• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

Felszámolják a milliárdos bevételű borkereskedést

2012-03-08 ● Kántor Endre

Felszámolják a milliárdos árbevételű, többek között a Lidlnek is beszállító Domro Borgazdaság Kft.-t. A cég raktárában tavaly az élelmiszerbiztonsági hatóság százezer ismeretlen eredetű palackra bukkant.

Nem sikerült végelszámolással kifarolni a milliárdos árbevételű, imrehegyi Domro Borgazdaság Kft. tulajdonosainak az árbevételével csaknem megegyező adósságot felhalmozó társaságból, az eljárás felszámolásba fordult, írta a hvg.hu. A Bács-Kiskun Megyei Biróság által kezdeményezett felszámolási eljárást március 5-én tették közzé.

Az Opten adatbázisában szereplő legutóbbi, 2010-ben leadott beszámoló szerint a vállalkozás közel 2,8 milliárd forintos árbevétel mellett több mint 52 millió forint nyereséget produkált. A főtevékenységként bortermeléssel foglalkozó, Tabdi, Bucka Dűlő címre bejegyzett vállalkozást még az ezredforduló végén alapította egy kiskőrösi házaspár (Kudron László és Kudron Lászlóné) 3 millió forint jegyzett tőkével, de 2002 őszén a cég tulajdonjoga átkerült egy lichtensteini vállalkozáshoz, amely 2008-ban dinamikus árbevétel-növekedés után 243 millió forintra emelte az alaptőkét, derül ki az adatbázisból.

A cég beszállítója volt többek között a Lidl áruházláncnak egy az interneten található katalógus szerint. Ebben a Domro úgy mutatkozik be, hogy főprofilja a külföldi borok palackozása és forgalmazása. 2007-ben új üzemet is épített, hogy nagyobb teret hódíthasson az asztali borok piacán. A bor alapjául szolgáló szőlőt elsősorban a kunsági borvidékről vásárolják fel, és ebből készítik asztali és tájbor besorolású boraikat ? áll a szövegben.

A Domro Borgazdaság Kft. ellen tavaly áprilisban eljárást indított az élelmiszerbiztonsági hatóság, mivel nem tartották be a nyomonkövethetőséget biztosító dokumentációs előírásokat. Több mint 100 ezer palack olyan hazai és import bort találtak a cég raktárában egy ellenőrzésnél, amelyek papírjaival gond volt. Ezeknél nem lehetett kideríteni a bor útját, ezért a hatóság az ilyen palackokat nem biztonságos tételnek tekinti.

Címkék: csőd, Domro Borgazdaság Kft., felszámolás, kereskedelem, Lidl

← Újabb sztárborok A milliárdos borszélhámos →

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict
  • YouTubeYouTube

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
KajaKaland: gasztroutazás a föld körül 
Loading
00:00 / 00:35:05
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • KajaKaland: gasztroutazás a föld körül 

    KajaKaland: gasztroutazás a föld körül 

    Jun 22, 2026 • 00:35:05

    Az UNICEF Magyarország jótékonysági kezdeményezése izgalmas, egész éves világkörüli ízutazásra hív, igazi családi program és gasztroedukáció, illetve segítség a rászorulóknak is egyben.

  • Oda menni, ahol az ízek születnek: Made in Vidék, Gourmet Fesztivál 2026

    Oda menni, ahol az ízek születnek: Made in Vidék, Gourmet Fesztivál 2026

    Jun 5, 2026 • 00:35:41

    Az idei MBH Bank Gourmet Fesztivál mottója: Made in Vidék. A pócsmegyeri Papi, a mályinkai Iszkor és a szigligeti Villa Kabala tulajdonosai beszélnek arról, hogy mit jelentenek nekik a vidék ízei. 

  • Több, mint vendéglő, közösség - a Kőleves sztori

    Több, mint vendéglő, közösség - a Kőleves sztori

    May 27, 2026 • 00:40:09

    2026 nehéz év lesz, hangzik el a beszélgetésünk elején. Ez azért hangsúlyos, mert a vendéglátás a Covid pandémia óta túlélő üzemmódban van, de előtte is sorra jöttek a kihívások, pl. a munkaerőhiány, elvándorlás, bérezés kérdésében. A Kőleves tulajdonosaival beszélgettünk kihívásokról, lehetőségekről.

  • Nekünk borászoknak, együtt kell megoldást találnunk! - Mokos Péter

    Nekünk borászoknak, együtt kell megoldást találnunk! - Mokos Péter

    May 14, 2026 • 00:40:18

    Mokos Péter beletanult a szakmába, közgazdászból lett borász, valódi startupper énnel áll a szakmához, a fitoplazma és a bormarketing terén is a közösségi fellépésben hisz.

  • Vakon repülő borászatok

    Vakon repülő borászatok

    May 6, 2026 • 00:36:11

    A hazai borágazat szerkezete komoly repedéseket mutat: a termelői, kereskedelmi, fogyasztási oldalon is jelentkeznek gondok, az állami szerepvállalás is több szempontból vet fel kérdéseket.

  • Félig tele a pohár vagy félig üres?

    Félig tele a pohár vagy félig üres?

    Apr 29, 2026 • 00:34:29

    Mi lesz a magyar borágazattal, magyar borral? A kérdés több szempontból is releváns, a gazdasági, környezetei változások sürgős válaszokat igényelnek. Erről beszélgettünk Ercsey Dániellel.

  • A nagy szakácsgeneráció 1. rész - Id. Marchal József és Dobos C. József

    A nagy szakácsgeneráció 1. rész - Id. Marchal József és Dobos C. József

    Apr 24, 2026 • 00:38:10

    Új sorozatunkban a nagy magyarországi szakácsgeneráció tagjairól beszélgetünk: a sorozat első részében a francia születésű, de a magyar konyhára nagy hatást gyakorló Id. Marchal József, és egyik leghíresebb tanítványa, Dobos C. József az alanyaink.

  • Villány, kékfrankos, Jackfall

    Villány, kékfrankos, Jackfall

    Apr 17, 2026 • 00:35:38

    Szép nemzetközi versenyeredmények, izgalmas, könnyed, de tartalmas kékfrankosok és portugieserek: ezt a vonalat viszi ma a Jackfall. A lehetőségek mellett vannak azonban kihívások, bőven.

  • Boston, teadélután, bab és homár

    Boston, teadélután, bab és homár

    Apr 9, 2026 • 00:37:17

    Milyen és mennyi teát öntöttek a bostoni kikötő vizébe, több, mint 250 évvel ezelőtt? És hogy lett a homárból drága étel, amikor régen még a szegények eledele volt és annyi volt belőle, hogy a földekre is hordták tápnak?

  • Fermentáljunk, a testünk meghálálja!

    Fermentáljunk, a testünk meghálálja!

    Apr 3, 2026 • 00:36:07

    Egyszerűen fogalmaza: vannak a bélrendszerünkben rossz baktériumok, meg vannak jók. A fermentált élelmiszerekkel a jókat hozzuk előnybe, ráadásul finomat is eszünk – mondja B. Király Györgyi.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2026 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!