. Erről, és a szakácskönyvek kultúraformáló szerepéről beszélgettünk.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2025 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!