• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Ihaj, csuhaj, dizájngasztró!

2011-09-30 ● Kántor Endre

Zakatol a Design Hét, a tematika része a gasztró is, hát ebből mi sem maradhattunk ki, főként nem, hogy olyan borospalackokra leltünk, hogy lelkünk bazsarózsáját azonnal megszállta a ihlet múzsájának szerelmetes tubicája. Azt mondják, hogy korhely lettem, kocsmajáró lett belőlem, éjszakáról éjszakára, muzsikaszó nóta járja, ihaj, csuhaj, dizájngasztró magyarosan.

Nagyban beindult a Design Hét, mely most gasztronómiával is foglakozik. Rengeteg program, izgalmas formatervezés és dizájn várja a látogatókat. Meg lehet például ezüstműves iparművészek szőlő és bor ihlette alkotásait tekinteni, és még számtalan más izgalmas és előremutató dologgal találkozhatunk. Ilyenkor bújik bele az emberbe az ördög, láttuk mi már a szép magyar művészet sötét oldalát is, de bekaptuk már a bika farkát más országból is. Körülnéztünk tehát a rögvalóság magyar gasztrodizájn világában, és bizony, kincsre akadtunk, mert aki keres, az talál. A borravaló hozzájárulása a Design Gasztrohéthez.

A premiumfolk.hu oldal jóvoltából betekintést nyerhettünk abba, hogy a derék kalocsai kézművesek milyen finomságokon dolgoznak, csak, hogy legyen mit a csipkés terítőre tenni neves ünnepnapokon. Ami biztos, hogy egy háztartásból sem hiányozhat, az alaptörvény alapfokú szintű kiadványa mellől, az a szürkemarha formájú üveg, fehérborral töltve. Nyilván szürkebaráttal, naná. Fura is lenne benne egy egri leányka.

Az ilyen analógiák mentén a bikavér már csak egy lépés, nehogy ne legyen hova tölteni, hát természetesen, a bika formájú üveg dukál. De nem ám akármilyen, támadó bika! Teli férfias erővel, momentummal.

Na de a magyar nép lovas nép, hát egy táltos paripa nem hiányozhat egy ilyen gyűjteményből, hogy nézne az ki?! Még jó, hogy a szorgos alkotók erre is gondoltak, zabolátlan csatamént formáltak, s bele vörösbort álmodtak. Egy Szászi Endre Bitang például milyen jól nézne ki benne, mi?

Azt tudjuk, hogy a természetjáró emberek szeretik a jóféle itókát, biztos nem szólnak rosszat a vadászok sem, ha egyik kedves pillanatukat, mondjuk, mikor egy vadkan két szeme közé dörrentettek (na jó, tudjuk, hogy nem oda szokás, csak a stilisztika diktálta ezt) egy nagyot, nem csak a falon lévő trófea, de a kisasztalon lévő formás, s igen jóféle itókát tartalmazó bor is megörökítené. Hát mi sem egyszerűbb.

Persze, nem mindenki a vadkanra ugrik, s nemesebb vadnak gondolja a szarvast, tán még pörköltben is jobban szereti. Meg aztán, a szarvas nagyon közel is áll a honi borkultúrához, jusson csak eszünkbe a Heimann pince, egy ilyen palackban milyen jól mutatna valamelyik boruk!

Aki azonban inkább a flintáját szereti, mint az azzal űzött s ejtett vadat, annak is tudunk kedveskedni, rögtön párban. Így egy jó puskaporos-kovaköves minerális somlói és egy szépen füstöltre pörkölt barrikolt veressel kínálhatja meg a kedves kollégákat egy jó fácánlövészet után.

A Fehova-tanúinak, s nem csak nekik, hanem egyenesen a ?legjobbaknak?, férjnek, barátnak, focistának, azaz gyakorlatilag mindenkinek ajándékozható a következő alkotás, nekünk azonnal Puskás Öcsi jutott eszünkbe, mi mást is lehetne egy ilyen labdás palackba tölteni, mint a kedvenc olaszrizlingjét?

Ha pedig nem találtuk meg a fentek között azt, mi szívünkhöz közel áll, érdemes körülnézni a tuti kategóriában, ahol a ?különleges? üvegek kaptak helyet, úgymint ?gitár, motor, stb.? Na, hát azért innen csak ki tudunk választani magunknak valami hozzánk illőt.

S ha mégsem, hát marad a biztos befutó, hogy legyen hova a rozét is tenni, ne árválkodjon már ott egy szimpla kis palackban, az meg már milyen? Oda neki a szőlőfürt formájú üveget, melyet csappal láttak el, hogy a kitöltéssel se kelljen annyit bajlódni.

Na most, jó borhoz dukál a jó muzsika, ezt mindenki tudja. Legyen bármely alkotás is választásunk a fentiek közül, az ajándék átadásakor, szimpla poharazgatásnál ajánlott egy szép dalt énekelni, mely stílusban pásszol a választott palackhoz. Mi a következőt javasoljuk:

Azt mondják…

Azt mondják, hogy korhely lettem, kocsmajáró lett belőlem,
Éjszakáról éjszakára, muzsikaszó nóta járja.
Mi gondja rá a világnak, mit vétettem, minek bántnak,
Hisz már olyan réges régen, lefutott a nap az égen.

Nem kérem én tőled számon, hova lett a boldgoságom,
Rég múlt idők legszebb álma valóra már úgysem válna,
De ha majd a falu alszik s ablakidnál nóta hallik,
Ki ne kacagd legszebb álmom, temetem a boldogságom.

De nyugodtan válogasson bárki kedvére, erről a szép CD-lemezről. Egészségünkre!

Címkék: borosüveg, design, dizájn, giccs

← Borvidékek logói: Tolna Underground bortérkép →

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict
  • YouTubeYouTube

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
KajaKaland: gasztroutazás a föld körül 
Loading
00:00 / 00:35:05
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • KajaKaland: gasztroutazás a föld körül 

    KajaKaland: gasztroutazás a föld körül 

    Jun 22, 2026 • 00:35:05

    Az UNICEF Magyarország jótékonysági kezdeményezése izgalmas, egész éves világkörüli ízutazásra hív, igazi családi program és gasztroedukáció, illetve segítség a rászorulóknak is egyben.

  • Oda menni, ahol az ízek születnek: Made in Vidék, Gourmet Fesztivál 2026

    Oda menni, ahol az ízek születnek: Made in Vidék, Gourmet Fesztivál 2026

    Jun 5, 2026 • 00:35:41

    Az idei MBH Bank Gourmet Fesztivál mottója: Made in Vidék. A pócsmegyeri Papi, a mályinkai Iszkor és a szigligeti Villa Kabala tulajdonosai beszélnek arról, hogy mit jelentenek nekik a vidék ízei. 

  • Több, mint vendéglő, közösség - a Kőleves sztori

    Több, mint vendéglő, közösség - a Kőleves sztori

    May 27, 2026 • 00:40:09

    2026 nehéz év lesz, hangzik el a beszélgetésünk elején. Ez azért hangsúlyos, mert a vendéglátás a Covid pandémia óta túlélő üzemmódban van, de előtte is sorra jöttek a kihívások, pl. a munkaerőhiány, elvándorlás, bérezés kérdésében. A Kőleves tulajdonosaival beszélgettünk kihívásokról, lehetőségekről.

  • Nekünk borászoknak, együtt kell megoldást találnunk! - Mokos Péter

    Nekünk borászoknak, együtt kell megoldást találnunk! - Mokos Péter

    May 14, 2026 • 00:40:18

    Mokos Péter beletanult a szakmába, közgazdászból lett borász, valódi startupper énnel áll a szakmához, a fitoplazma és a bormarketing terén is a közösségi fellépésben hisz.

  • Vakon repülő borászatok

    Vakon repülő borászatok

    May 6, 2026 • 00:36:11

    A hazai borágazat szerkezete komoly repedéseket mutat: a termelői, kereskedelmi, fogyasztási oldalon is jelentkeznek gondok, az állami szerepvállalás is több szempontból vet fel kérdéseket.

  • Félig tele a pohár vagy félig üres?

    Félig tele a pohár vagy félig üres?

    Apr 29, 2026 • 00:34:29

    Mi lesz a magyar borágazattal, magyar borral? A kérdés több szempontból is releváns, a gazdasági, környezetei változások sürgős válaszokat igényelnek. Erről beszélgettünk Ercsey Dániellel.

  • A nagy szakácsgeneráció 1. rész - Id. Marchal József és Dobos C. József

    A nagy szakácsgeneráció 1. rész - Id. Marchal József és Dobos C. József

    Apr 24, 2026 • 00:38:10

    Új sorozatunkban a nagy magyarországi szakácsgeneráció tagjairól beszélgetünk: a sorozat első részében a francia születésű, de a magyar konyhára nagy hatást gyakorló Id. Marchal József, és egyik leghíresebb tanítványa, Dobos C. József az alanyaink.

  • Villány, kékfrankos, Jackfall

    Villány, kékfrankos, Jackfall

    Apr 17, 2026 • 00:35:38

    Szép nemzetközi versenyeredmények, izgalmas, könnyed, de tartalmas kékfrankosok és portugieserek: ezt a vonalat viszi ma a Jackfall. A lehetőségek mellett vannak azonban kihívások, bőven.

  • Boston, teadélután, bab és homár

    Boston, teadélután, bab és homár

    Apr 9, 2026 • 00:37:17

    Milyen és mennyi teát öntöttek a bostoni kikötő vizébe, több, mint 250 évvel ezelőtt? És hogy lett a homárból drága étel, amikor régen még a szegények eledele volt és annyi volt belőle, hogy a földekre is hordták tápnak?

  • Fermentáljunk, a testünk meghálálja!

    Fermentáljunk, a testünk meghálálja!

    Apr 3, 2026 • 00:36:07

    Egyszerűen fogalmaza: vannak a bélrendszerünkben rossz baktériumok, meg vannak jók. A fermentált élelmiszerekkel a jókat hozzuk előnybe, ráadásul finomat is eszünk – mondja B. Király Györgyi.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!