• CÍMLAP
  • PODCAST ARCHÍVUM
  • RÓLUNK

borravalo.hu

gasztro●kultúra

  • Étel
  • Ital
  • Kultúra
  • Történelem
  • Kapcsolat

A Közösségi Bor

2016-03-25 ● Kodela Mia

Csatlakozzatok a Közösségi Bor projekthez velünk és a Lumennel együtt!

alakulo_ules

2013 augusztusában a borravalo.hu alapítója és szerzője és a Lumen kávézó tulajdonosai borbarátokként elhatározták, hogy lehetőséget teremtenek arra, hogy borszeretők is megismerhessék a hagyományos borkészítést testközelből. A terv abból állt, hogy borászok bevonásával, gyakorlatban lehessen közvetlenül megfigyelni, kitanulni, kérdéseket feltenni a folyamattal kapcsolatban. Az ismeret megszerzésének végeredménye pedig egy saját készítésű ?közösségi bor?.

A  projekt célja, hogy egy új közösség jöjjön létre, akik együtt készítenek bort és így tényleges ismereteket szereznek a borászati tevékenységekről. A közösség ?szövetkezeti? alapon működik, a kezdőtőkét együtt teszik be a kasszába. A tagok a bor megszületéséig minden fontos döntésben együtt határoznak, ?egy tag – egy szavazat? rendszerben. A szövetkezet természetesen borászokkal működik együtt a projekt sikerének érdekében. A végeredmény sok palack bor, amit a közösség a betett tőke, illetve az elvégzett munka arányában oszt fel a tagok között.

1526965_575799249164837_420942106_n

A közösség a borrá válás fontosabb folyamataiban részt tud venni, illetve a bor egyedi karakterét meghatározó döntésekbe bele is szólhat (milyen hordót használjon, milyen fajélesztőt használjon, ha akar egyáltalán, mikor tegye palackba, stb.). A lényeg, hogy a közösségi bor elkészítésébe bekapcsolódó ?részvényeseknek? legyen lehetősége az elméleti tudás mellett, a saját borának készítésében is tevékenyen részt venni. Ennek a tudásnak a megszerzéséért nem kell külön fizetni. Bárki részt vehet egy-­egy számára szimpatikus eseményen, de tehet ennél többet is. Résztulajdonosa lehet egy projektnek, egy termelési folyamatnak.

?Öröm számunkra, hogy egyre népszerűbb a bor. Viszont kevésbé jó, hogy a korábbi tudatlanságból mára eljutottunk oda, hogy az a trendi, ha valaki minél több boros szakzsargont ismer. Közben elfelejtjük, honnan is jön a bor, mit jelent elkészíteni egy palackkal. Ezen szeretnénk változtatni, és testközelbe hozni a folyamatot.? – beszél a projektről Kántor Endre, a borravaló blog alapítója és szerzője.

?A Közösségi bor projekt legnagyobb újítása nemcsak az, hogy közösen készítjük a bort, hanem, hogy lehetőséget adunk magunknak és a többi csatlakozónak, hogy átérezhessék milyen elképesztő munkával és felelősséggel jár bort, ne adj isten jó bort készíteni. A tagok tetszőlegesen szállhatnak bele anyagilag a projektbe, és a betett indulótőke arányában osztoznak a megszülető borokból. A közösen összeadott pénzt elsőként a szőlő és a hordó megvásárlására fordítjuk, de a későbbiekben ebből finanszírozzuk a későbbi költségeket is.? ? mondja Kobrizsa Ádám, a Mindspace Kft. ügyvezetője.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Folkmann László szerint nagyon pozitív, hogy családi borászatokat sikerült megnyerni a projekthez, amelyek méreténél fogva az egész kezdeményezés emberléptékű maradhat, továbbá fontos, hogy ezek a gazdaságok nem használnak olyan technológiát, ami kiváltaná a résztvevők személyes közreműködését. Itt tényleg minden kézre szükség van, és a csapat jelenléte, munkája befolyásolja az eredményt. Mikor nem minden zajlik optimális körülményei között, hanem az élet kényszerít a rendelkezésre álló erőforrásoknak megfelelően a legjobb vagy legkisebb rossz irányába haladni, abból van itt bőven. ?A tudás tapasztalati szinten rakódik le, sokszor olyan dolgok kerülnek a felszínre, amit a tankönyvek nem említenek. Az egyik ilyen a közös munka hangulata, ezt szándékosan nem hívjuk örömnek, mert ez sokszor kemény, kudarcokkal és megalkuvással teli, de mindenképpen megedzi a közösséget.?

A Közösségi Bor eddigi eredményei:

  • Németh János Pincészet Szekszárdi Kékfrankos 2013: október 19-én a Decsi-hegyen kékfrankost szüreteltünk 23-as mustfokkal. Hosszú héjon áztatás után tartályba, majd a kierjedés után egy szálválogatott zempléni tölgy újhordóba került 24 hónapra. 2015. december 15-én került palackba. Összesen 283 palack készült.
  • Erzsébet Pince – Prácser Miklós Tokaji Szamorodni 2013: a Zafír-dűlőben november 9-én részben botritiszes hárslevelűt szedtünk. Ezt a kiváló alapanyagot hagyományos kosaras présben préseltük, majd hordóban erjesztettük ki. Fél évre tartályba került, amit 2 és fél év palackos érlelés követett.

 1458535_549659728445456_1805295639_n

Új projektek

2016-ban három borvidéken indul a párhuzamos munka, már a metszéstől részt lehet venni a teljes szőlészeti munkában, majd a borkészítésben is.

  • Németh János Szekszárd: a legutóbbi 2013-as közösségi kékfrankos is az ő szakmai irányítása mellett készült, idén még eldönthető, hogy ismét egy decsi-hegyi kékfrankos, vagy egy iván-völgyi merlot, esetleg egy cabernet sauvignon készüljön.
  • Etyeki Szakcsoport (Nádas Szilárd, Illés Máté, Imre Ádám, Szövényi Áron): metszés az István-hegyen, 160 tőke, egy szép hosszú sorban. A végcél egy barrique chardonnay.
  • Istvándy Jenő Pincészete: Szentbékkállán a Kőtenger melletti Farkastetőről lesz szüretelve egy könnyű, friss, balaton-felvidéki borhoz alapanyag. Reduktív technológia.

Néhány változás is lesz a közös végeredmény elosztásában, ami legutóbb csak az élmények szerzésében merült ki. Most az effektív munkavégzés hangsúlyosan számít bele a javak szerzésébe. Tehát a különféle szezonális munkákban a tevékeny részvétel jóváírásra kerül, amivel plusz palack borokhoz lehet jutni.

A szervezők folyamatosan várják az érdeklődőket, a bátor jelentkezőket!

 

Bővebb információ:

http://www.mindspace.hu/hu/kozossegi-bor

https://www.facebook.com/kozossegibor/?fref=ts

 

Címkék: Közösségi Bor, Közösségi Bor Projekt, Lumen

← Ifj. Szepsy István nyerte a Gál Tibor Emlékdíjat Ismét lehet pályázni a Semmelweis Egyetem bora címre →

Tetszett? Küldd el másoknak is!

Kövess minket

  • Facebook
  • Instagram
  • RSS
  • YouTube

keresés

PODCAST FELIRATKOZÁS

  • SpotifySpotify
  • Apple PodcastsApple Podcasts
  • DeezerDeezer
  • Podcast AddictPodcast Addict

PODCAST TÁR

Borravaló
Borravaló
Pacal, birkahere, borjúbríz - fincsi, mi?
Loading
00:00 / 35:54
Apple Podcasts Deezer Podcast Addict RSS Spotify
RSS Feed
  • Pacal, birkahere, borjúbríz - fincsi, mi?

    Pacal, birkahere, borjúbríz - fincsi, mi?

    Jun 24, 2025 • 35:54

    Pacal, hagymás vér, kakastöke paprikás, bárányszív steak, a Hortobágy osztrigája, rántott velő – fincsi, mi? Bizony fincsi, pedig a legtöbben vagy nem mernek ilyen alapanyaghoz nyúlni, vagy nem is tudnak róla.

  • A füredi Anna-bálon… Na de, miért pont ott?

    A füredi Anna-bálon… Na de, miért pont ott?

    Jun 17, 2025 • 35:22

    Idén volna 200 éves a füredi Anna-bál… De csak volna, ha igaz lenne a legenda. Sajnos azonban, mint oly gyakran, itt sem teljesen stimmel a sztori, legalábbis jelen történeti tudásunk és a kutatások alapján.

  • Unta a rántott sajtot, sikeres étterem tulaj lett: Ranjeet Singh Dhillon

    Unta a rántott sajtot, sikeres étterem tulaj lett: Ranjeet Singh Dhillon

    Jun 11, 2025 • 39:18

    Ranjeet Singh Dhillon, a 20 éves Indigo, Bombay és Indigo Express éttermek társtulajdonosa fiatalemberként, először 1990-ben érkezett Magyarországra, amiről akkor még alig tudott valamit.

  • Tóth Szilárd: szeretem, ha mosolyognak az emberek!

    Tóth Szilárd: szeretem, ha mosolyognak az emberek!

    May 22, 2025 • 43:16

    A Michelin és zöld csillagos SALT étterem séfje az idei MBH Gourmet Fesztivál egyik nagykövete. Imádja azzal megmosolyogtatni a vendégeket, amikor ételeivel átad valamit magából.

  • Ács Bori: Ki ne mondd, hogy újraértelmezett...

    Ács Bori: Ki ne mondd, hogy újraértelmezett...

    May 19, 2025 • 40:42

    Ács Bori, a Telex újságírója, gasztro rovatvezetője bölcsészeti háttérrel lett gasztrós szakíró, majd szakácskönyvszerző. Amiről ír, azt mindig tapasztalatból teszi: rigorózusan elkészít mindent maga.

  • Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista

    Ercsey Dani, a borverseny ultramaratonista

    May 9, 2025 • 38:04

    Ercsey Dániel borszakíró, a Pécsi Borozó főszerkesztője igazi borverseny ultramaratonista: nála több nemzetközi és hazai versenyen kevesen vettek részt. Beszélgettünk a versenyek értelméről, magyar borok helyzetéről, bormarketingről.

  • Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Arany Kaviár: harmincöt év hagyomány, kitartás és innováció

    Apr 24, 2025 • 38:08

    Az Arany Kaviár Étterem 2025. március 12-én ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját. Harmincöt még gombócból is sok, nemhogy vendéglátásból. Ami az éttermet életben tartotta, nem titok, viszont annál nehezebb pálya: személyes részvétel, odaadás, szenvedély, kitartás.

  • Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Mit ettek a soproni úriszéken 1775-ben?

    Apr 9, 2025 • 40:43

    Étkezések, ételek Sopron város úriszékén, 1775 – ez a címe annak a forrásközlésnek és előtanulmánynak, amit D. Szakács Anita történész jegyez, és amely részletesen bemutatja, milyen ételek és italok voltak terítéken ebben az esztendőben az úriszék tagjainak.

  • Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Diplomatából főzőnő: Mautner Zsófi

    Apr 2, 2025 • 41:15

    Diplomatának indult, külker végzettséggel, hat nyelvvel, ígéretes külföldi karrierrel. Aztán besodorta az először csak hobbinak induló gasztroblog. A Mautner Zsófi sztori.

  • A vegán pizzaiolo: Preyer György

    A vegán pizzaiolo: Preyer György

    Mar 28, 2025 • 38:41

    Kommunikációs szakember volt, aztán elkezdett pizzasütéssel foglalkozni, mondván, na nehogymár egy pizzát ne tudjon ő maga megsütni… Mára az egyik leginnovatívabb gasztroműhely tulajdonosa.

Facebook közösség

Instagram

Follow on Instagram

Keresés

Borravalo.hu – gasztrokultúra

  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok és feltételek

VAN BARÁTUNK

Copyright © 2025 · Borravalo.hu - minden jog fenntartva!