Umberto Eco zseniálisan fordulatos, cselekményben tobzódó 19. századi történelmi regényének főhőse Simone Simonini – a galád hamisítónak és kémnek egyetlen öröme van az életben: az evés. Na, de miket eszik? És ezeket hogyan kell elkészíteni?

Aki olvasott Ecót, tudja, hogy a professore mennyire szeretett enni: könyveiből, glosszáiból soha nem marad el ételek említése, leírása, legyen az, hogy hogyan utazzunk lazaccal, vagy bosszankodás a repülőn felszolgált, és állandóan elguruló borsók miatt, vagy, mint A prágai temető esetében, konkrét receptekkel.

A regényben fontos helyszín a híres párizsi étterem, a Café Anglais, melyből 1822-ben az új tulajdonos, Paul Chevreuil divatos éttermet csinált, és sült,ill. grill húsairól volt ismert. A legmagasabb gasztronómiai hírnevét Adolphe Dugléré séf érkezése után érte el, a párizsi gazdagok és arisztokraták kedvelt helye volt.

Ebben az éttereben frekentált vendég a főhős is, de a regényben számos olasz specialitás is említésre kerül, köztük Eco hazájának, Piemontnak közkedvelt fogása is. Ezekről beszélgettünk Katona Csaba történésszel.
